Bennük van a kutyavér

Néhány napja újságból, tévéből, óriásplakátról ez árad ránk – már nem merek kimenni a fürdőszobába, mert félek, hogy a csapból is ez folyik. Az Új Magyarország benned van. Ez az új, busásan fizetett kormányszlogen. Hogy micsoda? Mi van énbennem? Eddig azt hittem, én helyezkedem el Magyarországban, nem pedig fordítva – és immár elég régóta. Ekkora ostobaság láttán csak kis fáziskéséssel kezdek el méltatlankodni azon, hogy az általam fizetett államapparátus nyilvánosan, lazán letegezett, nem adva meg az adófizető polgárnak az elemi tiszteletet sem. Utoljára ilyen csendőrpertura egy hazánkban is állomásozó nemzetközi bútoráruházlánc vetemedett – az, amelyik gyermekmunkásokat alkalmazott Bangladesben.
Próbálom behívni az interneten a www.ujmagyarorszag.hu honlapot, hátha adnak valami magyarázatot a hölgyek és az urak erre az orbitális sületlenségre. Ha jól tudom, még érvényben van a Medgyessy-féle üvegzsebtörvény: szeretném tudni, kinek és mennyit fizettek ezért a félresikerült reklámkampányért; továbbá ki döntött az újabb hangulatjavító pénzherdálásról. De csak egy nemzetiszín szívecskét találok, benne szakasztott olyan felirattal, mint a hajdani jobboldali napilap, az Új Magyarország fejléce. A szarkatermészetű Gyurcsány-propaganda ezt a szlogent éppúgy minden lelkifurdalás nélkül elemelte, mint az Új rendet meg az „Egy ország, egy nép, egy vezért” Adolf Hitlertől.
Sem a kancelláriai, sem a kormányfői honlapon nem jártam sikerrel. Ám mivel roppant kíváncsi voltam, mi minden lehet még bennünk, bepötyögtem az internetes keresőbe a „benned van” szókapcsolatot. Némi ízelítő a találatokból. Könyvcím: A gazdagság benned van. Egy másik könyv szerint viszont: Az erő benned van. (A Csillagok háborújában még csak veled volt.) Egy lelkiző honlap szerint a mélység titka is benned van. Ki gondolná: a bioóra is benned van. Mi sem természetesebb, hogy a boldogsághormon, az endorfingyár is benned van. Benned van továbbá: a csend, a paradicsom, a szeretet, a remény, a titok, a csoda, a béketerv, a vírus. A legjobban azonban a Gázsa zenekar szövege ragadta meg a fantáziámat: „Kicsi, te Ricsi, a feleségem háza pici, / Haj, te Ricsi, benned van egy kicsi, / Haj, te Ricsi, száradjon beléd a kicsi…”
Jól látható, hogy a világháló tanúsága szerint – a kicsitől meg a vírustól eltekintve – csupa kellemes, pozitív dolog van bennünk; nyilván ezek mellé vágyakozott ez a bizonyos, titokzatos Új Magyarország. Csakhogy ez utóbbi csupán blöff; már fogantatása pillanatában az volt: Épp olyan hamuka, mint az új rend meg az új egyensúly. Ez a fajta szlogengyártás nyilvánvalóan annak elfedésére szolgál, hogy nincsen jelző nélküli rend meg jelző nélküli egyensúly Gyurcsány Ferenc Magyarországán. Új Magyarország sincs; vagy ha mégis, akkor az kísértetiesen kezd hasonlítani ama diktatórikus régire, amit botor hitünk szerint egyszer már messze magunk mögött hagytunk. Ha eljátszunk a gondolattal, hogy mi minden van bennünk valójában, amikor ezt az „új” Magyarországot magunkba fogadjuk, legkevésbé a boldogsághormon meg az endorfingyár jut az eszünkbe. Bennünk van a betegség, a mentális romlás, az elszegényedés, az adósságcsapda, a 27 tagú Európai Unióban sereghajtó gazdaság, a demográfiai katasztrófa, a hazug és handabandázó miniszterelnök miatt érzett internacionális szégyen, az erőtlen nemzettudat, a gyülekezési és szólásszabadság sárba tiprása, a polgárverő rendőrség, a milliárdosokra szabott szociálpolitika, a közpénzek intézményes herdálása, a központilag vezérelt korrupció, a talpnyaló média, az iskolások szisztematikus elbutítása, a vasúti sínek felszedése, a kis posták bezárása, a nemzeti vagyontárgyak kótyavetyéje, a szellemi földszintesség, a kultúra módszeres felszámolása, a külhoni silányság majmolása… És ami nincs eléggé bennünk: az ellenállás, a büszkeség, a dac, hogy túllépjünk e mai kocsmán és e tegnapi korcsmárosokon.
