Folytatódott a McLaren dominanciája a 40. Forma–1-es Magyar Nagydíjon, a harmadik szabadedzésen Oscar Piastri volt a leggyorsabb, megelőzte ezzel a pénteki első Lando Norrist. A McLaren versenyzői kényelmes előnnyel zártak az élen, a két Ferrari 4 tized lemaradásban volt mögöttük.

Piastri ismét villantott – McLaren-fölény a Hungaroringen
A pénteki kettős elsőség után szombaton is megőrizte lendületét a McLaren csapata: a világbajnoki pontversenyt vezető Oscar Piastri nyerte meg a harmadik szabadedzést a Hungaroringen. Mindössze 32 ezreddel maradt el mögötte csapattársa, Lando Norris, aki pénteken még duplázni tudott az első két gyakorláson. A McLaren tehát egyértelműen uralja az eddigi programot a Magyar Nagydíjon – az időmérő edzésen szinte biztosra vehető a papaja színű autók első soros szereplése.
Mögöttük Charles Leclerc a Ferrarival őrizte pénteki formáját, de a Magyar Nagydíjat nyolc alkalommal megnyerő Lewis Hamilton is túltette magát a pénteki kínlódásán és negyedik lett. Rajtuk kívül a két Mercedes, a két Sauber és a két Aston Martin fért be az első tízbe a szabadedzések zárásán. Max Verstappen és a Red Bull továbbra sem találja a kulcsot a Hungaroringhez, csak a 12. időt autózta a holland.

Jön az első téttel bíró feladat a Magyar Nagydíjon
A 16 órakor kezdődő időmérőn az eddigi eredmények alapján egyértelmű favoritként indul a McLaren párosa. Piastri magabiztosan vezeti a világbajnoki tabellát, és a hétvégi tempója is biztató, Norris alig maradt el tőle, így akár házon belüli csata is kialakulhat a pole pozícióért – kérdés, a brit mennyit kockáztat az első helyért. A Ferrarinak és a Mercedesnek célja lehet, hogy beférkőzzön az első sorba, de reálisan inkább a második rajtsorért csatázhatnak. A Red Bull jelenlegi formája alapján Verstappenéktől komoly áttörés lenne már a Q3-ba jutás is, nemhogy az élmezőny veszélyeztetése.
A harmadik szabadedzésen készült képgalériánk: