Bénító Koszovó-kérdés

(Újvidék)
Választási kampánnyal kezdte és választási kampánnyal fejezi is be az évet Szerbia. Az elfásult választópolgárnak az az érzése támadhat, hogy ezt a kampányt már megérte – ugyanazok az arcok, ugyanazok a beszédek, ugyanazok a célok és ígéretek – a kettő közötti egy év alatt mintha semmi sem történt volna. Ugyanazokat a súlyos problémákat görgeti maga előtt Szerbia már nem egy, hanem több éven át. S újabb elvesztett évet jegyezhet a hosszúra nyúlt „hét szűk esztendő” sorában.
Koszovó kérdése bénítóan uralta a szerb politikai színteret. A szerb diplomáciának szinte csak egy témája volt, a belpolitika harca ugyancsak Koszovóból indult, s oda is lyukadt ki. Kimondani még kódolva sem merte az igazságot senki a vezető politikusok közül, hogy Koszovó további sorsa már Szerbia nélkül képzelhető el. Azt most senki sem tudná megjósolni, hogy ez végül a béke útja lesz-e, vagy politikai megrázkódtatásokkal következik be, vagy éppenséggel konfliktusokba torkollik. Annyi azonban biztos, hogy a nemzetközi diplomáciai hullámverések gyorsan elülnek, a balkáni politikai kedélyek azonban igen nehézkesen csillapodnak majd le, ami fékezheti Szerbia gyógyulását. Mert szükség van arra, hogy hozzáláthasson a többi – kívülálló számára Koszovónál jelentősebbnek tűnő – probléma megoldásához. Ezek között elsőként említhető az európai integráció, amely a részeredmények ellenére sem fejeződhet be Koszovó státusának megnyugtató rendezése nélkül. Brüsszelnek esze ágában sincs egy potenciális válsággócot a keblére ölelni. A kérdés viszont egyre hallhatóbban megosztja az Európai Uniót.
A hágai törvényszékkel való együttműködés befejezése a másik feltétele annak, hogy Szerbia bebocsátást nyerjen az EU-ba, s akkor még nem beszéltünk azokról a feltételekről, amelyeknek minden országnak eleget kellett tennie, s amelyek tekintetében bizony Szerbia még sokkal tartozik. Kimondatlanul is, de Belgrád abban bízik – lehet, nem is teljesen ok nélkül –, hogy Mladicsot és Karadzsicsot idővel „megbocsátják” majd neki. Csak a kérdés, van-e még Szerbiának annyi elvesztegetni való ideje arra, hogy ezt ki is próbálja, hogy akar-e egyáltalán része lenni Európának, vagy felülkerekedik a Koszovó elvesztése miatti dacpolitika, amely már a szerb kormányfő retorikájában is megjelent, s amely hatalomra segítené azokat az erőket, amelyek Szerbiát ismét elszigetelnék, sorsát Oroszországhoz kötnék, és egy hosszan tartó, értelmetlen konfliktusra rendezkednének be Koszovó visszaszerzéséért.
Ez az elnökválasztáson kiderülhet, hiszen a második menetben várhatólag a demokrata párti Borisz Tadics és a radikális Tomiszlav Nikolics kerül szembe egymással. E két elnökjelölt a szerb politika két szekértáborát jelképezi, amelyek közül még egyik sem tűnik képesnek döntő győzelemre.