Hírünk Európában

A Flamand Rádió egy Magyarországot népszerűsítő sorozatában Bartók- és Ligeti-műveket játszott a múlt szombaton Brüsszelben. A koncertre invitáló plakáton egy brüsszeli parkban piknikező román cigány család látható, hatalmas Hungary felirattal. A fénykép egy Britt Guns nevű fotográfushölgy munkája, és része a Flamand Rádió kulturális műsorai részére készített tizenegy művészfotóból álló sorozatnak. A fotókkal a művész Brüsszellel kapcsolatos érzéseit akarja kifejezni. Az aligha vonható kétségbe, hogy a szóban forgó fotó jól fejezi ki a hölgy és mások brüsszeli életérzését, de hogy ennek mi köze van Bartókhoz és Magyarországhoz, az joggal megkérdőjelezhető. Ezt meg is tette Petőcz György, a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet igazgatója, Véronique Bossaer-hez, a Flamand Rádió marketing- és kommunikációs igazgatójához címezve levelét. A kommunikációs igazgató azonban semmi problémát nem talált a Bartók-koncert és a bevándorló cigány család társításában: „Nekünk tetszett a magyar programhoz készített fotó, méghozzá a miatt a fiatalság és életöröm miatt, ami a képben tükröződik. Semminemű politikai szándékunk nem volt a képekkel, és közvetlen kapcsolatot sem tételeztünk fel a képek és a program között” – válaszolta.
Aligha hihető, hogy például egy, a német kultúrát Beethoven-koncerttel bemutatni kívánó eseményre mondjuk fejkendős török hölgyekkel próbálnák felhívni a figyelmet, sőt az sem képzelhető el, hogy egy roma művész koncertjét a Brüsszelben valóban számos helyen fellelhető román cigányokkal próbálnák népszerűsíteni. Az is valószínűtlen, hogy nem tételeznek fel kapcsolatot a plakát és az adott esemény között. Sokkal inkább az hihető, hogy a flamandoknak elegük van a bevándorlókból. A társítás nem annyira Magyarországnak, mint inkább Kelet-Európának szól, ugyanis itt, Nyugaton az átlagember nem ismeri Kelet-Európát, s nem tud – és nem is akar – különbséget tenni lengyel, magyar, román vagy roma között, ahogy nekünk is mindegy, hogy valaki flamand-e vagy vallon. Nekik mindez Kelet-Európa, amelyet a megkérdezésük nélkül akasztottak a nyakukba.
Nyíltan nem merik ellenezni a bevándorlást, mert az rasszizmusnak számít, és kevés rosszabb van annál, mintha valakit rasszizmussal vádolnak. Csak titokban, ahogy itt Brüsszelben valaki fogalmazta, „a konyhában”, tehát a legszűkebb családi vagy baráti körben tudnak arról beszélni, ami itt a legnagyobb probléma, és ami az embereket leginkább izgatja: a bevándorlás. És nem is annyira a kelet-európai bevándorlókkal van a baj, az csak hab a tortán, hanem azzal a kétmilliós mozlim tömeggel, amely legálisan vagy illegálisan évente Nyugat-Európába áramlik. Ez a tömeg a kulturális különbségek miatt az európai társadalomba integrálhatatlan és gyorsan növekvő enklávékat alkot a nagyvárosok központjaiban és egyes peremkerületeiben. Angliában már ott tartanak, hogy egy anglikán egyházi vezető javasolta az iszlám jog egyes rendelkezéseinek a brit jogrendszerbe való beillesztését (a családjog területén), Németországban pedig – hírek szerint – már alkalmazták is a saríját.
A liberális szellem, a politikai korrektség megkövetelése miatt lefojtott zsigeri érzések azonban időnként, mint a jelen esetben is, ártatlan tudatlanságnak látszó, de valójában nagyon is tudatos képzettársítás formájában előbújhatnak. Az üzenet nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem egész Kelet-Európának szól: jövevények vagytok!