Külcsín és belbecs egyszerre

Bár tegnap reggel svéd–szlovén, fehérorosz–grúz és lengyel–román mérkőzésekkel kezdődtek meg a női tenisz Fed-kupa küzdelmei az euroafrikai zóna I. csoportjában Budapesten, a legnagyobb érdeklődés a küzdőtér helyett a SYMA-csarnok éttermében volt tapasztalható. Okozója egy szerb nemzeti melegítőben is feltűnően csinos, húszéves hölgy, a tavalyi Roland Garros és az idei, múlt héten véget ért Australian Open döntőse, a világranglista
2. helyezettje, Ana Ivanovics. Hamar kiderült róla, hogy a külcsín nála szerencsés módon belbeccsel párosul, ugyanis kedvesen, őszintén, s hosszasan válaszolt az újságírói kérdésekre, így a mieinkre is.
– Kudarcként vagy sikerként élte meg a melbourne-i eredményét?
– Közvetlenül a döntő után csalódott voltam, hiszen úgy gondoltam, nyerhetek. Ám a tavalyi Roland Garroshoz képest sokkal jobban helytálltam, rengeteget tanultam ez alatt a két hét alatt, második helyre léptem előre a világranglistán.
– Hogyan lehetett volna megverni Marija Sarapovát? Korábban kétszer már megtette.
– Az a fontos, hogy az enyém legyen az első „agresszív” ütés, akár már az adogatás is a labdamenet során, és végig egyenletesen jól kell teljesíteni. Az első játszmában ez sokszor sikerült.
– Az idei Australian Open a szépségek döntőjét hozta. Ez egy új trend?
– Köszönöm a bókot, de mi elsősorban teniszezők vagyunk.
– Az ausztrál bajnokság alapján Szerbia igazi sportági nagyhatalom. Van-e szerb titok, vagy csak egyéni Ivanovics-, Jankovics-, Djokovics-titok létezik?
– Hatalmas dolognak tartom, hogy ilyen jól szerepeltünk, motiváljuk, „húzzuk” a másikat felfelé. Ám mindannyian a saját utunkat jártuk-járjuk, különböző országokban, más-más edzőkkel dolgozunk: Novak Németországban, Jelena Amerikában, én Svájcban jutottam lehetőséghez. Ebből a szempontból nincs közös recept.
– Azokhoz a profi teniszezőkhöz tartozik, akiknek fontos az olimpia, vagy az ellentáborba, akik szerint ebben a sportágban az nem igazán számít?
– Szerintem az olimpia az ötödik Grand Slam-torna, nagy kihívás, amiből csak négyévente van egy. Még soha nem jártam Pekingben, kíváncsi vagyok a többi sportolóra, az olimpiai falura, s az az álmom, hogy valamilyen színű érmet szerzek Szerbiának. Hiszen itt nemcsak magunkért, hanem a hazánkért is küzdünk.
– Sokat jár Magyarországra, és voltak-vannak magyar kapcsolatai. Mesélne erről?
– Mindig jó szívvel jövök ide, csodálatos a város. Amikor legutóbb éjszaka nézhettem meg a panorámát, nagyon megfogott. Sokan tudják, hogy egy ideig Kuhárszky Zoltán volt az edzőm, Szávay Ágival pedig egy menedzsercsoporthoz tartoztunk. Már tizenkét évesen játszottunk egymással, nagyon jó viszonyban vagyunk.
– Mikor nyerhet Grand Slam-versenyt, s mi kell ahhoz, hogy világelső legyen?
– Még a tanulási folyamat közepén járok, sok tapasztalatot kell szereznem. Kiélezett helyzetben egyre kevésbé vagyok ideges, úgy gondolom, játszom én még GS-döntőn, s összejön majd a győzelem. Most világranglista-másodikként nagyon boldog vagyok.
– Kit tart a legnagyobb ellenfelének?
– Sokáig a svájci Schnydert salakon, de aztán megtaláltam ellene a megoldást. A Williams lányok viszont olyan erőseket ütnek, hogy ha pontosak, nehéz velük mit kezdeni.
– Mi a véleménye honfitársáról, Jelena Jankovicsról?
– Csak jót tudok mondani róla. Nagyszerű játékos, akivel most először küzdünk együtt a Fed-kupa-sikerért.
Megtudtuk még Ivanovicstól, hogy bár érdeklődik a divat iránt, nem kacérkodik a modellkedéssel, mert túl keménynek tartja, s a partikat sem kedveli, jobban szeret vacsorázgatni, vásárolni, beszélgetni. Sydney városa tetszik neki a legjobban, haza Belgrádba jár, de már Svájc a második otthona. Pénzügyeit szülei és menedzsmentje intézik, a tenisz mellett közgazdaságtant tanul, korábban szinte csak pizzát és tésztát evett, de világjárása közben megkedvelte a japán és indiai konyhát.
Mi pedig őt, s nem csak azért, mert szép.