Válságdíj egy országért

A közvélemény-kutatási adatok a gazdasági mutatóknál is katasztrofálisabb képet mutatnak a magát megszokásból még mindig szocialistaként meghatározó érdekszövetségnek. Látszólag nem pánikolnak a kormánypártiak, ám az is igaz: ha még látványosabban idegeskednének, mi változna akkor? Hiába siet – jó pénzért – segítségükre a koalícióbarát média, a tényeken nemigen javíthatnak. Magyarán: sikerült alaposan megutáltatniuk magukat a társadalom elsöprő többségével. Avval sem vigasztalhatják magukat, hogy nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni. Kiváló esélyük van arra, hogy a nem is olyan távoli jövőben a választást is elhasalják.
Az MSZP nevű zavaros politikai konglomerátum a héten rossz és még rosszabb között válogathatott. Ha megszavazzák a romboló költségvetést és egészségügyi törvényt, szembe kell nézniük népszerűségük további zuhanásával. Azzal, hogy még azok is aktivizálódnak ellenük, akik eddig nemigen voltak fogékonyak az öncélú megszorítások részletei iránt. A legtöbb ember ugyanis nem akkor háborodik fel igazán, ha beígérik a pofont, hanem akkor, ha már megkapta. Sokakban most tudatosul: alkotmánysértően megszűnhet a szabad orvosválasztás, és milliók eshetnek ki az európai szintű ellátásból – több évtizedes befizetéseik ellenére.
Mégis a nagyobbik rosszat választották a kormánypárti képviselők, amikor engedtek Gyurcsányék zsarolásának. Hiszen nem sokat oszt vagy szoroz, ha valaki kiesik a jelenlegi góréknál a pikszisből. Ha az MSZP folyamatos népszerűségvesztését tekintjük, egy kevesebb mint tíz százalékos párt úgysem küldhet túl sok képviselőt a parlamentbe. Úgyhogy a mandátumtól való elesésre így is kiváló esélyük van a szocialista honatyáknak és -anyáknak. S vajon mihez kezdenek majd, ha ki tudják húzni még kormányon a jelenlegi erők a ciklusból papíron hátralévő bő két évet? Vagy abban bíznak, hogy fordulat áll be a népszerűségi tendenciákban – legkésőbb a választáson?
A legtöbb MSZP-s képviselőnek nincsen lehetősége arra, hogy a kormány bukása, illetve leváltása után egy időre eltűnjön – akár külföldön megpihenve – a közvélemény elől. Nagy talány, miben bízhatnak, hisz nap mint nap a választóik szemébe kell nézniük saját lakóhelyükön. Ha pedig már nem lesznek képviselők, még kevésbé lenne mindegy számukra, miként tudnak ismét integrálódni a társadalomba, akár visszatérve eredeti foglalkozásukhoz – már ha még emlékeznek rá.
Persze egyáltalán nem a kormányzat iránti bizalom ihlethette meghunyászkodásra a kevésbé szervilis szocialista képviselőket. Karsai Józsefet és Garai István Leventét például elég egyértelműen megzsarolta a szocialista fáraó. Miért lennénk olyan naivak, hogy azt higgyük: csak őket fenyegették meg? A polgármester Karsainak azt lengette be a maffiózói módszerektől sem ódzkodó kormányfő, hogy a battonyai térség egy kanyi uniós pénzt sem fog kapni. Másokat feltehetőleg más EU-pénzek elmaradásával támadtak meg. De hát mi lesz, ha – a totális kormányzati kontroll ellenére – nem akaródznak jönni azok a kis EU-támogatások, sem pedig más, a jó ég tudja, milyen horribilis és hamis ígérvények? Hisz a kormány ígéreteiben bízni már jó ideje meglehetősen kacagtató hiszékenységre vall. Ha még egy kormánypárti politikust, választókerületet, várost is ilyen alvilági módszerekkel tartanak sakkban, mire számíthatnak az ellenzékiek? A szocialisták közül az egyetlen helyes döntést Farkas Imre képviselő hozta, amikor a folyosón maradt a szavazásnál, s csak annyit mondott az újságíróknak: így látta jónak.
