Csalogány nyomában

O L V A S ÓSokszoros nagyítással közelít rá az ’56. november 4. utáni ellenállás kiemelkedő alakjának, Tóth Ilonának és társainak perére Kiss Réka és M. Kiss Sándor történészek közelmúltban megjelent könyve. A csalogány elszállt – Tóth Ilona tragikuma című kötet címadó mondatát a per egyik legfőbb bennfentesétől, a szigorló medika pontos ismerőjétől kölcsönzi a szerzőpáros – apa és lánya.

Máig a politikai közelharc játékterébe vonható és vont, ellentmondásoktól hemzsegő a Tóth Ilona-per. Anyagainak aprólékos elemzésével Kiss Réka és M. Kiss Sándor először a ma legtöbb vitát kiváltó kérdésre – köztörvényes volt-e Tóth Ilona vagy sem – adnak választ, rámutatnak ugyanis arra, hogy mind a vád, mind a védelem oldaláról tetten érhető a köztörvényesítő szándék. A könyv által felsorakoztatott tények alapján egyértelművé válik az is, hogy a vádat egyéb bizonyíték híján csupán a vallomások támasztják alá. Ezek hitelessége pedig erősen megkérdőjelezhető, tekintve, hogy a kihallgatottak maguk is többször jelzik, a jegyzőkönyvbe vett szöveg nem tőlük származik, azt előre egyeztették a kihallgatóval, illetve sötétzárka hatására vallottak. Az ötszáz oldalas történészi munka talán legérdekesebb következtetése, hogy az áldozatként exhumált holttestről bebizonyítja, kizárt, hogy az a perben szereplő Kollár Istváné legyen.
Amellett, hogy a könyv árnyalt képet rajzol a per egyes szereplőiről – így beleolvashatunk a Tóth Ilona főkihallgatójáról, Szentgáli Istvánról felettesei által írt jelentésekbe, valamint a védőügyvéd, Kardos János személyes feljegyzéseibe –, a kor ellentmondásaira is rávilágít. Az ötszáz oldalas kötet információtömegéből az összegabalyodó szálak közt is felfedezhetjük a gyilkosság történetébe mesterségesen belehelyezett elemeket, amelyek legtöbbször a tett brutalitását hivatottak alátámasztani. Bár Tóth Ilona hol az ölés vádját visszautasító, hol minden gyanút magára terelő megnyilvánulásaiban végig tanúk sokaságát nevezi meg, a bíróság ezek közül, az egyszerűsítés nyilvánvaló szándékával, senkit nem idéz meg.
A szerzők végső következtetésén túl – miszerint a gyilkosság a perben szereplő helyen, időben és módon nem történhetett meg – sokan talán a szigorló medika személyéről kialakult ellentmondásos kép tisztázását is várják a kötettől. Mivel a perben neki osztott szerep folyamatosan alakul – a kezdetben csak röplapkészítés miatt letartóztatott fiatal lánytól a hivatásával visszaélő, brutális vérszomjassággal gyilkoló orvosnő alakjáig –, a koncepciót tudatosítva bizonyos fokig megismerhetjük Tóth Ilonát. (A róla fokozatosan kialakuló pozitív képet az egyébként ellene tanúskodók szavai is alátámasztják.)
A szerzők megállapításaira – tekintve, hogy előítéletek nélkül, a gyilkosság lehetőségét is megengedve láttak hozzá a munkához – bátran hagyatkozhatunk, beleértve azt is, hogy a kutatásokban előrejutva, évek alatt, a megismert tények fényében érzelmileg is állást foglalhattak.
A helyzet, amelybe a halálra ítélt medika társaival együtt került, önmagában is drámai, s a legaprólékosabb történeti elemzés minden szikársága ellenére is átüt regényessége. Kiss Réka és M. Kiss Sándor könyvét – amely nem mellesleg tételesen cáfolja az ’57-es tényállást tényként elfogadó Eörsi László a témát taglaló kötetének számos tételét – nemcsak terjedelme és az általa felölelt iratanyag mennyisége, de a benne szereplő ellentétes szempontok ütköztetése is mértékadóvá teszi. Valami történt a Domonkos utcai kórházban. Hogy mi, arra azonban tényszerűen valószínűleg már sosem kapunk minden kétséget kizáró feleletet, Tóth Ilona szerepére azonban ki-ki saját maga találhat választ a medika utolsó szavaiban.
(Kiss Réka–M. Kiss Sándor: A csalogány elszállt. Tóth Ilona tragikuma. Kairosz Kiadó, 2007, 501 oldal, 4900 Ft.)