A siker anatómiája

Orbán Viktor népszavazási kampánykörútján is beszédtéma – az egészségügyi válságjelenségek és egyéb bajok emlegetése mellett –, amit a Fidesz elnöke már többször szóba hozott: a siker anatómiája. A sikeré, amely minden ember és ország életében kulcsfontosságú. De ismerjük-e még a szót, amely egyre ritkábban kopogtat be az ajtónkon. Megrozsdásodott, devalválódott az értéke, ahelyett, hogy szárnyalna az élet kegyeltjeként. A Magyar Értelmező Kéziszótár azt írja a siker főnévről: „valamely tevékenység szerencsés kimenetele, jó eredménye, illetve alkotással, magatartással kivívott tetszés”. A sikeres melléknév mellett pedig ez áll: „sikerrel járó; siker(eke)t arató”. Orbán azt mondja: Magyarországnak sikerre van szüksége. Úgy véli: a siker és a jövő összetartoznak. Magyarországon mindenki sikeres jövőt akar. Olyan kormánya legyen az országnak, amely sikeressé teszi az embereket is.
Bernard Baruch amerikai pénzembertől és elnöki tanácsadótól nem sokkal 1965-ben bekövetkezett halála előtt megkérdezték: – Ha egy mondatban kellene megfogalmaznia, mi a siker titka, mit mondana? – Ki kell deríteni, mire van szükségük az embereknek – válaszolta –, és meg kell adni nekik.
Idegen tudakolja a járókelőtől, hogyan juthat el a postára. – Menjen ezen és ezen az úton lefelé két háztömbnyit, aztán… De nem. Most jut eszembe, hogy az ellenkező irányba kell mennie három háztömbnyit, aztán jobbra kell fordulnia… Bocsánat, nem, nem. Balra kell fordulnia… – Szavait követően megvakarja a fejét, és azt mondja: – Sajnálom, uram, innen nincs út, ami a postához vezet!
Bármennyire különös, nagyon sok ember erre a következtetésre jut, amikor a sikerről ábrándozik. – Innen, ahol most vagyunk, nem vezet oda út! – mondják. – Megpróbálkoznának a sikerrel, ha másként néznének ki a dolgok, de meg vannak győződve arról, hogy ahol jelenleg állnak, onnan egyszerűen nem vezet út arra. Pedig a sikerhez vezető út csak egyetlen helyen kezdődhet: ott, ahol most állunk, legyen az bárhol is. Történetesen Magyarországon. Mert Magyarországnak sikerre van szüksége, és benne a polgárainak is.
Az ember testből, értelemből és képzelőerőből megalkotott lény. Teste esendő, értelme megbízhatatlan, de képzelőereje nagygyá tette. Voltak századok, amikor az emberi képzelet jótékony erőket állított az élet szolgálatába. Mi itt a Duna–Tisza vidékén rendelkezünk annyi képzelőerővel – és most már nyugati tapasztalattal is –, hogy meg tudjuk mondani, hogyan szeretnénk élni, ha már a sorsunk magyar. A képzelőerőt azonban nem lehet tanítani. Csak a dolgok fontossága iránti érzékünket fejlesztheti a tapasztalat, amit nap nap után megélünk. Hovatovább az elviselhetetlenség küszöbén. A kritikus ítélőképesség a tapasztalattól függ, s ez magyarázza, hogy az értékek iránti érzékünk kifejlődéséhez miért kell életünk folyamán hosszabb idő, mint a nagyrészt velünk született képzelőerő megnyilvánulásához.
Gábor Dénes magyar származású Nobel-díjas fizikustól első magyarországi látogatásakor megkérdeztem: – Az amerikai lapok azt írták önről, a teniszjátéknak köszönheti, hogy feltalálta a holográfiát. – Ezt írták? – kérdezett vissza. – Nem pontosan így történt, de annyi bizonyos, hogy éppen teniszeztem, amikor az ötlet eszembe jutott… Úgy is mondhatom, a parti a képzelet játéka volt.
A sikeres embert arról faggatják: mondja meg, mi a sikerének a titka. A válasz így hangzik: – A helyes döntés. – És minek alapján döntött helyesen? – A tapasztalat alapján. – És hogyan szerezte a tapasztalatait? – Rossz döntésekkel. Például amikor a választás során rossz lóra tett. Oscar Wilde megerősít bennünket: „A tapasztalat az az elnevezés, amellyel mindenki a saját tévedéseit illeti.”
