Harminc éve kaptuk vissza a Szent Koronát

Harminc éve, 1978. január 5-én éjjel landolt az a repülőgép Ferihegyen, amellyel a magyar Szent Korona hazatért. Másnap a Parlamentben ünnepélyes keretek között vette át a becses nemzeti relikviát Apró Antal, a kádári diktatúra kulcsfigurája. A kerek évforduló nem lesz állami ünnepség, csupán a Szent Korona Bizottság ad ki egy méltató közleményt. Ahogyan a hazatérés 25. évfordulóján, most is a civilek gondoskodnak az ünnepről.

Szarka Ágota
2008. 01. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Méltó megemlékezésre vár mindenkit a Magyar Koronaőrök Egyesülete más civil szervezetekkel, lovagrendekkel közösen vasárnap a Mátyás-templomba délelőtt 10 órára, ahol hálaadó istentiszteletet tartanak a hazatérés alkalmából, a Szent Korona másolatának jelenlétében, amelyet még II. János Pál pápa áldott meg.
Woth Imre, a koronaőrök egyesületének elnöke úgy nyilatkozott, az eseményre meghívták April H. Foleyt, az USA nagykövetét, Sólyom László köztársasági elnököt, Szili Katalin házelnököt, és Vizi E. Szilvesztert, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét. – Az utolsó pillanatig nem derült ki, hogy a harmincadik évfordulóról sem kíván megemlékezni az állam. Ami azért fájdalmas, mert egy „valódi történelmi múltban” szegény ország tán karnevált is rendezne annak örömére, hogy egy ilyen európai jelentőségű nemzeti relikviát visszakapott – mondta Woth Imre. Magyarországon nem ilyen a hozzáállás. Ez szerinte azt jelzi, a liberálisok szemét még az is szúrja, hogy a magyar történelmi folytonosságot jelképező szent relikvia a Parlamentben, a törvényhozás helyén van – folyamatosan emlékeztetve a képviselőket arra, miért is küldték őket oda.
A Szent Korona hazatértét – mint elmondta – számos különös esemény kísérte. A budai Vár körül 1944-ben már csaknem teljesen bezárult az ostromgyűrű, mikor Szálasi helyettese, Szöllősi Jenő parancsot adott az Országos Koronaőröknek, hogy a koronaőrség menekítse el a Szent Koronát a szovjetek elől Németországba. Vitéz Pajtás Ernő ezredes, a parancsnok vezényletével a koronaőrök Mattzee-ig jutottak a nemzeti relikviánkkal. Éppen nagypéntek volt, amikor a föld alá rejtették. 1945. május 6-án amerikai fogságba estek, de akkor már csak a korona ládája volt náluk, ám ezt az amerikaiak nem tudták. Csaknem három hónap telt el, mire kiderült, a láda üres. A parancsnok úgy döntött: a Szent Korona biztonságának érdekében, mint a magyar nép kincsét – ideiglenesen, megőrzésre – átadják az Egyesült Államok európai hadereje parancsnokának, Eisenhowernak. A második világháború végeztével, a kommunista hatalomátvétel előtt Nagy Ferenc miniszterelnök 1946-ban és a következő évben is arra kérte a nyugati hatalmakat: addig, amíg idegen megszállás alatt van az ország, ne adják át a Szent Koronát. (Eisenhower később az Egyesült Államok elnöke lett, és különös, de az első intézkedései közé tartozott, hogy az addig Németországban őrzött Szent Koronát az államokba hozatta át.)
– A koronát az Egyesült Államok aranykincsét őrző Fort Knoxba vitték – mondta Woth Imre. A fordulat Jimmy Carter idejében következett. A korona hazatérhetett. Ahogy Woth hangsúlyozta: ezért személyesen Jimmy Carter elnöknek tartozunk hálával, ugyanis erről nem a kongresszus döntött, hanem ő, saját rendeletével. És talán ebben szerepe lehetett annak is, hogy felesége álmot látott, amely arról szólt: Carternek haza kell engednie a koronát, és ezt el is mondta neki. Mindezt maga Carter asszony mesélte el, amikor a Házat-Hazát mozgalom részeként Magyarországon dolgozott egy rászoruló család otthonának megteremtését segítve, „kalákában” – éppen fűrészelt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.