Szekfűs bukta tavasszal

Gyurcsányt legfeljebb az mentheti meg, ha viszonylag sok embert otthon tudnak tartani a szocialisták a népszavazás során. Amennyiben tavasszal beköszönt a szekfűs bukta, akkor a 2009-es európai parlamenti választásoknak szinte mindenki mással célszerűbb lesz nekifutni

Újra megmondták nekünk a frankót a partvonalon kívülről. A magyarországi belpolitikai helyzetről jelentetett meg látleletet a meglehetősen vitatható életművű Paul Lendvai a Der Standard liberális osztrák lap egyik múlt heti számában, Öngyilkosság Magyarországon című szösszenetében. Azzal a megállapítással indított, hogy hazánk a reformok éllovasából mára a térség „beteg emberévé” vált: tavaly a legalacsonyabb növekedési rátát és a legmagasabb inflációs ütemet Magyarországon jegyezték fel az Európai Unióban. Egyetértünk. Konrád György elemzésére hivatkozva Lendvai kiemelte, hogy az okok egyebek mellett a politikai elit csődjében, a polgárság hiányában, a gyámkodásra épülő viselkedési formákban és a politikai vezetés infantilis magatartásában kereshetők. Ritkaság: jórészt egyetértek Konrád megállapításaival, persze az már egy másik kérdés, hogy mindezen problémák egyik, ha nem a legfőbb okozója az az SZDSZ, amelynek ő az egyik szellemi vezére. Lendvai tovább elemezget, leszögezvén, hogy sokan keserűségüket a változó összetételben 2002 óta kormányzó koalícióra, de leginkább a 2004 óta hivatalban lévő Gyurcsány-kormányra zúdítják. Ennek bizonyítékaként jegyezte meg a tollforgató, hogy az Orbán Viktor vezette ellenzék mintegy kétharmados többséghez jutna a parlamentben, ha most rendeznék a választásokat. Paul Lendvai azt állítja, hogy Orbán azt szeretné, ha ügyesen irányított népszavazási kampányával maga buktatná meg Gyurcsányt. „Mindazonáltal egyetlen reális remény létezik számára az elveszített hatalom visszahódítására: egy, a szocialista párton belüli Gyurcsány-ellenes felkelés még azelőtt, hogy 2010-ben véget ér a jelenlegi törvényhozási időszak. Legnagyobb reménységének Szili Katalin parlamenti elnök számít” – hangoztatja a publicista, aki szerint azonban a „baloldali érzelmű és gyakran homályos nemzeti megfogalmazásokat” hangoztató politikusnő nem pótolhatja Gyurcsányt. Szili széles körű népszerűsége ellenére mégiscsak a tisztes középszerűség képviselője – ad egy virtuális balegyenest Lendvai a magyar házelnöknek, majd rátesz még egy lapáttal: a középszerűség puccsa Gyurcsány ellen öngyilkossággal érne fel a párt számára. Paul Lendvai receptje természetesen nem marad el, hiszen azt szajkózza, amitől már torkig vagyunk: a legkiválóbb közgazdászok, politikusok és írók a kormány radikális reformprogramját tekintik az egyetlen járható útnak a válságból való kitörésre. De kik ezek a bizonyos legkiválóbbak? Kicsodák? És vajon Szilivel, pontosabban Gyurcsány nélkül rosszabbul járnának-e a szocialisták?
Az tény, hogy a nagyobbik kormánypárt az összes mérvadó felmérés szerint tíz és tizenöt százalék között vegetál, márpedig ilyenkor szokás pártelnököt, illetve kormányfőt cserélni, szerették hangoztatni korábban szocialista vezetők. Igaz, akkor még népszerűbb volt a posztkommunista formáció, amelynek élén az a Gyurcsány Ferenc áll, akinek a veszélyes hátországa nem más, mint a saját pártja, amelynek ugyan az elnöke, ám politikáját tekintve sokkal inkább lehetne az álliberális szabad demokraták által delegált miniszterelnök. Az elmúlt három esztendőben gyakorlatilag tetszhalott, ám az ősszel újra megélénkülő pártbeli tömörülések igazi kihívást jelentenek a Bajnai Gordonnal súlyosbított Gyurcsány–Szilvásy–Gál J.-érdekkörnek, hiszen a legtöbb platform már önmagában nagyobb szervezeti erőt képvisel az SZDSZ-nél. Ami persze önmagában az égvilágon semmit nem jelent. A régóta legkomolyabbnak tartott Baloldali Tömörülés a régi rivális Kiss Péter kancelláriaminiszterrel, MSZP-alelnökkel az élen nem a látványos kezdeményezőkészségéről híres, súlya viszont továbbra is megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor egy valódi fenyegetést jelenthet a kormányfő-pártelnöknek a Baja Ferenc által vezetett és újjászervezett Szocialista Platform, amely nem kifejezetten Gyurcsány-ellenes, mégis elég nagy és egyelőre homályos célok mentén szerveződő képződmény ahhoz, hogy akár a hatalomátvétel katalizátora lehessen. Pláne, hogy soraiban tudhatja a miniszterelnök régi kritikusa, Jánosi György és a minden hájjal megkent megmondóember, Suchman Tamás mellett a szocik legnépszerűbb politikusát, Szili Katalin házelnököt és Juhász Ferenc pártelnök-helyettest, aki korábban Gyurcsány szövetségesének számított, ám az utóbbi évben elhidegült tőle. Szili és Juhász köztudottan a szocialisták két erős embere, akik összebútorozva a szocplatformos régi motorosokkal, egy új hatalmi centrumot képezhetnek, amelynek több irányba is szabad gyökei lehetnek.
