Kisgazdák is segítik a népszavazást

Hírösszefoglaló
2008. 01. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt a körülbelül másfél millió honfitársunkat kell elérni, akiket leginkább sújtott az elmúlt öt esztendő. Ők élnek a kistelepüléseken, ők azok, akik az elmúlt időszakban munka nélkül, föld nélkül, törpebirtokon próbáltak megélni, és akiknek a megélhetése az elmúlt időszakban a végletekig beszűkült – fogalmazott Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetségpárt és a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke a népszavazási kampánnyal összefüggésben. Elmondta: pénz hiányában az önszerveződésre és a helyi tagságra építik népszavazási kampányukat. Számukra az a legfontosabb, hogy a kistelepülésen élők elmenjenek a referendumra, még akkor is, ha nemmel szavaznak a kérdésekre. – A szavazás messze túlmutat a három kérdésen, öt év kormányzásáról lehet véleményt mondani – hangsúlyozta a politikus.
Közben a Liga szakszervezeti szövetség levelet intézett Gyurcsány Ferenchez, kérve a kormányt, gondolja újra az egészségbiztosítási rendszer átalakításának jogalkotási folyamatát, és a törvény februárra tervezett szavazásra bocsátása helyett kezdeményezzen valódi társadalmi párbeszédet a társadalombiztosítás jövőbeni modelljéről. – Ha a kormány továbbra is szakmailag és politikailag helytállónak ítéli a törvényt, akkor maga is forduljon e kérdésben a választópolgárokhoz, és éljen a törvényt megerősítő népszavazás kezdeményezésének lehetőségével. Amennyiben a kabinet kitart szándékai mellett, elvárjuk, hogy a tisztesség jegyében tartózkodjon a választópolgárokat megtévesztő, népszavazási kezdeményezésünket lejárató eszközök használatától, ne éljen vissza hatalmával, információs túlsúlyával – áll a levélben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.