Ferihegy: ígéretek után tettek

Munkatársunktól
2007. 10. 26. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érdemi fejlesztések helyett eddig csak újabb és újabb tulajdonosok követték egymást a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt.-nél. Úgy tűnik, a legújabb üzemeltető, a német Hochtief Airport végre hozzálát a korábban vállalt beruházásokhoz. A tervek értelmében jövő év áprilisban megkezdődik a 2A és 2B terminálok bővítése és korszerűsítése, emellett új hangár és a korábbi tulajdonos által elképzeltnél is nagyobb kapacitású hotel épül. Az évek óta ígérgetett áruelosztó központ is megépül, méghozzá a repülőtér területén belül, azaz – az angolokhoz hasonlóan – a német tulajdonosok sem tartották szükségesnek, hogy új területeket vásároljanak e fejlesztéshez. Mint ismert, a kargóközpont felállítását 2003-ban, az akkor még állami kézben lévő BA Zrt. hirdette meg, amely emiatt nem kevesebb, mint 4,7 milliárd forintért akart új földeket venni a repülőtér mellett. Az ügylet végül meghiúsult, mert a már aláírt adásvételi szerződést Draskovics Tibor akkori pénzügyminiszter megtámadta. A botrány kirobbanása után ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg a BA Zrt. és az annak felügyeletét ellátó Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. részéről, ám a megállapodás jóváhagyásáért a mai napig senki sem vállalta a felelősséget.
A privatizációs szerződés értelmében a Hochtiefnek 261 millió eurót, azaz közel 65 milliárd forintot kell elköltenie 2011 végéig a repülőtéri beruházásokra. A németek ezenkívül további légitársaságokat szeretnének Ferihegyre csábítani, s a fejlesztések mellett az utazási szolgáltatások bővítését is tervezik.
Ideje is, hogy megkezdjék a beruházásokat, hiszen a BA Zrt. 2005. decemberi privatizációját a kormány éppen a nagy ívű fejlesztésekkel indokolta. A magánosítás bejelentésekor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök harmincezer új munkahelyet ígért, s azt, hogy Ferihegy Kelet-Közép-Európa vezető légikikötője lesz. A beruházások mielőbbi megkezdését helyezte kilátásba Veres János pénzügyminiszter és Kóka János gazdasági miniszter is. A privatizáció ellenzőit az ÁPV Zrt. és az új tulajdonos is azzal igyekezett nyugtatni, hogy fejlesztések sora következik: új repülőgép-parkolóhelyek, terminálok, gépkocsiparkolók jönnek létre, s elkezdik a kargóbázis építését. A tervek azután tovább bővültek: a 2A és 2B terminálokat egybenyitották volna annak érdekében, hogy a kilencmilliós utasforgalom 25 milliósra nőhessen. A grandiózus beruházásokból végül alig valósult meg valami, a kiszervezések azonban annál sikeresebben zajlottak le. Az új tulajdonosok értékesítették a földi kiszolgálást, a minibusz üzletágat, kiszervezték a parkolóüzemeltetést és a takarítást.
2005 decemberében a BA Zrt. 75 százalékát összesen 464 milliárd forintért szerezte meg az angol BAA. Az Állami Számvevőszék kimutatása szerint a 2005-ös költségvetést éppen a repülőtér eladása mentette meg, a bevételből a kormány ugyanis csupán hatvanmilliárd forintot fordított az államadósság csökkentésére, négyszázmilliárdot folyó állami kiadásokra költött el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.