B terv

És akkor az Andrásnak teljesen lerepült a feje, de nem halt meg. (A. E. Bizottság: Jégkrémbalett, 1984)

Hol válság van, ott válság van. Ha Magyarországon érvényben volnának a demokrácia íratlan szabályai, a miniszterelnök (ismét) benyújtotta, de legalábbis felajánlotta volna a lemondását. Hétfőn ugyanis világossá vált, hogy Gyurcsány Ferenc nem tudja megszerezni a parlamenti többséget azon kezdeményezésének támogatására, melyre előzőleg mintha a politikai jövőjét tette volna fel. A népszavazási fenyegetéssel aládúcolt „köztisztasági” csomagját a jelenlegi formájában és a javasolt módszerrel elutasítja az ötpárti egyeztetést szorgalmazó teljes ellenzék, a koalíciós partner és az MSZP-frakció egy része, kihátrálnia viszont ebből már nem lehet újabb súlyos tekintélyvesztés nélkül. Ha igaz, hogy szombaton csak 48 szocialista képviselő – az új kisebbség – értett egyet maradéktalanul a terveivel, akkor Gyurcsány megbukott. És hiába fellebbezne
a néphez, hiszen ahogy azt a propagandistái az agyakba vésték:
a hatalom forrása a parlamenti többség. Csakhogy ez a többség ebben az ügyben éppen elporladni látszik.
Pedig egy hete régi, sokszor hatásosan alkalmazott fegyverét vetette be a parlamentben a miniszterelnök: a meglepetést. Hétpontos csomagjával már előzőleg igyekezett visszavenni a kezdeményezést mint a tiszta közéletért vívott keresztes hadjárat zászlóvivője, a tétet emelő népszavazási zsarolása pedig a Fidesz győzelemre esélyes referenduma szétzilálásának a lehetőségével kecsegtetett. A merész, innovatív ötlet a szocialista tábort magával ragadó Gyurcsány Ferencet idézte. A fogadtatás kevésbé.
A hatásvizsgálat nélkül bedobott javaslatsor – az MSZP nem tudta annyira elveszíteni az önkormányzati választást, hogy ne kelljen tekintettel lenni a polgármesteri lobbi érdekeire – leginkább arra volt jó, hogy a miniszterelnök pozíciójának megrendülése a politikai elemzések vezető témájává váljon. A közjogi ötletelés, a szaporodó kiszólások és főként az úgynevezett SZDSZ viselkedése sokakban felidézték a három évvel korábbi Medgyessy-puccs előzményeit. Ráadásul a legtöbb mutató tekintetében akkor jobban állt az MSZP és a kormányfő is. A történelem azonban sohasem ismétli önmagát: Gyurcsány nem adja olyan könnyen a bőrét. A kormánypártok pedig okkal rettegnek az előre hozott választástól, ezért a rendezett váltásban érdekeltek, amiben viszont a baloldal vezére bajosan lesz partner. Végtére is: ő nem utazó nagykövetként tervezi a jövőt.
Alighanem van igazságmagva annak a híresztelésnek, hogy pártelnökké választása előtt Gyurcsány Ferenc informális alkut kötött a „régi” MSZP erős embereivel. Ő nem bolygatja a párton belüli status quót – ezt az egyezséget most a polgármesterek esetében felrúgta –, cserébe 2009-ig, az európai parlamenti választásig jegelik a bizalmi kérdést. A potenciális trónkövetelőknek nem volt sürgős, hiszen a konvergenciaprogram újabb és újabb megszorításokkal kikövezett kényszerpályájáról addig bizonyosan nincs letérés. Ám 2009 hirtelen nagyon távolinak látszik. Öt és fél esztendő tehetségtelen kormányzása és irtózatos korrupciója egyszerre borult a koalícióra, s a szocialisták riadtan kérdezhetik egymástól: Gyurcsánnyal hová lehet még süllyedni? Az eredeti forgatókönyv tarthatatlan, de vajon kinek van B terve? Megkockáztatom, a miniszterelnök leváltásához ma könnyű lenne megszerezni a többséget a koalícióban, közjogi rendszerünkben önmagában ez mégis kevés a konszolidált kormányfőcseréhez.
Amíg nem sorakozik fel egyvalaki mögött az új parlamenti többség, a kormányfő akkor is marad, ha újra és újra megbukik.