A menedzser típusú vezetők ideje

Tartós keresletre számíthatnak a menedzserismereteket tanító kollégák, hisz minden fiatal arról álmodik, hogy sikeres vezető lesz belőle. Andrew Leigh kezdő és középvezetőknek szánta Menedzserkalauz című munkáját. Bár alapvetően az üzleti életre koncentrált, olyan tapasztalatokat is beleépített könyvébe, amelyeket az államigazgatásban töltött hosszabb idő alatt szerzett. Mit gondolnak, angolszász barátunk mit sorolt a vezetőtől elvárt hat legfontosabb tulajdonság közül az első helyre? Mi az a jellemvonás, vagy ha tetszik, modern kifejezéssel: kompetencia, amit az emberek elvárnak a vezetőktől?
Mr. Leigh felsorolásában az első helyen a következő áll: ŐSZINTESÉG.
A következő tulajdonságok követik a sorban: hozzáértés, előretekintő hozzáállás, lelkesítés, intelligencia s végül hatodikként a tisztesség. Ezek látszanak a legfontosabbnak. Az őszinteség és a tisztesség közé szorulnak az olyan nagyon is menedzserhez illő vonások, mint intelligencia, jövőorientáltság, magával ragadni tudás. Sőt: még a szakismeret, a hozzáértés is csak a második helyre került. Hogyhogy?! Hát nem a szürkeállomány a legfontosabb a vezetésben?!
S ha ez így van az üzletben, akkor százszorosan így kell lennie a politikában. Ne mondja senki, hogy a politika nem ismeri az erkölcsöt! „Minden ország támasza talpköve a tiszta erkölcs…” Ha ez még sincs így, súlyos hiba. A kormányzat nemcsak hogy a mai, de a holnapi emberek összességéért is felel. Kormányok jönnek-mennek, a nép marad. Az egymást követő generációk számára biztosítani kell az életfeltételeket. A kormányzás feladata a fenntartható fejlődés biztosítása. Nem élheti fel a következő generációk jövőjét, nincs felhatalmazása mai hatalomban maradását a jövő generációkkal megfinanszíroztatni. Nincs bizony, már csak azon a nagyon egyszerű alapon sem, mert ugyan mi hasznuk lenne nekik, a holnapi embereknek ebből? A mai hatalomból való részesedés azon az elváráson alapul, hogy a kormányzat szolgálatokat tesz a mai választópolgároknak. De kérdem én, milyen szolgálatot tett azoknak az embereknek, akiknek a nyakába csupán egy súlyos adósságterhet hagy, s akik a semmiért is kötelesek erejüket megfeszítve dolgozni, mert megörökölték az adóssághegyeket?
Kedves gyermekes szülők és nagyszülők, ébresztő! Figyeljünk már fel, hogy minden egyéni erőfeszítésünk semmivé válik, hogy az utánunk következőknek egy kicsit jobb életet biztosítsunk. Puszta álmodozássá lesz, hiszen a majdani (mindenkori) állam a maga súlyos terhet jelentő adósságszolgálatával holtukig leszármazottaink vérét fogja szipolyozni: a jelenlegi kormányunk ezt hagyja örökül nekik. Ráadásul menekülési útvonaluk sem lesz, hiszen már szinte semmi állami vagyon nem maradt, amit értékesítve ki lehetne fizetni az adósságokat. A maradékot tervezi most „népi részvényekként” szétosztogatni a kormány. Hangulatjavító intézkedésként persze. (Ezt csinálta a rendszerváltás előtti utolsó pénzügyi kormányzat is, amikor hangulatjavító intézkedéssel felszabadította a devizaszámlákat. Ki is áramlott az országból több mint félmilliárd dollár!)
Ki hatalmazta fel a kormányt, hogy a nemzeti vagyont ilyen egyszerű többségi döntésekkel befolyásolt intézmények tevékenysége eredményeként eladja? Tegye bár ezt jogszerűen, kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy nem etikusan teszi. A felelősség erősen terheli a jogalkotókat is. Nem azért, mert jogot, hanem azért, mert joghézagokat alkottak. A joghézagkutatók pedig mindig megtalálják a lehetőségeket. Etikus közszolgák hiányában tán még az alkotmány sem tudja megakadályozni, hogy mindnyájunk reál- és humánvagyonát az állam el ne kótyavetyélje. Rövid távú bevételekért, kétes felhasználású összegek fejében.
Ha menedzser típusú vezetőinket, akik már minden lehetőséget felkutattak, hogy ezt a rosszul menő vállalkozást, Magyarországot finanszírozni tudják, s a likviditásteremtés során már a falakat és a tetőt is eladták, senki nem képes ellenőrizni, úgy a cég alkalmazottjaira-állampolgáraira sötét jövő vár. Talán mégiscsak kell egy önkorlátozó alkotmányos jogszabály, amely gátat vet a túlköltekezésnek. Bármilyen alkotmány mellett lehet becsületesen gazdálkodni, a derék toldott-foldott szocialista mellett is. Akár nélküle is! Ha becsületesek a közélet és a gazdaság szereplői. És ha nem? Ébresztő, mamák, nagymamák! Vagy már odáig jutottunk, hogy nincs miért, kiért aggódni a jövőben? Nincsenek is gyerekek, unokák, utánunk az özönvíz? „Mint oldott kéve, széthull nemzetünk”?

A szerző közgazdász, egyetemi tanár