Persze, értem én, nem vagyok naiv: a szocialista–szabad demokrata kormánypropaganda verbális cselhez folyamodott. Nem lehet beismerni a csődöt; nincs vér a pucájukban kiállni a választók elé: bocsánat, minden fronton kudarcot vallottunk, loptunk és hazudoztunk, adócsökkentés helyett adót emeltünk, ráadásul olyan tehetségtelenek vagyunk a kormányzásban, hogy még ezzel is csak a válságot sikerült elmélyítenünk. A siker – vagy annak délibábos propagandája – még a miénk volt: büszkék voltunk, hogy megcsináltuk; de az Új Magyarország most már legyen inkább csak bennetek. Osszuk meg a felelősséget: mi megcsináltuk a bajt, ti meg majd helyrehozzátok. Illetve nem is ti fogtok gürcölni a mi bűneink miatt, hanem – az atomizált társadalom modellje értelmében – te, te, te meg te. A szép Új Magyarország nem bennetek van, hanem benned, benned, benned meg benned. Aztán ha nem lesz majd elég szép meg elég új, könnyen szétcsapok közted…
Aki azt gondolja, hogy ez már a kommunikációs végvonaglás, nem téved nagyot. Ráadásul már titkot sem csinálnak belőle – csupán arra ügyelnek, hogy az államkincstár december közepi zárása előtt még át lehessen utalni az apanázst a csókosoknak. Gyurcsány is megmondta a Bloombergnek (amit aztán belföldi használatra korrigálni próbált): neki a saját berkeiben azért nincs vetélytársa vagy kihívója, mert senki más nem képes úgy lépdelni, mint ő. Képzeljék: az egyik lábát a másik után teszi! Ez aztán a hosszú távú stratégiai gondolkodás!
Hogy a stratégiakészítés nem lehetetlen, sőt a politikusi szakma ábécéje, azt az is mutatja, hogy az apró lépések helyett létezik komoly programalkotás is. Igaz, az Új Magyarország helyett csupán erőset ígér.
Nincs kétségem afelől, hogy e példátlan fejlemény, hogy egy ellenzéki párt kénytelen két és fél évvel a kormányzati ciklus lejárta előtt – miközben a hatalmon lévő koalíciót lassan egyedül az előre hozott választásoktól való rettegetés tartja össze, mondhatni, ennyiből áll a programjuk – érdemi alternatívával előállni, az ellenzékre szabadítja majd a kormánypárti kritikushadat, amely magyarázkodás helyett most végre bírálhat. De legalább a Fidesz nem a választókra tolja a kormányzás felelősségét…
Vegyük egy pillanatra komolyan a köztársaságot, ahol a választott politikusok nemcsak elszámoltathatók, de elszámoltatandók is. Ámulva látom, hogy Kóka János, aki hároméves gazdasági miniszterkedése alatt az unió legaljára küzdötte le a magyar gazdaság növekedését, szabad elvonulást kap, holott nemrég még – ugyanilyen közpénzből finanszírozott hirdetésekben – pannon pumáról, bennünket irigylő nyugat-európai országokról hazudozott. Aztán majd feláll a parlamentben frakcióvezetői szónoklatokat tartani, és senki nem firtatja, hogy azért házalhat-e ma államtitkári rangban Magyar Bálint exminiszter a digitális iskolatábláival, mert még sulinetes miniszterként adott megbízásaival ő csinált milliárdost Kókából? Létezik, hogy maguk is elhitték: aki az önvédelemre képtelen állammal képes remek üzleteket kötni, boldogulni fog majd a farkastörvények szerint működő piacgazdasági viszonyok között is?
Az Új Magyarország-os reklámkampány legszellemesebb világhálós kommentálása egy régi állatviccnek a felidézése és a helyzetre való alkalmazása. Eszerint a farkas a következőképpen filozofál: „Mindenkiben van valami jó. Bennem például Piroska.” Idáig én azért nem mennék el, de Gyurcsány Ferencnek, Veres Jánosnak, Draskovics Tibornak, Kóka Jánosnak meg a többi lomposnak csak azt tudom üzenni, hogy korántsem az Új Magyarország van bennük.
Legfeljebb a kutyavér.