Egyetlen Pálinger, egyetlen pont

Női kézilabda-válogatottunk gyengécske játékkal és Pálinger Katalin bravúrjaival 26-26-os döntetlent játszott a spanyolokkal tegnap a franciaországi világbajnokság E csoportjának utolsó mérkőzésén. Így bár elsőként jutott be középdöntőbe, csak egy pontot visz oda.

Kongó legyőzésekor, hétfőn este csak válogatottunk teljesítménye hullámzott, kedélye nem. Mindenki gyorsan napirendre tért a sajátos forgatókönyv alapján kialakult 33-20 felett, Németh András sem bonyolította túl a történteket. Beérte annyival, hogy az ötvenpercnyi jó és tízperces gyenge játék az előző napinál már elfogadhatóbb arány, ezt kell még tovább javítani. A szövetségi kapitány ezután megtekintette a Spanyolország–Japán mérkőzést, és meglepve konstatálta, hogy az ellenfeleiket az első félidőben túljátszó és túlfutó ázsiaiak a hajrára összeomlanak, amúgy zseniális irányítójuk váltogatva követ el elméleti ostobaságokat és gyakorlati, technikai hibákat, így az európaiak azt veszik észre, hogy egyszer csak minden különösebb erőfeszítés nélkül ölükbe hullik a 36-29-es diadal. Ezzel annyiban mindenképpen tisztult a kép, hogy az E csoport két továbbjutója matematikailag is ténnyé vált, tegnap este még a középdöntőbe bevihető két pontot kellett elosztani. Illetve dehogyis kellett, természetesen mindkettőt meg akarta tartani csapatunk. Németh András ennek megfelelően így intett óvatosságra a megbeszélésen: „Vigyázzunk, mert a spanyolok számomra is váratlanul összekapták magukat, erőteljes és hatásos kézilabdát mutattak be.”
A mieink ellenben erőtlenül, de legalábbis hatástalanul kezdtek. Középre pufogtatott átlövéseikkel és kihagyott ziccereikkel naggyá tették a rivális addig gyengécske kapusát, védekezésben pedig nem léptek ki, így Pálinger négy bravúrja dacára 5-2-es hátrányba kerültek. Az amúgy is zilált helyzet Vérten combsérülése és a növekvő különbség (3-7, 7-11) miatt tovább rosszabbodott, amit alig hittünk el, mert a spanyolokat korábban rendre elintéztük, ráadásul ezúttal nélkülözték a közelmúlt két kulcsfiguráját, Boxot és Frailét. De tegnap sajnos a középszer is elegendő volt számukra, a félidőbeli 14-13-as előnyükhöz mindenképpen. Ehhez egyrészt az kellett, hogy Pálinger elcsípjen a hajrában két hetest, másrészt az, hogy elöl két labdát is taccsra húzzon csapatunk; ha magunkat verjük, azt egy szem kapus nehezen akadályozza meg.
Néhány újabb Pálinger-mutatvánnyal és Kirsner két góljával gyorsan sikerült 19-17-re fordítani, de ezt elsősorban a szerencsének köszönhettük, ami sajnos forgandó. A spanyolok Mangue révén vissza is vették a vezetést, miközben Tóthék rojtosra lőtték a kapusukat. Az előző éjszaka a japánok által kizsigerelt vetélytárs egyre fáradt, vb-hez méltatlan labdakezelési hibákat követett el, de nem tudott annyit bakizni, hogy az magyar győzelmet eredményezzen. A 26-26-os döntetlennel csoportelsőként, egy pontot szerezve és egyet veszítve kel útra Dijonba csapatunk, ám ez utóbbit sokkal keményebb ellenfelekkel szemben kellene valahogy visszanyerni.
Németh András kesernyésen és tömören foglalta össze a lényeget: „Nagyon rosszul és idegesen játszottunk. Így nem lehet kézilabdázni.” Holnaptól végképp nem.