Arcátlanság

Most, hogy a kormányoldal sikeresen kizsarolta képviselőiből a parlamenti igent az egészségügy privatizációjára, megindul a propagandagépezet. El kell ugyanis „adni” az embereknek, hogy miért döntöttek az életüket felforgató változtatásokról, és mik lesznek ezek következményei. A balliberális oldal által formált modern magyar demokráciában természetesen mindig mindent utólag.
Az ilyen első kis agitpropos szórólap a Népszabadság hatvanötödik évfolyamának tegnapi számából esett ki reggel, amely lap tulajdonosi szerkezete szerint kötődik a Gyurcsány vezérelte utódpárthoz. E közpénzből készült szórólap tartalmát pedig nem a szavazást követően, azaz tegnapelőtt szerkeszthették meg, önthették formába és nyomtathatták ki, hanem feltehetőleg annak előtte. S ha ez így van, akkor az ilyen hazárdjátékban bizony nem mindegy, hogy ki tud még a cinkelt lapokról.
„Egy biztosító, több pénztár – ebben a mondatban foglalható össze az egészségbiztosító rendszerünk új modellje” – áll tehát az alapvetés a szórólap elején, ami, mint tudjuk, szánalmas játék a szavakkal. A kettő között ugyanis a lényegi tartalmi különbség felszívódott, a biztosító és a pénztár kifejezés a koalíciós egyeztetésben rokon értelmű szavakká lényegültek át. A lapunkban is ismertetett külföldi példákból jól látható, hogy a finanszírozó pénztár alapvetően befolyásolja a gyógyítás menetét.
A szórólap ezután gyakori kérdésekre hivatkozva válaszokat ad, amely „párbeszédből” a mellébeszélés és az izzadságszag érződik. De nézzünk néhány példát! „Mi a garancia arra, hogy a magánbefektetők nem alakítják át rövid idő alatt a saját érdekeiknek megfelelően az új rendszert?” – így a kérdés. A válasz: „Az állam jelenléte, sőt döntő szerepe a garancia. Nem jöhet létre olyan pénztár, amelyikben az államnak ne lenne többségi tulajdona. A járulék mértékét és a kötelezően nyújtandó szolgáltatások tartalmát pedig a jövőben is az Országgyűlés határozza meg.”
Kezdjük akkor a végéről! Látván a parlament működését, az országgyűlési képviselőkre mint garanciára hivatkozni ilyen fontos kérdésben – ma több mint ízléstelenség. Azután itt az állami többség, vagyis hogy a létrehozandó pénztárakban – amelyek valamilyen gazdasági társaság formáját fogják magukra ölteni – 51-49 százalékban lesz többségben az állam (kft.?, rt.? – szintén nem mindegy!). A gazdasági társaságokról szóló törvény szerint azonban a csupán a nagyobb tulajdonosi hányadra való hivatkozás merő félretájékoztatás. A társasági szerződésben ugyanis rögzíthetik a felek, hogy a tulajdoni hányad eltérhet a szavazati aránytól. De ugyanígy eltéríthető a tulajdoni hányadtól az osztalék aránya is, sőt ugyanitt kiköthető az is, hogy bizonyos kérdésekben vétójoga lehet a kisebbségi tulajdonosnak. Végül idézzük először az SZDSZ-es Horn Gábor államtitkárt, aki a következő kijelentést tette: (az egészségügy – a szerk.) „egy politikai, állami vezérléssel működő rendszer. Ezért nem működik”. Másodszor pedig Horváth Ágnes minisztert, aki a Beszélőnek ezt mondta: „A mostani modell elvezethet odáig, amit a liberálisok kezdettől javasoltak, tehát hogy tisztán magántulajdonú biztosítók működjenek.” Ezeket figyelembe véve vajon nem arcátlanság-e az állami jelenlét garanciájára hivatkozni?
Más. Talán a legkevésbé életszerű választ a következő kérdésre adták a szerkesztők. „Mi történik akkor, ha elégedetlen vagyok a pénztárammal?” „Vagy kikényszerítem, hogy változtasson a működésén, vagy átmegyek egy másik pénztárhoz. (…)” Jelentkezzen, aki látott már olyan hitelt felvevő ügyfelet, aki utána megváltoztatta a bank működését! A kormánykoalíció tagjai mintha nem ebben az országban élnének. De vajon mielőtt belerángattak volna bennünket, nem kellett volna az egészségügyi kísérletezgetést inkább magukon kezdeni?