Képernyőn a TV2 humorhaderői

Amióta az eszemet tudom, a január eleje egyik fő beszédtémája a munkahelyen, a családban, a baráti körben a szilveszteri tévéműsor szidalmazása volt Magyarországon. Áztatták a szilveszteri műsorokat a Kádár-rendszerben – kivéve Hofit – s a rendszerváltás után, attól függetlenül, hogy ki van éppen kormányon, vagy hány tévécsatorna kínálja saját gyártású programját.
A fordulópont a múlt év volt, amikor a TV2 viszonylag egységes, lendületes, nem nézhetetlenül elfogult műsorral, nem a lehasznált, politika közeli ügyeletes jópofák további alkalmazásával próbált babérokra törni.
Még inkább meglett az eredménye annak, hogy a csatorna néhány év alatt több humorosztó stábot is kinevelt: egészen 19 óra 40-től 23 óra 05-ig emberi és szilveszteri fogyasztásra alkalmas produkciókkal tudta kitölteni a műsoridőt.
Mielőtt azonban mennybe menesztenénk a TV2 döntéshozóit, az ORTT figyelmét szeretnénk felhívni az este hét és nyolc óra közötti műsorsávban állomásozó, minden idők legdebilebb magyar tévéműsora címre méltán pályázó Activityre, amely alól sajnálatosan még a szilveszter sem adhatott felmentést a kedves nézőnek. Ebben a felnőtt-kisegítőiskolai műsorban olyan feladványok szerepelnek, amelyeknek megfejtése például „hosszan elnyújtott szexuális orgazmus”. De nagyot kacaghatnak a nézők akkor is, amikor a versenyzők azt találgatják, vajon az lehet-e a sok-sok pénzt érő helyes válasz, hogy „dug, mint a nyúl”.
Visszatérve a humorhaderőkre, a két médiacápa: Bagi és Nacsa rengeteget fejlődött a Banánhéj-korszak óta, összefogott produkcióval jelentkeztek. Éppen ideje volt, hogy a bénábbnál bénább vagy sótlanabbnál sótlanabb díjkiosztó gálákat valaki végre szétcincálja, s egymás mellé tegye a rongyrázós talmi csillogást, a médiasztárok langyos lábvízvilágát meg a sokszor drámai utcai valóságot. A Mi kérünk elnézést! szerzőiről már többször lemondtunk, de most végképp feltalálták azt a fajta friss közéleti humort, ami nem sért senkit, de mindnyájunk napi szorongásairól, félelmeiről, kiszolgáltatottságairól, csalódásairól vagy éppen az alapjáratú emberi hülyeségről, tehetetlenségről szól. A „vidéki” jeleneteket is sikerült úgy megoldani, hogy ne az urbánus marházza bennük a falusit, hanem a képernyőn megjelenő karakterek inkább az emberi butaság konstans, mindenkire vonatkozó mértékegységét adják meg. Így aztán, legyen falusi vagy városi a néző, csak saját magán nevethet. (Mert nagy igazság az, amit a vajdasági Telepi Rádió munkatársai tartanak a humorról: az ember először is saját magát kacagja ki, aztán jöhet mindenki más.)
Az Irigy Hónaljmirigy sem kímélte magát, rengeteg munkát beletettek a fiúk a szilveszteri TV2 paródiába. A keretjáték – tönkrement az együttes kazettája, és a technikusok kénytelenek voltak kívánságműsort rögtönözni a fogságba hurcolt takarítónő bevetésével – nem volt az a kifejezetten harmatos-friss ötlet, de a rengeteg geg, amely a kívánságműsorok lehangoló titkaiba avatta be a nézőt, és fő erősségeik, a dalparódiák feledtették a kissé döcögős indítást. Különösen a Köszönöm, hogy imádott kezdetű operettdal orvos, félrekezelt-elhalálozott beteg kettőse, amelynek softhorrorba hajló fekete-fehér klipje világháború előtti magyar filmeket idézett, hagyott mély nyomokat a szilveszteri tévénézőben.
Még utánuk is maradt szufla a TV2-ben, Beugró címmel új szórakoztató műsort indított a csatorna, amelyben közismert és kevésbé közismert színészeink vicces helyzetgyakorlatokban próbálják viszszaszerezni a szakma becsületét. Míg az első adás zajlott, pár kollégájuk épp azon dolgozott a közszolgálatin, hogy felkészületlenséggel, hamis énekléssel, elhaló tátogással miképp lehetne ennek épp az ellenkezőjét elérni.
(Médiacápa, Mi kérünk elnézést!, Irigy Hónaljmirigy-szilveszter, Beugró. TV2, december 31., 19.40–23.05)