A legrosszabb a kommunizmusban az, ami utána következik, mondta Kövér László (Fidesz). Igaza van. A mosolygós, nyakkendős gonosztevőket, az elvtársak utódait is nehezen viseli el az ember, miként a felfegyverzett, gimnasztyorkás elődöket. A mondat egyébként a kommunizmus áldozatai emléknapjának előestéjén hangzott el, tartalma egyszerre volt történelem és jelen. Maga az emléknap nyolcesztendős, Horváth Béla volt kisgazda képviselő javaslatára szavazta meg a parlament. Apropója az volt, hogy 1947-ben ezen a napon – február 25-én – tartóztatták le az orosz megszállók Kovács Béla országgyűlési képviselőt, a Független Kisgazdapárt főtitkárát szovjetellenes kémkedés és ellenkormány alakításának hamis vádjával. (Mentelmi jog meg ilyesmi nem zavarta továrisékat.) Kovács Béla közel tíz évet töltött a Gulagokon törvényes ítélet nélkül, 1957-ben halt meg a létező szocializmus nagyobb dicsőségére.
Ez a nap természetesen nem csak Kovács Béláról szól. Benne van a „dicsőséges” Tanácsköztársaság háromszáz kivégzettje éppúgy, mint a második világháborúban szovjet hadifogságba került több mint négyszázezer magyar baka, és a többiek. A sor tragikusan hosszú.
De ez a nap a mai nyakkendős kommunizmus áldozatainak is napja – a módszerek ugyan kicsit finomultak, de a lényeg nem változott: hatalom mindenáron. Mikor lesz vége ennek az ámokfutásnak?
Gulácsi Péter
Gulácsi beállása után elszabadult a káosz Lipcsében, a németek fogják a fejüket
