Árak. Budapest–Ljubljana vasúttal: 58,20 eurótól, közvetlen Malév-járat Ljubljanába 54 100 Ft-tól, kávé a Ljubljanica partján: 1,50 euró, háromfogásos ebéd a Sokol étteremben, gombaleves, vadtál, desszert: 27 euró, szállás Krvavecben, a Tiha dolnia panzióban: 29 euró/fő/éj reggelivel, ötnapos síbérlet Rogla-Krvavec sípályáin: 89 euró, átkelés pletnával a Bledi-tó szigetére: 10 euró, egy korsó sör Bledben: 3,50 euró, bemutatóval egybekötött belépő Lipicára 16 euró, belépő a Skocjanske-barlangba 15 euró.
Kevés európai fővárossal bánt olyan nagylelkűen a Teremtő, mint Ljubljanával. Belvárosa amellett, hogy tiszta és csöndes, a mai napig megőrizte középkorból örökölt városszerkezetét, pompás épületeit, amelyeket harmonikusan egészítenek ki a szecesszió és a harmincas évek építészeti emlékei. A városon végigkanyargó Ljubljanica folyót több híd is keresztezi, egy helyen – szándékosan – három is áll egymás mellett: a két szélsőn a gyalogos-, középen a járműforgalom bonyolódott le egykor.
Ljubljanában sétálva mindenfelé hangulatos vendéglátóhelyeket találunk, a turisták százával ülnek a folyóparti éttermek, sörözők teraszain napfürdőzve. A schengeni határnyitás jótékony hatása máris érezhető. A belvárosban minden vasárnap délelőtt régiségárusok lepik el a folyó két partját, s a standok közt sétálva magyar árus szólít meg minket. Azt mondja, a vámvizsgálat megszünte után akadálytalanul hozhat bármit. A nem éppen tradicionálisan magyar kínálatból például 1000 euróért vehetnénk orosz ikont. Szlovén szomszédja 1587-ből származó ládát sózna rám, ám felvilágosítom: nem vagyok balek, hisz látszik, a fa talán ha százéves, a festék rajta még egy sem. A piac hangulata ezzel együtt is magával ragad: csak úgy hemzsegnek a volt Jugoszlávia relikviái és a bakelitek (Karel Gott, ABBA), továbbá sok valóban értékes, szecessziós bútor várja itt az érdeklődőt.
A város fölé magasodó várba (ahol egy ideig gróf Batthyány Lajos, első miniszterelnökünk is raboskodott) tavaly átadott siklóval megyünk fel. További magyar vonatkozásként a várkápolna menynyezetén felfedezem a magyar történelemben is meghatározó Czillei család címerét. A városban egyébként szinte minden France Preseren költőről szól, akit a mi Petőfinkhez tudnék hasonlítani. A szlovén poétának komoly kultusza van. Az hagyján, hogy szobra a főtéren áll, ám egyik versének egy szakasza ma a szlovén himnusz szövege; halálának évfordulója pedig ünnepnap, a kultúra ünnepe. A preserenizmust erősítendő még a Mozart golyóhoz hasonlatos desszertet és csokiba mártott fügét is kreáltak emlékére. Mellesleg mindkettő finom csemege. Ahogy a középkori fogadóra emlékeztető Sokol étteremben cipóban felszolgált, Szlovénia-szerte népszerű gombaleves, valamint a szarvas-, őz- és vaddisznóhúsból, főtt, sós túrós rétessel és erdeigyümölcs-szósszal tálalt falatok is.
Ljubljana határaitól félórányira már alpesi körülmények várják a síelőket. Özönlenek is az angolok, akik pénteken (fapados) repülőre ülnek, síelnek két napot, majd vasárnap visszautaznak Albionba. A repülőtértől talán ha negyedórányit autózunk a függőkabin-állomásig, amely az 1500 méter magasan található, vakítóan fehér hó födte csúcsok közt megbúvó Krvavecig közlekedik. (A több mint harminc kilométeres sípályarendszer liftjei innen indulnak tovább majd 2000 méteres magasságig.) A sípályák közelében panziók állnak, ám a merészebbek valódi jégkunyhóban is álomra hajthatják fejüket, már ha képesek elaludni egy hálózsákban mínusz négy fokban. Mellesleg egy éjszaka az igluban 80 eurót kóstál személyenként. Fiataloknak azonban mindenképpen ideális bulihelyszín, lévén a jégfekhelyeket rejtő szobák mellett táncolni, mulatozni is lehet egy nagyobb vájatban. Én azonban inkább a jó meleg, kényelmes hotelszobát választom.
Dél felé utazva érünk Bledbe, ebbe a hegyekkel körbebástyázott alpesi gyöngyszembe. A városka – amely fölé egy szirt magasodik, csúcsán 1011-ben épült várral – egy tó partján fekszik, ennek közepén mint ékkő a koronán egy sziget található. Borsos összegért a velencei gondolákra hasonlító csónakkal, pletnával jutunk el a szigetre. Útközben megtudjuk a földdarabon álló, gótikus alapokon nyugvó templom harangjának legendáját. Eszerint valaha a vár egyik urát rablók ölték meg, felesége pedig bánatában minden kincsét pénzzé tette, és abból harangot öntetett. A harangot szállító hajó azonban elsüllyedt. Elkeseredésében az aszszony Rómába ment, és apácának állt. Halála után ismerte meg történetét a pápa, és tisztelete jeléül egy harangot küldött Bledbe. Azóta aki felmegy a templom tornyába, s megkongatja a harangot, annak teljesül egy kívánsága.
Másnap dél felé vesszük az irányt, egészen az olasz határig autózunk, a nemes paripák hazájába, Lipicára érünk, ahol 1580 óta nevelnek lovakat. Kettes fogattal megyek körbe a farmon, egy helyen meglepve látom, hogy a csikók nem szürkék. A bakon ülő kocsis folyékony angolsággal meséli, hogy kétéves korukig az andalúziai és helyi fajták keresztezéséből nemesített lipicaiak a pej lovakra hasonlítanak, csak utána válik a szőrük színe szürkévé. Hozzáteszi: régi kapcsolatot ápolnak a magyar lovasokkal, akiktől rengeteget lehet tanulni.
Lipicától pár kilométer csak a skocjanskei barlangrendszer. Kevesen ismerik az itteni cseppkőbarlangot, pedig az üregrendszer a világörökség része. A két kilométer hosszan látogatható barlangban a megszámlálhatatlan formájú cseppkövek között a „csöndes termek” után a „zajos termekbe” visz a néhol száz méter magasságú tér oldalába vájt turistaút. A mélyben a barlangon végigrohanó és Trieszt közelében a tengerbe ömlő Reka folyó mesebeli világot varázsol elém.
Utam nem is fejezhetném be máshol, mint a tengerpart mellett, amelyből ugyan nem jutott a szlovénoknak túl nagy szelet, de annál inkább megbecsülik. Piranban például tilos az épületek homlokzatán változtatni. (Ha egyszer ezt itthon is komolyan vennék!) A várba felsétálva értem csak meg igazán ennek az okát. A bástyákról lepillantva ugyanis egy sértetlen középkori városka látképe tárul elém, háttérben az Adriával, a távolban az Alpok csúcsaival.
