Tizenöt-húszezer tüntető vett részt a Liga Szakszervezetek által meghirdetett társadalmi szolidaritás napján, a Kossuth téri demonstráción, amit összesen 136 civil és szakmai szervezet támogatott. A tömeg fáklyákkal, sípokkal, kereplőkkel felszerelkezve fejezte ki egyetértését a szakszervezeti követelésekkel. Érdekes jelenség volt, amikor a rendőrszakszervezet érkezését üdvözölte a tömeg, vagy ahogy a Magyar Kommunista Munkáspárt jelenlétét fogadták szívélyes köszöntéssel Árpád-sávos zászlót tartó tüntetők. A szervezők és a résztvevők együtt köszönték meg a tegnapi sztrájkban részt vevők áldozatvállalását, így többek között a vasutasok, a pedagógusok munkabeszüntetését. – Azok, akik a társadalom félrevezetésével szerezték meg a kormányzást, most semmibe veszik a félrevezetettek jogait – fogalmazott Palkovics Imre. A Munkástanácsok elnöke szerint a kisebbik kormányzó párt a mögöttük álló üzleti körök akaratát viszi végbe a társadalombiztosítás privatizálásával azért, hogy átjátsszák nekik a társadalombiztosítás (tb) 1600 milliárd forintját, ehhez az MSZP asszisztál. – Elegünk van! – jelentette ki az érdekvédő, amit aztán hosszan skandált a tömeg, és gyakran kezdett „Gyurcsány, takarodj!” kiabálásba.
– Magyarországon a legsúlyosabb csapást akarják mérni a társadalomra – jelentette ki a Kossuth téri tüntetők előtt Gaskó István. A Liga Szakszervezetek elnöke szerint ma nem jobb- és baloldal, hanem a társadalombiztosítást privatizálók és az azt ellenzők között van szakadék. Visszautasította, hogy a kormány bélyeget akar rásütni a tiltakozókra, ők „jó szándékkal akarják tiltakozásukat kifejezni”.
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke bejelentette: elkészítették a társadalombiztosítás átalakításának alternatív javaslatát, ami akár már holnap a parlament elé kerülhet.
A Liga és a Munkástanácsok több tucat támogató szakmai kamarával és civil szervezettel együtt a tegnapi érdekvédelmi demonstráció résztvevői hárompontos kiáltványt fogadtak el. Ebben azt követelik a kormánytól, hogy vonja vissza az egész magyar társadalmat érintő egészségbiztosítás privatizációját célzó törvénytervezetet, és követelik a tényleges társadalmi egészségbiztosítás megteremtését is.
Guy Ryder, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség főtitkára a munkavállalók tegnapi akciósorozatát levélben köszöntötte. A főtitkár a világ legnagyobb nemzetközi szakszervezeti szövetségének nevében a magyarországi egészségügyi „reformot” kockázatosnak és szegényesen előkészítettnek nevezte. – Szolidárisak vagyunk a magyarországi munkavállalók és családjaik küzdelmével, a méltó munka- és életkörülményekért – írta a főtitkár. Az egészségügyi átalakítással kapcsolatosan azt írta továbbá, hogy a magyar kormány a kérdésről nem folytatott valódi társadalmi konzultációt, „s ez a tény aláássa a munkaügyi és az országos szociális párbeszédet”. A nemzetközi szakszervezeti vezető szavai szerint „ez teljes mértékben ellentmond az Európai Unió szociális modellje alapelvének”. Guy Ryder kijelentette: az egészségügyi „reform” kétségkívül szolgálni fogja a biztosítótársaságok érdekeit, a munkavállalók és az egész lakosság érdekei azonban veszélybe kerülnek.
A tízezres nagygyűlést a korábbiaktól eltérően csak kevés rendőr biztosította, bár a Parlament őrzését megerősítették. A demonstrálók között képviseltette magát a Független Rendőrszakszervezet is. Vezetője, Pongó Géza lapunknak elmondta: a rendőri állomány szolidáris az érdekeit képviselő szakszervezet demonstrációjával. A rendezvényt biztosító, szolgálatban lévő rendőrök egyike név nélkül úgy nyilatkozott lapunknak, hogy teljes mértékben egyetértenek a rendőrszakszervezet követeléseivel. – Kicsit furcsa helyzet, hogy azt a demonstrációt kell felügyelnünk, ahol kollégáink értünk küzdenek – mondta az egyik rendőr.
Magyarics Tamás: Zelenszkij már kimerítette a hitelét
