A bhutáni példa

Érdekes gyakorlat van érvényben a Kína és India között, a Himalája peremén fekvő Bhutánban. A félmagyarországnyi királyság kormánya nem a GDP szerint méri az állam állapotát – a legfontosabb mutatónak az úgynevezett bruttó nemzeti boldogságot (BNB) tartja. A lakosság minden szegénysége ellenére igen jól érzi magát a „bőrében”. Az oktatás és az egészségügy például teljesen ingyenes.
A BNB három pilléren nyugszik a kis országban: a gazdasági fejlődés ütemén, a jó minőségű kormányzáson, valamint – és ez igen érdekes – a hagyományok ápolásán.
A bhutáni közintézményekbe például kizárólag nemzeti viseletben lehet belépni, és ezt nagyon szigorúan veszik. A független ország igyekszik távol tartani magát a különféle civilizációs ártalmaktól, 1999-ig például nem engedélyezték a televíziót, és az internet is csak abban az esztendőben jelenhetett meg.
Mondom, kifejezetten boldog emberek lakják a kis hegyi államot. Örülnek, önfeledten lapogatják egymás hátát…
Az ember eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha teszem azt, Magyarországon is törvénybe iktatnák a nemzeti viseletet a közintézményekben.
Ami persze nemzeti érzelmű többségű parlament esetében válhatna csak valóra. S persze ehhez az is hozzátartozik, hogy az SZDSZ biztosan borsot törne a tisztviselők orra alá. Mondvacsinált ügyekkel bombáznák például a minisztériumokat, és lepukkant bakancsban, koszlott svájcisapkában és olajos kezeslábasokban lépnének be a tiszta irodákba.
Hol vagyunk mi Bhutántól!?