Ízlésterroristák

Az igazi terrorista nem csak az, aki lisztből, cukorból és olajos géprongyból robbanószerkezetet dug Kóka villájának zugába. Az igazi terrorista arról ismerszik meg, hogy főszereplőjével karöltve kijelenti, aki negatívan nyikkan meg egy vérfertőzéses filmbetét láttán, sötét nulla. Végső soron nem is ember, aki eme fantasztikus metaforának a mélyebb összefüggéseit képtelen a hülye fejében elrendezni. De vígan a terroristák közé sorolhatjuk azt a népes társaságot is, amelynek tagjai nyílt levélben tiltakoztak Wass Albert Debrecenben felállítandó szobra ellen. Az esetleges pert kikerülve természetesen ízlésterroristákról és véleményterrorizmusról van szó, amely jelenség hordozói húsz év óta próbálkoznak kizárólagosnak mutatni magukat. Tanulságos levelet rittyentettek Kósa Lajosnak, amelynek már az elején elárulták, kicsodák is ők. Szerintük a debreceni közgyűlés a „Magyar írótársadalom és a szellemi élet képviselőinek előzetes bevonása nélkül határozott az 1998-ban elhunyt Wass Albert szobrának felállításáról.”
Tisztelt írótársadalom, szeretném tudni, kik vindikálják a jogot, hogy a magyar szellemi élet igazi képviselői lennének, vagy hogy ők a hiteles magyar írótársadalom. Értesüléseim szerint minimum három írótársadalom létezik egymás torkát nézegetve, a szellemi élet képviselői pedig isten ments, hogy ebben a listában öltsenek testet. Jól ismert és bejáratott nevek, akik mindent aláírnak, mindenhez csatlakoznak, ahol bármiféle parányi lehetőség adódik hatásosan pofán vágni, vagy ha jobban tetszik, lebunkózni a magyarokat, a keresztényeket; antiszemitának, rasszistának, nacionalistának bélyegezni mindenkit, aki nem tartozik abba a szűk körbe, amelyben ők hitük szerint uralkodhatnak minden és mindenki felett. Aki viszont csakis azért írt alá, mert minden Wass-könyvet elolvasott, és meggyőződése, hogy a gróf egy közepes kurzusíró, azoktól elnézést kérek. De csak azoktól.
Ha már itt tartunk, ez a bátor társaság miért nem tiltakozott a miniszterelnöknél, miként merészelte a magyar orvosi társadalom és a magyar szellemi élet képviselőinek véleménye nélkül elkezdeni a káoszteremtést, amit egészségügyi reform címén próbálnak ráerőltetni a magyar társadalom minden egyes tagjára?
Wass Albert. Magam nem vagyok Wass-rajongó. Elolvastam néhány könyvét, és mindegyik ugyanazon a hangon ugyanazt üzente, de ez nem jelenti azt, hogy bárki ne lehessen Wass Albert írásainak szerelmese. Nem világos ugyanis a mély ellenszenv eredője, ami Wass Albertet körülveszi. Ha csak nem arról van szó, hogy az úgynevezett nemzeti oldal talált magának egy szeretni való személyt, amit nem szabad megengedni. Elvégre Wass Albert csak imádott Erdélyét írja meg újra és újra. Kiknek fáj ez annyira, hogy képesek Arany Jánost vagy Szabó Lőrincet (!) pajzsként maguk elé rántani, illusztrálandó, hogy ezeknek a nagy embereknek a szomszédságában Wass Albert nem tartózkodhat.
Már miért nem? Wass Albert nincs akkor a művész, mint Wim Delvoye, aki az Ernst Múzeumban mutatja be az emberi emésztést modelláló gépezetét működés közben az evés, rágás, nyeléstől az oda ürített szarig? Vagy mekkora művész Nitsch, aki a vizeletben ázó Jézust disznóvérrel kevergetve emelte a Kiscelli Múzeum színvonalát. Mennyivel jobbak, mint Wass Albert? Vagy azok a divatos kiadók és szerzőik, akik gusztustalan, perverz, undorító irodalomnak csúfolt selejtekkel boldogítják azokat, akik pénzt adnak ki ezekért.
Wass Albertnek szobra lesz, ami nem tetszik néhány embernek. Másoknak meg nagyon is tetszik. Maradjunk ennyiben!