Nehéz évre számíthatnak a hazai kkv-k

Munkatársunktól
2008. 01. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar családi mikro-, kis- és középvállalkozások nehéz év elé néznek 2008-ban, mert a fizetőképes kereslet csökkenése miatt egyre szűkül a piacuk, és a közterhek növekedése létüket veszélyezteti – mondta Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke a távirati irodának.
Szűcs úgy véli, hogy az elsősorban a mikro- és családi vállalkozások egyre kevésbé jutnak nagyobb megbízásokhoz, és a vállalkozások ez évi működési költségében gondot jelent a beígért háromszori gázáremelés és az energialiberalizáció miatt bekövetkező áramár-növekedés. Sérelmezi, hogy a vállalkozásoknak a meg nem termelt jövedelem után is fizetni kell járulékot, adót. Példaként említette, hogy a nyugdíjas egyéni vállalkozóknak ez évtől a korábban százalékban számított járulék helyett egy összegben 4350 forint egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetniük havonta. Kitért arra, hogy tagsági körük egy részét érzékenyen érinti a fordított áfafizetésre vonatkozó jogszabály, vagyis az, hogy az áfát a vevő helyett az eladó fizeti.
Szűcs György közölte: az Iposz jogszabály-változtatást kezdeményezett a Pénzügyminisztériumnál. Kérik, hogy az állam szüntesse meg azt a gyakorlatot, hogy olyan jövedelem után fizettet járulékot, adót, amelyet meg sem termelt a vállalkozás. Azt sem tartják elfogadhatónak, hogy a nyugdíja révén egészségbiztosított nyugdíjas további egyösszegű egészségügyi szolgáltatási járulékot fizessen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.