Januárban az extra minőségű nyers tej termelői átlagára 94,33 forint volt kilónként, ami az előző hónaphoz képest kilenc, az előző év azonos időszakához képest pedig 42 százalékos drágulásnak felelt meg – közölte az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI). A termelőiár-emelkedés nyomán drasztikus drágulást tapasztalhattak meg a bolti vásárlók is. A 2,8 százalékos zsírtartalmú egyliteres dobozos tej országos fogyasztói átlagára januárban 246,20 forint volt, ami az előző hónaphoz képest 6,5, éves szinten pedig 28,5 százalékos drágulást jelentett. A tartós dobozos tej pedig januárban éves öszszehasonlításban 61,54 százalékkal, 261 forintra drágult.
A rendkívüli áremelkedés oka a tejhiány, és az, hogy ennek nyomán a feldolgozóknak beszállított tej mennyisége tavaly januárhoz képest hat százalékkal csökkent, miközben ezzel egy időben a legtöbb tej- és tejtermék esetében emelkedett az értékesítés menynyisége. Mindez – jegyzi meg az AKI – csak úgy volt megvalósítható, hogy tavaly októberhez képest az import jelentős mértékben emelkedett, miközben exportunk mérsékelt visszaesést szenvedett el. A kész tejtermékek fogyasztói ára összességében 14 százalékkal drágult.
Az AKI a világpiaci trendek nyomán azt valószínűsíti, hogy kisebb árkorrekciót követően a tejtermékek ára az év közepe felé a korábbi évek átlagát meghaladó szinten stabilizálódik.
Menczer Tamás: Magyar Péter Zelenszkij oldalára állt Sebestyén József ügyében + videó
