Aurora

Ma reggel ágyúlövésre ébredtem. Akkorát szólt, hogy percekig zizegtek az ablakok, Etus néni képe pedig leesett a falról. Ültem az ágyban, az enyhén hintázó csillárt lestem. Mi történt? Ki ágyúzgat itt kora reggel? Némi borotválkozás után megjelentem a közeli Fürmender kávéházban, és mindjárt megkérdeztem a kávés Zsuzsa kisasszonyt, hogy hallotta-e ő is a durranást, mire kedvesen elmagyarázta, hogy nála első a vendég, és bárki durrant, akkor ő diszkréten úgy tesz, mintha meg se hallotta volna. Az egyik közeli asztalnál kihallgatta a beszélgetést egy pepita zakós, lepkegyűjtő képű úr, és izgágán rezgő tokával felvilágosított, miszerint illene tudnom, hogy az Aurora hadihajó ágyúlövéssel adott jelt a Téli Palota ostromára, ugyanis ma van november 7-e, ha valaki nem tudná!
De kérem, hol van itt Téli Palota? A Dunán sem járnak hadihajók, legfeljebb rác búzaszállító dereglyék és kedves kis csolnakok, amelyek fedélzetén felgerjedt urak és lefátyolozott hölgyek igyekeznek a Margitsziget csalitosai felé. A nagyokos úrnak nem tetszett a megjegyzésem, arca szederjesre színeződött, dundi keze ökölbe szorult. Azt kiáltotta, hogy ő ízig-vérig szociálista, és aki megpróbál packázni vele, annak olyan szemináriumot fog tartani, hogy tíz öltéssel varrják össze a marha fejét! Rekedten kiáltotta: jóember, az Aurora nem itt lőtt, hanem Pétervárott! Hát, mondom, nagyot lőhetett, ha én meghallottam a Futó utcában, az első emeleti udvari lakásban, felért, kérem, egy csendháborítással! Erre az illető fenyegetően kirúgta maga alól a széket.
Az volt a szerencsém, hogy éppen megérkezett az eszes Pomázi és a cinikus Kurtics, a két régi tekepartnerem, akik egész nap a Fürmender kávéházban vakarózzák el az időt. Egy kör snapszot rendeltek, aztán barátságosan érdeklődtek, hallottam-e, hogy szirmot bontott a bolseviki agitáció rózsabimbaja, a munkástanácsok elindították a forradalmat, Kerenszkij megszökött. Ki az a Kerenszkij, talán valami orosz virágkertész, tettem fel a kérdést, mire az ideges úr ismét óbégatni kezdett, hogy az ilyen mezei tébolyultak miatt terjed a butaság, mint a nedvedző ragály, ezek azok, akik levegőnek nézik a proletáriátust, és himbálják a földig érő nyelvüket az imperialisták zsíros ülepe körül. Hogy némi ellenállást tanúsítsak, kértem, hogy ezt azonnal vonja vissza, de Pomázi és Kurtics megnyugtattak, hogy majd ők leápolják az izgága úr fogazatát, ha szükség lesz rá, de most azzal az ágyúlövéssel olyan kényes lett a politikai helyzet, hogy jobb nem feltűnést kelteni.
Én is rendeltem egy kör snapszot, aztán megkérdeztem, mi lesz akkor, ha azok a munkástanácsok elunják a Téli Palotát, vonatra ülnek, és idejönnek látogatóba, mint egy nagynéni? Erre a pocsék modorú úr felpattant, hozzánk sietett, és a felöltője zsebéből jókora vörös drapériát varázsolt elő. Meglobogtatta, és lelkesen kiáltotta: gyülekezzetek a zászlóm alá! Szinte egyszerre kérdeztük, hogy kit tisztelhetünk benne, mire meghajolt: Stencinger vagyok, aki azon fáradozik, hogy a bolseviki magokat elvesse a magyar földbe.
Nem értem én az effajta beszédet, de az eszes Pomázi úgy látszik, értette, mert a levegőbe szúrta a mutatóujját, azzal, hogy ácsi, az oroszok régóta szenvednek az elnyomástól, éppen azért fogadták meg, hogy kiseprik a cárizmust, de nálunk, kérem, nincsen cár atyuska, akkor pedig miféle zászlót ráz itten az úr, és miféle magokat akar a magyar ugarba hinteni? Erre több se kellett ennek a Stencingernek, ő is rendelt egy kör snapszot, aztán arra kért bennünket, hogy örvendjünk vele, hiszen frissen vasalt nadrágjában a küszöbön áll a forradalom, és kirázza a férges lelket ebből a velejéig romlott világból.
Na, és akkor velünk mi lesz? – kérdezte Kurtics, miközben nadrágon keresztül a fenekét vakarta. Stencinger átkarolta a vállát. Hallgasson ide, elvtárskám, mondta, most ugyebár 1917-et írunk, én pedig itt, a Fürmender kávéházban megesküszöm rá, hogy huszonöt éven belül a maguk ölébe hullik a Kánaán, ötven-hatvan év múlva pedig az egész társadalom úgy repül a Paradicsomba, mint a pinty!
Szeretném én azt megérni, jegyezte meg Pomázi, a cinikus Kurtics pedig Stencinger fülére hajolt, és megkérdezte: ha véletlenül mégsem úgy alakul, hol találjuk majd az urat, hogy reklamáljunk?