Az is módfelett illogikus volt, hogy hisztérikusan támadták balról a Liga Szakszervezetek elnökének százezer forintos felajánlását a képviselők esetleges büntetésének kompenzálására. Az miért nem elképesztő és a parlamentarizmus megcsúfolása, hogy az MSZP frakcióvezetése képes százezer forintos büntetést kiszabni a másként szavazók terrorizálására? Szerintük mennyit ér egy képviselői eskü? Ilyen olcsó büntetéssel meg lehet venni az MSZP-s képviselők lelkiismeretét, amivel rá lehet őket bírni választóik elárulására? Mi az az ok, mi az a vonzerő, ami miatt szinte életüket és vérüket adják felnőtt, büntetőjogi felelősségük teljes tudatában lévő emberek valamiért, illetve valakiért, szembeszállva a jóérzésű lakosság egészével? Úgy érzik a jelek szerint, hogy az utolsó esély számukra ez a jelenlegi, meglehetősen zilált mentális állapotú kurzus. Az „egy életem, egy halálom, Gyurcsányt szolgálom” fals jelmondat pusztán azért lehet hatékony, mert úgy látják: ha most lennének a választások, megsemmisítő vereséget szenvednének. Ha viszont tovább lehet húzni az időt, még fordulhat a kocka. Vannak még csodák: talán még ez a reformnak nevezett átláthatatlan, pusztító akármi is olyan varangy, amiről kiderülhet, hogy királyfi. Kitartanak Gyurcsány mellett, mert félnek tőle, hogy több dobásuk nem lehet. Különben nem lesz már Budán kutyavásár, és egy jó darabig az országnak sem lesz MSZP-s miniszterelnöke. Csakhogy hibás az okfejtésük, hisz minél tovább tart a rombolás, annál nagyobb lesz a választási vereség.
A műbaloldal csodafegyvere az egészségügyi törvény. Minden kudarcuk, kormányzati tehetetlenkedésük kompenzálását, a folyamatok megfordulását ettől várják. Ezért triumfálják olyan erőszakosan, mesterkélt hurráoptimizmussal annak a jogszabálynak a megszületését, amely nagy valószínűséggel az Alkotmánybíróság asztalán fog kikötni. Ha nem kerül is az egész iromány a papírkosárba, a bírák bizonnyal szét fogják szedni. De ha nem ez lenne a sorsa a törvénynek, és már révbe ért volna a koalíció pusztán a szavazási procedúra sikeres teljesítésével – az olyan nagy siker? Az is siker ma Magyarországon, ami alapkövetelmény egy kormányzattal szemben? Hogy képes volt biztosítani a határozatképességet? Amennyiben ez a sovány tény, maga az egyszerű többség megléte ilyen nagy ovációt tud kiváltani a műbaloldalon, akkor igen ingatag lábakon áll a kormányuk.
Az erőltetett diadalmámor így önleleplező, mert saját gyöngeségüket árulja el. A mágnás-miniszterelnök a pártszolgálati MTV-nek adott mamutinterjújában láthatóan ezt a sikermotívumot akarta meglovagolni, s azt mondta: büszke a pártjára, amiért az megszavazta a tervezetet. Hát egy dolog miatt tényleg büszkék lehetnek: a Guinness rekordok könyvébe illik, ahogy egy ezerhatszázmilliárd forintos alap, illetve tízmillió ember egészségének sorsáról úgy döntöttek, hogy – akár a kádári időkben – ők sem tudták, miről szavaznak. Gy. Ferenc tehát azért példálózik annyit a Kádár-rendszerrel, mert ő áll két lábbal benne. További negatív világcsúcs: a rabszolgatartó társadalmak korától fogva először van pontos tarifája egy emberi életnek, hisz potom tizenkétezer forintos kikiáltási áron kelhetnek el Magyarország polgárai. Ez a fejpénz, amit értünk kiperkálhatnak. Nem váltság-, hanem válságdíj. Az egész kiárusítósdi, embervásár Magyarországon egyetlen célt szolgál: az államcsőd elkerülését. Márpedig a pénzügyi krachot nem lehet kínosan kiszenvedett parlamenti többséggel meggátolni. Értsd: hiába szavaztatja meg a kapitány a beosztottjait, hogy minden rendben van, attól még a hajó menthetetlenül elsüllyed. A hírek szerint a jövendő biztosítók már tudnak valamit, mert keveslik, hogy egyszerű parlamenti többséggel megváltoztathatók a törvény egyes passzusai. Vagyis nem adnak egy lyukas garast sem a jelenlegi politikai formáció továbbéléséért.