Aktív ellenkampány készül

Az a célunk, hogy a referendumon minél kevesebben szavazzanak igennel – hangsúlyozta lapunknak Juhász Ferenc elnökhelyettes, akit hét végi egri tanácskozásán a szocialista párt elnöksége kinevezett a népszavazási kampány politikai koordinátorának. Országos pártértekezletet hív össze tavaszra az MSZP annak érdekében, hogy értékeljék a kormány és a baloldali közélet állapotát.

Zsebõk Csaba
2008. 01. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Válság. Gyurcsány Ferenc és az MSZP elnöksége elveszítette józan ítélőképességét – vélekedett Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője, aki szerint a kormányzati alkalmatlanság és hazugságok miatt Magyarország egyre mélyebb szociális válságban vergődik, az emberek egyre nehezebben élnek, egyre több család kerül abba a helyzetbe, hogy a hónap végén bevételeik nem fedezik a kiadásaikat. 2008-ban azonban a szociális népszavazás visszaadja az embereknek a szabad választás lehetőségét, azt a lehetőséget, amit Gyurcsány és a szocialisták korábban elvettek egész Magyarországtól – közölte a politikus.


Korábban elmaradt magyarázatokkal kívánunk szolgálni a választópolgároknak, elsősorban az egészség- és az oktatásügy „szükséges és helyes irányú” átalakításáról, így a három részkérdésről szóló népszavazást megelőzően informatív, tájékoztató jellegű kampányt kívánunk folytatni – hallhattuk Juhász Ferenc szocialista elnökhelyettestől, aki egyúttal cáfolta, hogy úgynevezett „hideg kampányra” készülnek. Ez azt jelentené, hogy az MSZP igyekezne bagatellizálni a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló közelgő népszavazást, elsősorban annak eredménytelenségét tekintve politikai célnak. E stratégia lényegét az az üzenet fejezte volna ki, hogy a szocialisták szerint a kezdeményező Fidesz–KDNP-t nem is érdeklik a népszavazási kérdések, csak hatalmi-politikai célra akarja felhasználni a voksolást. A tegnap elhangzottakból viszont aktív kampányra következtethetünk: az MSZP az SZDSZ-hez hasonlóan határozottan igyekszik meggyőzni álláspontjáról – három nem a népszavazáson – a választókat. A szocialisták politikai koordinátora szerint pártja még nem tudja, mennyi pénzt szánnak a referendummal kapcsolatos reklámra, ugyanis az államfő döntésének hiányában még nem ismeretes, milyen hosszú lesz a kampányidőszak.
*
A miniszterelnök-pártelnök az elnökségi ülést követően azt állította: a politikai koordinátor valóban Juhász lesz, ám a kampányért egyformán felelős lesz minden szocialista országgyűlési képviselő, a helyi vezetők és az országos elnökség is.
– Célunk az, hogy minél több polgár minél tájékozottabb legyen, az emberek értsék, milyen megfontolások, szándékok húzódnak meg a kormány döntései mögött – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. Arra a kérdésre, hogy személyesen részt vállal-e a kampányban, azt válaszolta: minden politikai folyamatban részt vesz tavasszal, hiszen ez a dolga. Az egészségbiztosítási törvényről szóló újbóli szavazás kapcsán hangsúlyozta: a frakció álláspontja nem változott a decemberihez képest. – Ha valaki erre külön felhatalmazást kér és kap, akkor lehet a képviselőcsoport álláspontjától eltérni; amikor közeledik a szavazás időpontja, a frakció lefolytatja majd ezt a vitát – mondta.
Az idei évben az MSZP politikájának fő iránya nem változik, a hangsúlyok módosulnak, 2008-ban a nyugodt építkezés programját valósítjuk meg – állította a miniszterelnök. Szerinte 2007 kétarcú év volt, mert egyrészt javult a közpénzügyek helyzete, elkezdődtek fontos változások, és elindult az Új Magyarország fejlesztési terv, másrészt viszont növekedtek a lakosság terhei, fokozódott a bizonytalanság, és ez sokakat csalódással tölt el. – Az a dolgunk, hogy elemezzük és értékeljük az elmúlt másfél év folyamatait – jelentette ki Gyurcsány. Közölte: reális esély van arra, hogy 2009-ben a külső és a belső egyensúly helyreáll. Szerinte kimutathatóan csökkent a fekete- és szürkegazdaság aránya hazánkban. Ugyanakkor elismerte: az átmenetileg megugró infláció miatt átlagosan négy-öt százalékkal csökkentek a jövedelmek, és az elkezdett reformok eredményei a többség számára még nem érzékelhetők. Mindezt a korábbi időszakban nem látott politikai feszültség kísérte, amelynek során folyamatosan érzékelhető volt a közrendet és köznyugalmat zavaró magatartás, a jobboldali politikai radikalizmus jelenléte – adott hangot aggodalmának Gyurcsány.
Az MSZP szerint a növekvő mozgástér közepette elsősorban a tanulás, a közművelődés, a tehetséggondozás feltételeinek javítását kell a kormányzat gondolkodásának a középpontjába állítani, ezért ezeken a területeken a kormány kezdeményező javaslatokkal fog élni – ígérte a pártelnök. A hét végi tanácskozás után a párt vezetői találkoznak a megyei elnökökkel és az MSZP választmányának delegáltjaival, hogy tájékoztassák őket döntéseikről, kedden pedig újabb informális frakcióülést tartanak a szocialisták: a megbeszélés kiemelt témája az egészségbiztosítási törvény lesz. Ekkor vitatják meg a tavaszra tervezett országos pártértekezlet részleteit is. Ez elsősorban a népszavazási kampányt szolgálhatja majd, nem minősül kongreszszusnak, azaz például tisztújítási kérdések sem vetődhetnek fel.
Szombaton este mintegy 40-50 tüntető jelent meg a szocialisták elnökségi ülését befogadó egri Hotel Park előtt, Gyurcsány Ferenc lemondását követelve, s közben hatalmas zajt csapva kereplőkkel, trombitákkal. A rendőrök rövid idő alatt feloszlatták a kormányellenes demonstrációt, a városban pedig szigorították a járőrözést és fokozottan őrizték a szálloda épületét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.