A tiszavirág feltámadása

A szegedi SZÖG-ART Művészeti Egyesület kiállításával indult az évad a Pécsi Galériában. A magyarországi megyék, megyeszékhelyek művészeti egyesületeinek bemutatása a galéria felvállalt feladatai közé tartozik. A kölcsönösség jegyében hamarosan pécsi művészek mutatkozhatnak be Szegeden.

Régi korok művészetének viszszatérő motívuma a követek érkezése, akik – akárcsak a háromkirályok Betlehemben – a magukkal hozott ajándékokkal fejezik ki tiszteletüket vendéglátójuk előtt. Az évszázadok alatt kialakult gazdag ikonográfia kortárs változata persze nem szűkölködhet ironikus, groteszk elemekben sem, különösen akkor nem, ha olyan zűrzavaros a helyzet, mint amilyen a szegedieket vendégül látó Pécs művészeti, kulturális életében. Best of for the Best?… Akár gonosz utalásokként is fölfoghatnánk, hogy a SZÖG-ART művészei által a Mecsek aljára hozott művek egyikén-másikán már-már idegenforgalmi emblémaként állandósult motívumokat is fölfedezhetünk. Nem hiányzik a nagyméretű plasztikaként kimerevült tiszavirág, a triptichonon megjelenő napsugaras házorom, a sík alföldi tájra jellemző magányos facsoport, vagy éppen az olyan mű, amely a művésztársaság nevére is utal a szoborfejet sűrűn beborító szögek együttesével.
A kiállítás persze nem tréfadolog, és magához a SZÖG-ART-hoz sem illik a viccelődés, hiszen komoly, majdnem két évtizedes múltra tekinthet vissza, és ma már mintegy hatvan tagot tömörít. Az Aranyi Sándor festőművész vezette egyesület eddigi munkáját hazai és külföldi kiállítások fémjelzik, a csongrádi művésztelepek sorozatának elindítása. Mindez jól érzékelteti, hogy milyen fontos értékteremtő munka folyik a rendszerváltozás óta megalakult művésztársaságokban. Akár még azt is feledtetheti a SZÖG-ART sokfelé ágazó tevékenysége, hogy a mecenatúra meglehetősen mostohán bánik a kortárs művészettel. Ezt Szegeden mi sem érzékeltette jobban, mint az évtizedeken át működött Horváth Mihály utcai képtár megszüntetése, az országos képet pedig erőteljesen meghatározza az a válság, amely a megszülető értékek reprezentálására hivatott intézményeket (Műcsarnok, Ludwig Múzeum) jellemzi.
Hogy miért érdemes éppen a SZÖG-ART művészeire figyelni abban a meglehetősen ellentmondásos helyzetben, amely mára a kortárs művészet világában kialakult? Nyilván alapvetően amiatt a kvalitás miatt, ami a műhely tagjainak alkotásait jellemzi. A kiállításon a középpontba került Pataki Ferenc-triptichont például, amely a már említett szegedi napsugaras házorom motívumaiból kiindulva hoz létre személyes hangú, de a képépítés törvényeit fegyelmezetten betartó struktúrát, vagy éppen Láránt János festményeit, amelyeken tovább alakul az a Körös parti groteszk mitológia, amelynek egyszerre hőse az ember, a folyó és az asztallapszerűen sík vidék. Megidézi a kiállítás Fischer Ernő festőművész emlékezetét, szerepeltet műveket, amelyek már a magyar grafika klasszikus értékei közé tartoznak (a Kossuth-díjas Kass János Kékszakállú-sorozata) és olyanokat, amelyeknek szinte napi aktualitást ad a feldolgozott téma közérdekűsége (Eszik Alajos expresszív társadalomkritikai töltésű lapjai). Az öszszeállítás egyik erőssége a plasztikai anyag, Szabó Tamás szögekkel kivert fejszobra a portré új lehetőségeire utal, Popovits Lőrinc a nemes anyagok társításával hoz létre új minőséget, Sejben Lajos a szimbolika megújítására tesz kísérletet. Nem hiányoznak a fiatalok sem a SZÖG-ART tagjai vagy éppen barátai közül, sőt, akár Huszár Tibor térbe kilépő drótgrafikáira, akár Czékó Gábor Kis erőd című tömör, a végletekig leegyszerűsített ám sokféle asszociációsort elindító plasztikáira gondolunk, olykor az ő műveik válnak főszereplővé a kiállításon. S figyelmeztetnek persze egyben arra is, hogy a jövőben is érdemes lesz figyelni arra, ami a Tisza-parti műtermekben történik.
(A SZÖG-ART Művészeti Egyesület és barátai. Pécsi Galéria, február 24-ig.)