Pikáns fejlemény, hogy a minap megalakították a Szocialista Platform Munkacsoportot, amely ebben a hónapban tartja operatív, célmeghatározó ülését. Elindítását az is indokolta, értesülhettünk az erős emberekkel két évtizede előszeretettel cimboráló Baja Ferenctől, hogy a parlamenti frakcióban is több olyan képviselő van, aki a platformozással nem tud azonosulni, a Szocialista Platform céljaival azonban egyetért. Baja állítása szerint a munkacsoport egyik célja, hogy a képviselőket ne szavazógépeknek lássák. Jó szöveg, és akár be is jöhet. Ma már nincs arra való kényszer, legyen szó gazdasági vagy nemzetközi szerződésekben foglaltakról, hogy elmaradjon a párbeszéd – ütött meg békülékeny hangot a zsurki vodkaguru, ezzel mintegy állást foglalva a Szili fémjelezte konszenzusos politika mellett, ami egyértelmű alternatívája lehet a gyurcsányi konfrontációs politikának.
A kormányfő-pártelnök amúgy is megannyi párttársával tűzött össze rövid idő alatt. Számtalanszor átnyúlt a frakció felett, és megpróbálta lenyomni egykori szilárd bázisát, a polgármesteri lobbit. Amelyből Molnár Gyula újbudai és Botka László szegedi városvezetők ugyancsak a párt meghatározó alakjainak számítanak – egyre inkább, olyannyira, hogy egyes forgatókönyvek szerint akár közülük is kikerülhet az új első ember. Gyurcsány ifjú szocialista támogatóinak táborát morális szempontból (is) próbára tette a Zuschlag-botrány, ráadásul a miniszterelnök helyzetét nehezíti, hogy az MSZP több hangadója mind nagyobb kárörömmel tekint tanácsadói körére, a hibát hibára halmozó Keszthelyi–Gál J. csapatra. A kommunikációs patkányfogóból időleges szabadulást jelenthet, hogy a párt december elején fél évre szerződtette a 2006-os parlamenti választások MSZP-s kampánystratégáját, Szigetvári Viktort, aki azt a feladatot kapta, hogy a Fidesz–KDNP kezdeményezte referendum során a szocialisták számára elfogadható eredményt segítsen kiizzadni. Gyurcsány ugyanakkor várhatóan egyik pártbeli riválisára akarja bízni a népszavazási kampány politikai irányítását, ezzel előre rálőcsölve a felelősséget.
Paradox helyzet: a kormányfő legerősebb támasza hónapok óta hajdani ellenlábasainak köre, az élen a józan és rutinos Kiss Péterrel, a külszínen mindig lojálisnak tűnő Lendvai Ildikó frakcióvezetővel és az önmozgásos, dörzsölt Szekeres Imre elnökhelyettessel, honvédelmi miniszterrel. Vajon ők mikortól tartanak kívánatosnak egy személyi konzekvenciákkal is járó stílusváltást, és ebben ugyan nézetazonosságra kerülnek-e a Szili–Juhász–Baja vezette Szocialista Platformmal s a polgármesterek csoportjával? Mert hogy érik a váltás, az biztos, Gyurcsányt legfeljebb az mentheti meg, ha viszonylag sok embert otthon tudnak tartani a szocialisták a népszavazás során. Amennyiben tavasszal beköszönt a szekfűs bukta, akkor a 2009-es európai parlamenti választásoknak szinte mindenki mással célszerűbb lesz nekifutni.