Röviden

MTI
2008. 01. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb levelek fehér porral
A hét végén az MSZP-s Hagyó Miklós és az SZDSZ-es Gusztos Péter is bejelentette, hogy fehér port tartalmazó levelet kaptak. Gusztos szerint nyilvánvaló: a levelek célja az, hogy megrémisszék a kormánypárti képviselőket. „Az is egyértelmű, hogy a fenyegetések hatására semmilyen véleményünket és egyetlen szavazatunkat sem szabad megváltoztatnunk” – hangsúlyozta. Január eleje óta kéttucatnyi szocialista politikus kapott ismeretlen fehér port tartalmazó levelet. Az MSZP elnöksége ennek kapcsán egyértelművé tette: elutasítják a politikai terrorizmust. Nyakó István szóvivő úgy fogalmazott: nem tűrhetik, hogy a politikai radikalizmus és fanatizmus után megjelenjen a politikai terrorizmus is. (MTI)

Tandíjra keresnek a diákok
Egyre több főiskolás és egyetemista vállal munkát a tanulmányai mellett, s a tavalyi összesített adatok szerint minden korábbinál nagyobb forgalmat bonyolítottak le a munkájukat szervező iskola szövetkezetek. A Diákvállalkozások Országos Érdek-képviseleti Szövetsége elkészítette 2007 összegzését. Simon Balázs főtitkár tájékoztatása szerint a több mint 240 ezer főiskolai és egyetemi hallgatóból rekordszámban, több mint 70 ezren vállaltak munkát az év során. Rekordnak számít az iskolaszövetkezetek összesített nettó forgalma is: először haladta meg a 14 milliárd forintot. A főtitkár szerint részben az motiválja a munkára a diákokat, hogy a tanulmányaik költségeit a maguk keresetéből fedezzék. (V. A.)

Felsőoktatási rangsor a neten
Friss adatokkal, bővített szempontrendszerrel, egyszerűbb formában újra elérhető a www.felvi.hu honlap interaktív Felvi-rangsor szolgáltatása – olvasható az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) honlapján. Az OFIK által készített főiskolai, egyetemi rangsorkutatás eredményein alapuló internetes program segítségével az érdeklődők számos szempont szerint rangsorolhatják az egyetemeket, főiskolákat. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.