Pénteken remek játék és 28-27-es győzelem Izland felett (az elkallódott csomagok miatt kezdetben csupán kilenc bevethető emberrel, a hajrában 5-0-s szériával), szombaton még mindig messze átlag feletti produkció, de 35-29-es vereség a norvégoktól (majd ötvenpercnyi vezetés után ezúttal elrontott végjáték és bántóan egyoldalú dán bírók), vasárnap viszont halovány teljesítmény és 27-19-es kudarc Portugáliával szemben. Ezt a lefelé ívelő görbét írta le férfiválogatottunk a hét végi norvégiai Posten Kupán. A tegnapi 0-5-ös kezdés az egész mérkőzést meghatározta, de hogy együttesünket ilyen ellenfél húsz lőtt gól alatt tudja tartani, az elég riasztó. Mikler kapus mellett csupán Gulyás támadójátéka súrolta a nemzetközi szintet, úgyhogy azt a bugyuta kérdést fel se tegyük, hogy amit tegnap láttunk, az mire lehet elég az Eb-n. Bízzunk abban, hogy e hatvan perc nem volt több múló rosszullétnél, hiszen három nap múlva már az igazi erőpróba, az Európa-bajnokság következik, és a mieink első vetélytársa, Spanyolország a portugálokhoz hasonlóan ugyancsak Ibériából érkezik, de egészen más magasságból.
Csapatunk a trondheimi és lillehammeri tesztmeccsek után ma Bergenbe teszi át székhelyét, és csütörtöktől vasárnapig itt vívja meg három csoporttalálkozóját. Az első két rivális az előző két világbajnok – a spanyolok után a németek –, a harmadik a jegyzetlen Fehéroroszország, de Skaliczky László szövetségi kapitány úgy számol, hogy a célok eléréséhez a kötelező két ponthoz még legalább egy bravúrpontot hozzá kellene tenni. Igaz, ezt nem tegnap este mondta.
Befejezte a Fradi. A női Bajnokok Ligájában az utolsó csoportfordulót rendezték. A Győri Audi ETO az A kvartett biztos első helyezettjeként utazott Kaproncára, ahol a Podravka Koprivnicával szemben megőrizte százszázalékos mérlegét, 40-33-ra nyert.
A Budapest Bank-FTC-nek a D csoportban már csak a harmadik helyre maradt szemernyi esélye, de ezt is elég hamar elszalasztotta. Tegnap ugyanis Viborgban kellett volna legalább egy pontot szereznie, ám a világklasszisokkal felálló dánok 9-7-nél rátaláltak saját tempójukra, és egy 6-0-s sorozattal el is döntötték a meccset. Lunde remekül védte az első szándékból leadott lövéseket, a magyar védők pedig alig ütköztek hátul, mindennek folyományaként a Viborg 20-11-es félidő után 39-30-as diadalt aratott. Juhász és Zácsik azért főleg szünet után derekasan dobálta a gólokat, de a Ferencváros számára ezzel véget ért a 2007/2008-as kontinentális kupaszezon. A Fradi a csoport harmadik legerősebb alakulataként zárt a negyedik helyen, sorsa kétszeresen is Podgoricán pecsételődött meg. Először akkor, amikor nyolc büntetőt hibázva kapott ki a helyi Buducsnoszttól, másodszor akkor, amikor a Viborg is otthagyott egy pontot Montenegróban.
Az elit számára még csak most kezdődik a java. A BL legjobb nyolc csapata idén először nem kieséses rendszerű negyeddöntőben, hanem két újabb négyes csoportban folytatja majd a küzdelmet, és e kvartettek első két helyezettje vívja majd az elődöntőt. A sorsolást holnap készítik el Bécsben, alapelv, hogy mindkét csoportban két-két első és második kap helyet, valamint senki nem közösködhet azzal az ellenféllel, amellyel egy körrel korábban. E két előfeltétel ismeretében a Győr számára háromféle trió jöhet számításba. Az első: Zvenigorod, Lada Toljatti, Viborg. A második: Hypo, Nürnberg, Viborg. A harmadik: Ramnicu Valcea, Nürnberg, Toljatti. Ha úgy kalkulálunk, hogy a Németh András, Tóth Tímea, Kirsner Erika fémjelezte Hypót több okból sem ártana elkerülni, a legerősebb másodiknak tűnő Viborg ugyancsak veszélyes, a leggyengébbnek látszó Nürnberget ellenben üdvös lenne kifogni, akkor talán a harmadik lehetőség a legkedvezőbb.
Több mint tízezer riasztást kaptak a tűzoltók a vihar miatt