Az emlékezet nemcsak elraktározza az adatokat, hanem még ad is valamit hozzájuk: úgy látszik, hogy az anyag a tárolás folyamán érlelődik. Egy éjszakai alvás, nem beszélve a rendszerváltás óta eltelt tizennyolc éves tapasztalatról, ugyanúgy kiforralja a véleményünket, mint az idő a bort.
Egyelőre még csak bízhatunk abban, hogy egy napon nekünk, magyaroknak is részünk lesz abban, amit a világ nagybetűs Sikernek nevez, és akkor majd megkérdezik tőlünk: – Mi Magyarország titka? – És akkor azt fogjuk válaszolni: Felállunk, ha elestünk. (Március 9-én egy ország megmutathatja, hogy képes talpra állni – fogalmazott Orbán Viktor.)
A boldogság és a siker kulcsa minden életpályán az őszinte, kiegyensúlyozott és megértő magatartás önmagunkkal és másokkal szemben. Személyes etikai kódexünk kialakításának kiindulópontja nem lehet más, mint a delphi jósda bejáratára vésett jelmondat, amelyet Szókratész személy szerint magáévá tett: Ismerd meg önmagadat. Mindenekelőtt önmagunkkal kell tehát harmóniában élnünk ahhoz, hogy sikeresek lehessünk. A siker sokkal inkább elégedettség és a lélek nyugalma, mint csupán anyagi javak birtoklása. De ha életünk és mindennapjaink tengernyi gondtól terhesek, léket kap a lélek nyugalma, és elmerül a hétköznapokban.
Ha fölösleges ballaszt nélkül akarunk célunk felé törni, nemcsak azt kell tudnunk, mit tanuljunk meg, hanem azt is, mit ne. Mit cselekedjünk és mit ne. Csehov szellemesen állítja: „Istennek kell lenni ahhoz, hogy az ember tévedés nélkül meg tudja különböztetni a sikert a kudarctól.” „Ma a kudarc tűnik sikernek – mondta Orbán Viktor –, az árak folyamatosan nőnek, sokan hitelből fizetik a rezsit, és ez nem a családok, hanem a kormány kudarca.”
Az életerős egészség persze éppoly fontos és előnyös minden tevékenységünkben. A gyenge, a beteg vagy a túlságos kényeztetésben elpuhult test semmilyen területen nem állja ki a csúcsteljesítmények követelményeit. Fegyelmezett, szívós és önbizalmat sugárzó polgárokra van szüksége az országnak. A polgároknak meg arra, hogy elismerésben részesüljenek, hogy olykor vállon veregessék őket. Nem a taps hangossága számít, hanem az, hogy miért tapsolnak az emberek. A siker azokhoz pártol, akik elég energikusak, hogy dolgozzanak érte, elég bizakodók, hogy higgyenek benne, elég türelmesek, hogy várjanak rá, elég bátrak, hogy megragadják és elég erősek, hogy megtartsák. Orbán Viktor az egészséget, a tudást és a felelős kormányzást nevezte a siker feltételének. És mindeközben arról is beszélt, hogy régen gondolkoztak az emberek olyan egységesen a jövőről, mint napjainkban. Erről Tamási Áron első találkozása jut az eszembe Móricz Zsigmonddal.
– Úgy látom, te vagy Tamási Áron – szólalt meg Móricz. – Én meg úgy látom, te vagy Móricz Zsigmond – tette hozzá Tamási. – Ezzel bementek a pesti vendéglőbe, többet nem szólva. – Pincér! – mondotta Móricz! – Pincér! – mondotta Tamási. – Sört. – Sört. – Ezután nem szóltak többet. Végignézték egymást, legalább félóra hosszat némán ismerkedtek. Ezután Móricz megjegyezte: – Mehetnénk, Áron! – Mehetnénk, bizony. – Már elválóban voltak, amikor Móricz kibökte: – Jól kibeszélgettük magunkat, Áron. – Jól kibeszélgettük magunkat, Zsiga. – Igen jól kiismerték egymást szó nélkül is.
Így van ma a nagy többség egymással, hihetően. És így lesz márciusban. Az igazi sikert az jelenti, ha legyőzzük a félelmünket, hogy sikeresek leszünk.