Hiába jelölne ombudsmant az MSZP

Velkei Tamás
2008. 01. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szocialisták szerint Sólyom Lászlónak el kell gondolkodnia, mi vezetett oda, hogy máig nincs meg a jövő nemzedékek ombudsmanja, akit nem sikerült megválasztani. Orosz Sándor szocialista képviselő úgy véli, az államfőnek mielőbb egyeztetnie kellene a pártokkal. – Az MSZP-nek már megvannak a személyi elképzelései, ám azt személyesen szeretnénk az államfővel közölni, ezért is tartjuk fölöttébb fontosnak, hogy találkozzon Sólyom László a pártok képviselőivel – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a képviselő. Szerinte az utóbbi időszaknak a médiában is nagy visszhangot kiváltó, környezetszennyezéssel kapcsolatos visszásságai (mint a verespataki aranybánya ügye, a Medgyesegyházára tervezett szalmatüzelésű erőmű miatt kiírt helyi népszavazás) is arra világítanak rá: mielőbb be kell tölteni az új ombudsmani posztot.
Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal kommunikációért felelős főosztályvezetője ezzel szemben leszögezte: az államfő legjobb szakmai tudása szerint dönt a jelöltek személyéről, előzőleg csak a civil élet képviselőivel konzultál. Mivel ezt a metodikát az alkotmányos szereposztáshoz megfelelőnek tartja, az eljáráson nem kíván változtatni. Sólyom László célja, hogy autonóm, szakmailag kifogástalan szakember kerüljön az ombudsmani posztra. Jelöltjét egyébként január 16-án mutatja be a pártok frakcióvezetőinek.
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője lapunkkal közölte: pártja nem kíván az ügyben véleményt formálni, az ellentét ugyanis az MSZP és az államfő közt alakult ki, amibe nem akarnak belefolyni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.