Feladta a harcot, és újat kezdett

Az idén világ- és Európa-bajnok lett egy egyéni sportágban, nem mellékesen olimpiai ezüstérmes, jövőre viszont Pekingben nem lesz ott. Ám ezért most nem a kvalifikációs rendszert kell szapulni, hiszen a szumó nem szerepel az ötkarikás játékok műsorán. Bárdosi Sándor, aki 2000-ben Sydneyben még a kötöttfogású birkózás 85 kg-os súlycsoportjában villogott, bő két hete Thaiföldön, Csiang Maiban már ágyékkötőben oktatta a szumó-világbajnokság mezőnyét.

Ebben a műfajban már kétszeres Európa-bajnokként milyen reményekkel utazott ki a szumó-vb-re?
– Arra mindenképpen számítottam, hogy érmet nyerek, és természetesen az arany volt a cél. Nagyon örülök, hogy összejött, mert ez azt mutatja, hogy jó úton haladok a munkában.
– S ez az út hova vezet?
– Igazából a bunyóra készülök, vagyis az MMA-ra (Mixed Martial Arts, „vegyes harcművészet” – a szerk.), ahol van földharc, ütni és rúgni is lehet, gyakorlatilag bármit.
– Egyelőre maradjunk a szumónál. Milyen volt a mezőny a vb-n?
– A 85 kg-os súlycsoportban hozzávetőleg harmincan indultunk, és az aranyért öt ellenfelemet kellett legyőzni. Közülük hárman korábban már nyertek vb-t vagy Eb-t, így nem lehet azt mondani, hogy könnyű dolgom volt.
– Akárhogy is nézzük, a szumóról mégiscsak az ugrik be mindenkinek, hogy emberhegyek feszülnek egymásnak. A 85 kg-os világbajnoknak hol a helye a hierarchiában?
– Arról nincs szó, hogy a nagyok lenéznék a kicsiket, hiszen közülünk is majdnem mindenki komoly sportmúlttal rendelkezik valamilyen küzdősportágból. Rólam is tudták, hogy olimpiai ezüstérmes vagyok, és ezzel a vb-címmel most már a szumóban is van respektem.
– Egy óriás ellen lehet esélye?
– Csak akkor, ha az illető kezdő. Különben semmi sansz, hiszen itt rengeteget számít a testsúly. A csapatversenyben összekerültem egy közel kétszáz kilós ukránnal. Nem tagadom, ő egyszerűen lekergetett a küzdőtérről.
– Jegyzett birkózó indult még a vb-n?
– A lengyel Michalkiewicz, aki tavaly éppen az én súlycsoportomban lett Európa-bajnok. Ő még most is aktívan birkózik, így szumóban csak akkor tud indulni, ha elengedik. Nekem ilyen gondjaim már nincsenek azóta, hogy az idén abbahagytam a birkózást.
– Maradt hiányérzete?
– Őszintén mondom, nem hiányzik a birkózás.
– Úgy értettem, hogy bizonyára voltak olyan álmai, amelyek nem váltak valóra.
– Persze, voltak ilyenek, de ezeken nem érdemes rágódni. Egy olimpián ott lehettem, és ha az érmeket nézzük, elmondhatom, hogy egyből egy. Számomra mindig az volt a legfontosabb, hogy azt csináljam, amit szeretek; és a birkózás az utóbbi években már nem okozott olyan örömet, mint korábban. Sőt, a végén inkább már csak bosszúsággal járt. Most viszont a szumó nagyon tetszik, mint ahogy a bunyó is, mindkettőt örömmel csinálom.
– Azért az szomorú, hogy csak egy olimpiára jutott ki.
– A sydneyi ezüst után természetesen Athénban is ott akartam lenni, ám az, hogy nem jutottam ki, nem csak rajtam múlt. Hiába voltam kilencvenkét kiló, lefogyasztottak a 74 kg-ba, és ott sokadszorra összeeresztettek Berzicza Tomival. De szerintem már előre eldöntötték, hogy ő lesz a válogatott. Az általam lepusztított 84 kg-ba pedig berakták a fiatal Kiss Balázst, aki aztán se a vb-n, se a kvalifikációs versenyeken nem tudta megszerezni az olimpiai kvótát. Én pedig már csak egyszer kaptam lehetőséget, akkor is a 74 kg-ban. Komáromi Tibi, a szövetségi kapitány mondta, hogy most már vinne a 84 kg-ban, de tönkretettem magam a fogyással. Azt kell mondjam, hogy teljesen igaza volt. Egyébként az, hogy így jártam, nem az ő felelőssége, hanem akkori klubom, a BVSC vezetőié. Gratuláltam is nekik, hogy menynyire hozzáértők… Azzal, hogy nem jutottam ki az athéni olimpiára, kiölték belőlem a tüzet. Elegem lett az egészből, hogy nem az számít, ki a jobb birkózó. Úgy döntöttem, nem harcolok.
– Hanem inkább az MMA-ban.
– Úgy érzem, hogy egyre jobban kezdek belelendülni. A földharcot külön nem kell tanulnom, az ütéstechnikát pedig, ha tehetséges vagyok, fél év alatt elsajátíthatom olyan szinten, hogy azzal már boldogulhatok. Keményen edzem, és jövőre már éles meccsem is lesz.
– Mondjon három sportágat, amelyek versenyeit az olimpián biztosan nézi majd a tévében.
– Lássuk, csak… Kajak-kenu, öttusa, kézilabda. Kammerer Zolika és Kucsi, azaz Kucsera Gábor, valamint Balogh Gabi is jó barátom, nekik nagyon drukkolok majd. És a női kézilabda-válogatottnak is.
– Birkózás?
– Ezekkel a szabályokkal még nekem is unalmas, és néha én sem értem, hogy ki nyer. Szóval, a birkózás nálam már az első háromban sincs benne.