Ismét jelöl Sólyom László

Január közepéig az államfő ismét jelöltet állít az adatvédelmi ombudsman és a jövő nemzedékek szószólójának posztjára. Péterfalvi Attilát és Nagy Boldizsárt december 17-én nem választotta meg az Országgyűlés.

2008. 01. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelenleg tájékozódik a köztársasági elnök – közölte kérdésünkre Wéber Ferenc sajtófőnök. Ez azt jelenti, hogy Sólyom László továbbra sem egyeztet a pártfrakciókkal. Úgy tudjuk, az elnök tárgyal az előző két jelölttel, Péterfalvi Attila eddigi adatvédelmi biztossal és Nagy Boldizsár nemzetközi jogásszal is. Erre abból következtethetünk, hogy az államfő a decemberi eljárás idején egy kérdésre válaszolva úgy reagált, amennyiben a jelöltjeit nem választanák meg, ismét megkérdezné őket. Mint ismeretes, a Fidesz és a KDNP az előzetes nyilatkozatai szerint egyaránt elfogadta Péterfalvi Attilát és Nagy Boldizsárt. A nemzetközi jogászt az SZDSZ is támogatta. Az MSZP-nek azonban mindkét szakember ellen kifogása volt, bár a nyilatkozatokból az elutasítás konkrét oka nem derült ki. Azt hangoztatták, hogy mivel az államfő a jelöltek megnevezése előtt nem tárgyal a frakciókkal, nehéz helyzetbe hozza a szakmai és emberi szempontból egyébként egyaránt elfogadható jelöltjeit. Az MSZP-nek gondja van magával a jövő nemzedékek szószólójának tisztségével is, noha a poszt létrehozásáról rendelkező jogszabályt megszavazták. Lendvai Ildikó frakcióvezető egy nyilatkozatában azt mondta: a jövő generációk biztosa nagyon széles jogkörrel rendelkezik, beláthatatlan, hogy milyen döntéseket hozna. Módja lenne például nagyberuházások leállítására is.
Sólyom László a hivatalba lépését megelőző időszak gyakorlatával szakítva még egyszer sem kérte ki a parlamenti pártok véleményét. Azt hangoztatta, hogy az ajánlott személyeket pártalkuktól függetlenül kívánja megnevezni. Az államfőnek január 17-ig kell megneveznie, kivel szeretné betölteni az adatvédelmi biztos és a jövő nemzedékek szószólójának pozícióját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.