Az utóbbi években Finnország ontja a slágerlistás rockelőadókat. A Nigthwish, a HIM, a The Rasmus és az Apocalyptica Európától Japánig népszerű. Mit gondol, mitől sikeres a finn újhullám?
– Nehéz megmondani az okát, de való igaz, hogy mintha a finn könnyűzene néhány éve szárnyakat kapott volna. Nem csak a rock, a dance műfaj is sikeres. Az előző nagy generáció a svéd zeneipar árnyékában hírnév nélkül maradt. A kilencvenes években Svédország az amerikai zeneipar kihelyezett bázisa volt, ott vették fel lemezeiket az aktuális tinisztárok Britney Spearstől a Backstreet Boysig. A svéd túlsúly bizonyítási vágyat váltott ki az új generációból, amelynek tagjai az utóbbi években szinte egyszerre értek meg a nyilvánosságra. A sikeres kitörés ellenére még így is sok tehetség marad reflektorfény nélkül. Néhányat közülük igyekszünk felkarolni. A turné budapesti állomásán például egy rendkívül erős és friss heavy metal formáció, a Stam1na lesz az előzenekarunk. Az új album felvételei miatt tavaly nyár óta nem koncerteztünk, így újra élőben játszani igazi felüdülés. A szünet sem telt üresjáratban. Negyven dalt írtunk, amelynek végül csak töredéke került fel a Worlds Collidéra.
– A legutóbbi albumon több zenésszel működtek együtt. Ezt a hagyományt most sem törték meg…
– Igen, mégis millió különbség van a régi lemezekhez képest. Jacob Hellner személyében először dolgoztunk olyan producerrel, akit korábban nem ismertünk. Nagyszerű ember, rendkívül sokirányú tapasztalattal és zenei ízléssel. Ő gondozta korábban a Rammstein albumait, de a stúdióban neki köszönhetően a Coldplaytől a Cypress Hillen át sok másféle zenét is hallgattunk. Jacob volt a garancia arra, hogy állandóan felülvizsgáljuk a véleményünket egy dalról, és ha kell, elölről kezdjük a munkát, még ha egyszer már úgy is gondoltuk, tökéletes eredmény született. Sokszor volt kész a lemez, de eltartott egy ideig, amíg a végleges verzió öszszeállt. Másrészt talán most először sikerült megragadni azt a jó értelemben vett primitív erőt minden dalban, amitől egy egyenes dallamvezetésű metálszám igazán jó lesz.
– Mit gondol, milyen közönséget érhet el az új lemez, amelyet a korábbiak nem?
– Sokan mondják, hogy annál kellett volna maradnunk, amivel az első sikereket arattuk, mégis a változás mellett döntöttünk. A közönségünk már most nagyon sokféle, a tizenéves metálrajongó kamaszoktól a huszonéves lányokon át a negyvenes műértő klasszikus zenerajongókig, akiket főleg a cselló és a metálzene házasítása érdekel. Új irányba nyitni mindig kockázatos, de remélem, hogy a régi közönségünk éppúgy megtalálja a dalokban a zenénkre jellemző őserőt, mint a kezdetekkor, mégis lesznek olyan új érdeklődők, akik a dallamosabb számokért hallgatják meg a lemezt. Az I’m not Jesust már játssza néhány rádió…
– David Bowie Hero című dalának átdolgozása mintha kilógna a sorból. Hogy került ez az őspopklasszikus egy metálalbumra?
– Jacob dobta be az ötletet, hogy mi lenne, ha megcsinálnánk Bowie dalát metál verzióban, németül, Till Lindemann hangjával. Első hallásra a vér is megfagyott bennünk az ötlettől, hiszen ez mégiscsak egy lágy popdal, aminek semmi köze az Apocalyptica szellemiségéhez. Aztán elgondolkodtunk, és rájöttünk, ez az, amihez igazán kedvünk van. Évekig főleg rock- és metálátdolgozásokat játszottunk, de mennyivel nagyobb kihívás a magunk arcára formálni egy olyan dalt, ami nyomaiban sem emlékeztet a saját világunkra! Azt hiszem, sikerült megtölteni intenzív érzelmekkel, valódi metál életérzéssel. Büszke vagyok a végeredményre.
– Innen már csak egy lépés, hogy egy nap saját maguk vokálozzanak egy dalban…
– Erősen kétlem, hogy ez valaha megtörténhet. Minősíthetetlenül rossz énekesek vagyunk. Remélem, hogy nem mostanában vetemedünk ilyesmire. Bár, ugye, soha ne mondd, hogy soha…
infláció
A héten kiderül, folytatódott-e a keresetek növekedése
