Az élő zenélésre helyezem a hangsúlyt

Jevgenyij Koroljov, az orosz zongoraiskola egyik jeles képviselője vendégeskedett a múlt héten a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekarnál, péntek este pedig közös koncertet adott az együttessel a Zeneakadémián, ahol Mozart két zongoraversenyét, a d-mollt és a C-dúrt játszotta.

A fúga művésze. Jevgenyij Koroljov Moszkvában született 1949-ben. A Csajkovszkij Konzervatóriumban Lev Oborin és Lev Naumov növendékeként végzett. Felfelé ívelő karrierje a Szovjetunióban hamarosan megszakadt, mivel macedón származású, szintén zongoraművész feleségét követve 1976-ban Jugoszláviába költözött. 1978 óta Hamburgban él és tanít. Fiatalkorában számos zongoraversenyt megnyert, azóta rendszeres vendége a nagyobb fesztiváloknak és hangversenytermeknek. Legnagyobb sikerét A fúga művészetével aratta. Erről az 1990-ben megjelent Bach-lemezről Ligeti György azt írta: „Ha csak egyetlen művet vihetnék magammal egy magányos szigetre, ezt a lemezt választanám, hogy elhagyatva, félholtan az éhségtől és a szomjúságtól ezt hallgathassam utolsó leheletemig.”

Jevgenyij Koroljov nem először dolgozott együtt Keller Andrással, a Telekom Szimfonikusok új zeneigazgatójával, igaz, korábban hegedűművészként volt a partnere, karmesteri oldaláról ő is csak most ismerte meg. Így amikor a próbák szünetében az első benyomásairól kérdezzük, azt feleli: vegyesek. – A zenekar érezhetően igyekszik, követi az instrukciókat, van, ami jobban sikerül, van, ami kevésbé, de érzem a jó szándékot és az igényességet – mondja. – Keller András most először vezet zenekart, és biztos vagyok abban, hogy komoly fejlődés előtt áll – teszi hozzá. Keller Andrást érezhetően nagy művésznek tartja, amikor arról kérdezem, kik azok a zenészek, akikkel különösen szívesen játszik, az elsők között említi a Keller-vonósnégyest a Prága kvartett, Natali Gutman orosz csellóművésznő, valamint szintén zongorista felesége mellett.
Koroljov már a próbán is szárnyal, a koncerten pedig gyönyörű íveket, magával ragadó muzsikát és improvizáció közben szellemes megoldásokat hallhatunk tőle. – Én mindig az élő zenélésre helyezem a hangsúlyt. Az ember fizikai energiái végesek, nem lehet technikailag és zeneileg egyaránt száz százalékot teljesíteni. Ha valamit be kell áldozni, én inkább a technikát áldozom be – magyarázza előadó-művészi ars poeticáját. Példát is hoz, mégpedig a világhírű olasz zongoristát, Arturo Benedetti Michelangelit említi, aki nagyon tudatosan a technikai tökéletességre törekedett. – Ezzel együtt egy koncerten öt-hatszor ő is melléütött. Ha oldottabban muzsikált volna, akkor lehet, hogy egy-kettővel többször ütött volna mellé, de mennyivel nagyobb zenei élményt kaphattunk volna – játszik el a gondolattal. Ellenpéldának Szvjatoszlav Richtert hozza fel, aki ugyan többször tévesztett, de senkiben nem az maradt meg, mivel magával ragadta a közönségét. A technika mostanában divatos túlhangsúlyozásáért Koroljov részben a távol-keleti mentalitást okolja, ami nemcsak a zene, hanem az élet minden területén jellemző, s aminek következtében sokszor el is tűnik a művészi mondanivaló.
Az orosz zongoraművész éppen az élő zene iránti elkötelezettsége miatt elsősorban nem a lemezeiről ismeretes. – Fiatalabb koromban több felkérést is kaptam, valami meg is jelent belőle, de a sorozatokat félbehagytuk. Nem szerettem a saját tökéletlenségemmel szembesülni, viszont nem akartam a technikára helyezni a hangsúlyt. Negyvenévesen azonban olyan csábító ajánlatot kaptam, amire nem tudtam nemet mondani, és talán már jobban is tudtam kezelni ezt a helyzetet. Bachtól A fúga művészetét vehettem fel. Igaz, a stúdióban is úgy játszottam, mintha koncerten lennék – teszi hozzá Koroljov, aki azóta már több lemezt is készített.
Koroljov repertoárjának gerincét a Bachtól Schubertig tartó zongorairodalom adja, de szívesen játssza a XX. század eleji klasszikusok, Bartók, Sztravinszkij, Debussy zeneileg nagyon gazdag műveit. – Ligetit még néha műsorra tűzöm, de a XX. század második fele már nem az én világom. Sok esetben a zene maga nagyon érdekel, de nem előadóművészként közelítek hozzá, hasonlóan a régi zenéhez, amelyből a németalföldi, a régi spanyol vagy olasz kórusirodalmat kedvelem – váltunk témát, és ezután Koroljov hosszan beszél a historikus irányzatról is. Azt nyilván kevesen tudják, hogy kedvenc hangszere a klavikord, tud és szokott is rajta játszani, de mint mondja, régen más akusztikai közegbe tervezték a hangszereket, így a klavikord sem tud érvényesülni a nagy koncerttermekben. – Érdeklődéssel figyelem a korhű előadásmódot, engem azonban soha nem ragadott annyira magával, hogy át akartam volna állni. Ehhez egy másfajta hozzáállás szükséges. Valószínűleg azokat vonzza a korhű billentyűs zene, akik maguk is jól hangolnak, mert nagyon sok esetben a muzsikusnak magának kell ezeket a hangszereket karbantartani, hangolni akár koncert közben is. Jó, hogy ma már természetes a korhű előadásmód, de lehessen mellette huszonegyedik századi módon is Mozartot, Bachot játszani – vallja az orosz zongoraművész.