Felelősség nélküli miniszterek és miniszternők

A MÁV-Start Zrt. igazgatósági tagjainak látszatmenesztése egyetlen percig sem fedi el a tényt, hogy a Kóka János által elindított, majd néhány hete Kákosy Csaba által folytatott vasúti reform az első komolyabb vizsgán elbukott. Január másodikán reggel a MÁV budapesti elővárosi járatain való utazásra készülő gyanútlan állampolgárok újfent megtapasztalhatták, mekkora káoszt képes előidézni, ha hozzá nem értő kezekbe kerül egy szervezet irányítása. Az első Gyurcsány-kormány hivatalba lépése óta ez már a sokadik üzemzavar, amelyet az illetékes szervek hibái okoztak. A társadalmi bizalmat az szolgálná legnagyobb mértékben, ha a szabad demokrata vezetésű Gazdasági és Közlekedési Minisztérium élén politikai konzekvenciák levonása is megtörténne, például a miniszter benyújthatná lemondását.
Kákosy Csaba távozása azonban teljességgel kizárható. Éppúgy nem fog felállni székéből, ahogyan ezt 2005 májusában Magyar Bálint sem tette meg, nem beszélve a hazai egészségügyi ellátórendszernek egy Jeanne d’Arc elszántságával nekirontó Horváth Ágnesről. Akár azt is mondhatnánk, hogy valamiféle rejtélyes erő szögezi bársonyszékükhöz a szabad demokrata minisztereket. Történhet itt bármi, méregdrága számítógépek beszerzésétől kezdve (emlékezzünk viszsza Kovács Kálmán legendák homályába vesző informatikai minisztériumára) virtuális hózivatarokig, politikusok felelősségvállalására soha nem került sor. Ehelyett értetlenül maguk elé meredő osztályvezetők és igazgatótanácsi tagok nevei röpködtek a levegőben, a rendteremtés szükségességéről történő vad tárcavezetői fogadkozások kíséretében. Adódik a kérdés, hogy a rendszerváltás utáni átlaghoz képest is kiugróan gyenge teljesítményt nyújtó liberális miniszterek miért élveznek ilyen mértékű védettséget? A válasz nyilvánvaló. Az SZDSZ szerepvállalása nélkül nincs parlamenti többség. Ennek hiányában a Gyurcsány-kormány megbukna, ez pedig értelemszerűen az országgyűlési választások előre hozatalához vezetne. A zsarolási potenciálját minden esetben maximálisan kihasználó szabad demokraták kormányba delegált politikusai tehát nyugodtan elkövethetik baklövéseiket, hiszen anyapártjuk hozzájárulása nélkül nem mozdíthatók el hivatalukból, önként pedig eszük ágában sincs levonni a következtetéseket.
Az Új Magyarországnak elkeresztelt program végrehajtásáért semmilyen áldozattól vissza nem riadó SZDSZ azonban távolról sincs egyedül, ha a felülről kierőszakolt reformokra gondolunk, amelyek többnyire helyükről elmozdíthatatlan politikusokkal járnak együtt. Itt van példának okáért Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, körülötte pedig a soha semmiért felelősséget nem vállaló reformhéják, Draskovics Tibor, Bajnai Gordon, Szilvásy György vagy Veres János. A kormányfő érdekkörei és a szabad demokraták szorosan egymásra utalva uralják a végrehajtó hatalmat. Ebben a szövetségben mindkét fél tudatában van annak, hogy a másik támogatása nélkül nem lenne képes pozícióinak megtartására a szocialista talpasok mind látványosabban elégedetlenkedő hadával szemben. A január másodikai vasúti káosznak tehát közvetve nem az ágazatért felelős miniszter a legfőbb politikai felelőse, hanem maga a kormányfő. Gyurcsány negyedik éve tartó regnálása ugyanis a legfőbb okozója annak, hogy sorozatosan életidegen, végrehajthatatlan doktríner szellemiségű jogszabályok születnek, kampányszerű sietséggel lefolytatott átszervezések kíséretében. Hogy nemegyszer minimális szakmai felkészültséggel sem rendelkező, posztjukra kizárólag politikai lojalitásuk miatt kinevezett emberek dönthetnek élet-halál kérdésekben. Aki pedig nem hajlandó engedelmesen asszisztálni a gyurcsányi ámokfutáshoz, annak a legkedvezőbb esetben is az állásából való eltávolítás a büntetése.
A szétzilált, áttekinthetetlen káoszba taszított állami ellátórendszerekben dolgozóknak azt is el kell tűrniük, hogy a kormányzati kommunikáció furkósbotja újra és újra lesújt rájuk, azzal vádolva őket, hogy a változásokkal szemben álló, régi kiváltáságaikhoz mereven ragaszkodó, retrográd alakok, akik nem értik az idők szavát, ráadásul mindent elkövetnek, hogy konzerválják az idejétmúlt állapotokat. Így vált egyfajta posztmodern, XXI. századi kulákká az orvos, aki kizárólag hálapénzért gyógyít, vagy a tanár, aki csupán az eltiport, jogfosztott diákok terrorizálására képes. Őket talán most éppen a darabokra szabdalt állami vasúttársaság alkalmazottai követik, holott az említettek nagy része igyekszik becsülettel elvégezni munkáját. Közel sem biztos, hogy a vasúti szolgáltatásokat igénybe vevők idegrendszerének szétzilálásáért őket terheli a legfőbb felelősség.
2008 Magyarországát továbbra is a látszatmegoldások és a rohamtempóban kierőszakolt kényszerreformok jellemzik. Vagy éppen a dübörgő gazdaság blöffjéhez hasonló hazugságok tömkelege. Közülük is kimagaslik a soha fel nem épülő kormányzati negyed, amelynek magányosan árválkodó látványtervei örök mementóként emlékeztethetnek majd az ezredforduló utáni Magyarország szomorú közállapotaira.