Követi az RMDSZ Basescu példáját?

2007. 12. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra is vonakodnak újrakezdeni a párbeszédet az RMDSZ vezetői a Tőkés László mögé felsorakozó ellenzéki szervezetekkel, noha erre minden esély adott az erdélyi magyarságnak az európai parlamenti választásokon aratott sikere nyomán. Mindezt a függetlenként brüsszeli mandátumot szerzett református püspök is megjegyezte a Traian Basescu államfővel folytatott szerdai megbeszélését követően, jelzésértékűnek nevezve, hogy hamarabb megnyílt előtte a román elnöki hivatal ajtaja, mint az RMDSZ-é. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint a bukaresti hatalmat erősítő RMDSZ-nek és ellenzékének elsősorban az ötszázalékos parlamenti küszöb átlépése érdekében kell megegyeznie, annál is inkább, mivel a román igazságszolgáltatás várhatóan még az idén elfogadja a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) pártbejegyzését. Ennek kapcsán egyébként az MPSZ legaktívabb, sepsiszéki szervezete tegnap szorgalmazta, hogy az RMDSZ és a leendő Magyar Polgári Párt hozzon létre egy harmadik alakulatot, amelynek összmagyar listáján szállnának harcba a közösség képviselői a jövő évi romániai parlamenti választásokon. Ezzel szemben Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke úgy véli, Tőkés nem annyira a párbeszédre, hanem a szövetség diszkreditálására törekszik, azzal a céllal, hogy a jövő évi helyhatósági választásokra „helyzetbe hozza” a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester vezette MPSZ-t. A politikus különben úgy véli, hogy a hamarosan párttá alakuló szervezetet Traian Basescu és Orbán Viktor irányítja. Elemzők szerint ennek hangoztatása már csak azért is demagóg az RMDSZ részéről, hiszen a Kelemen által emlegetett politikusok nagy népszerűségnek örvendenek a magyarság körében. Mindezt bizonyítja az is, hogy a Basescu leváltását célzó májusi népszavazáson szavazó magyarok túlnyomó többsége az államfőt támogatta, aki székelyföldi látogatása során síkra szállt azért, hogy a magyar diákoknak idegen nyelvként tanítsák a románt.
Tőkés László egyébként néppárti vonalon is támogatást kapott a román elnöktől. Basescu személyes közbenjárásáról biztosította az erdélyi magyarság EP-képviselőjét annak érdekében, hogy az Európai Parlament néppárti frakciójában dolgozhasson, miután a püspök arról tájékoztatta, hogy az államfő volt pártja, a román demokrata alakulat képviselői ellenzik ez irányú szándékát. A kommentárok kiemelik: a püspök választási sikere nyomán a román államfőben is tudatosulnia kellett, hogy az erdélyi magyar közösség számára igenis fontos az autonómia kérdése. A Krónikának nyilatkozva Tőkés leszögezte: az államfő nem volt teljesen elutasító a magyar önrendelkezéssel szemben, és azt mondta, hogy egész Romániának szüksége van a decentralizálás és a szubszidiaritás alapján létrejövő autonómiára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.