A magyarság az állam helyett

Magyarság a magyar állam helyett. Ez az a gondolat, melyen át a magyar író visszahajolhat elbocsátó közösségihez – fogalmazott a fiatal Németh László, Trianon után kétségbeesetten keresve a megmaradás, felegyenesedés lehetőségeit.
A Tiszatáj januári száma a Németh László Társaság tavaly őszi tanácskozásán elhangzott előadásokra összpontosít: a társaság létrejöttének huszadik és az alapító, Grezsa Ferenc születésének 75. évfordulóján rendezett konferencia nyitóbeszédében a hódmezővásárhelyi polgármester, országgyűlési képviselő Lázár János a minőség forradalmának szükségességét hangsúlyozza. Olasz Sándor, a szegedi irodalmi folyóirat főszerkesztője a társaság és a magány között libikókázó Németh Lászlóról értekezik, némi iróniával idézve tőle: „A társaságok a szellemi közlekedés megkönnyítésére alakulnak, s a szellemi közlekedés akadályaivá válnak. (…) ha én miniszter lennék, minden új társaság alapszabályai közé felvetetném, hogy harminc év múlva tartozik feloszlani.” Gyáni Gábort az foglalkoztatja, Németh memoárja, önéletrajzai önéletírások-e vagy a fikció sajátos változatai. Füzi László a 2001-es centenárium utáni kutatásokat veszi számba, megjegyezve, hogy aki ma kultúrával foglalkozik, úgy érzi, „mindazt, amit mond, önmagának mondja”. „Ha tehát hiányérzetről beszélek a Németh László-életmű kutatása kapcsán, akkor valójában arról a közönyről beszélek, amelyik mai szellemi világunkat és társadalmi létünket uralja” – zárja dolgozatát.
Görömbei András tanulmánya Grezsa Ferenc határon túli magyar irodalomról vallott nézeteit tárgyalja: „Németh László és Grezsa Ferenc kisebbségszemléletére egyaránt érvényes a bretteri elv, az »itt és most« helyett a cselekvő történelmi jelenlétre, történelemalakításra szólító »itt és mást«.”
Lejegyzett baráti eszmecserét olvashatunk Tamási Orosz Jánostól, aki a Szabó Lőrinc-kutató Kabdebó Lóránttal beszélget. A professzor öngyilkos lendületünkről, a nemzeti dialógus esélyeiről gondolkodik a Nem elvi vitákkal, hanem zsigeri érvekkel találkozunk címmel megjelent interjúban, ugyanakkor kiemeli a magyarság befogadó jellegét. „Koldulnom kell, hogy ajándékozhassak” – fogalmaz a nemzeti klasszikusok kiadásáért folytatott „házalásról” szólva. Egyik legnagyobb szellemi tragédiánknak tartja, hogy a Németh László-életmű gondolatisága elveszett. „Megint minden kóbor érdek kiszolgáltatottja lettünk”, mondja, mégis bizakodó, mert van példa a párbeszédre, az ellentétek feloldására – Szabó Lőrinc szerelme, Vékesné Korzáti Erzsébet születésének századik évfordulóján például az asszony sírjánál meglepő öszszetételű társaság gyűlt össze.
A havilap értékes kínálatát áttekintve végül nem mehetünk el szó nélkül könyv- és folyóirat-kiadásunk terjedő betegsége mellett: olvasószerkesztő és/vagy korrektor híján a Tiszatájban is tesztelhetjük a szerzők helyesírását – ami rangos irodalmi periodika esetében még zavarbaejtőbb.
(Tiszatáj. Irodalmi folyóirat. Szeged, 2008/1. Ára: 450 forint.)