Lomnici Zoltán és a legkisebb közös többszörös

Aki a mandátumát kitölti, nem bukott ember – mondta tegnap Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke. Ez így igaz. Lomnici az elmúlt hat évben ellátta feladatát, teljesítette kötelességét. Júniusban pedig, amikor megbízatása lejár, feláll a főbírói székből. A köztársasági elnök ugyanis – ezt már két hete közölte Lomnicival – új jelöltet kíván állítani a tisztségre.
Találgatások folynak arról, vajon miért ilyen korán közölte az államfő a szándékát, és ha ilyen korán közölte, most mégis miért szivárgott ki a hír. Lomnici szerint a négyszemközti találkozón abban egyeztek meg, a megbeszélés tartalma titokban marad. Ne firtassuk, hogy a titkot miért kell titokban tartani, Lomnici vajon miért nem oldhatja fel azt, hiszen az elhangzottak nyilván az ő személyét érintik, mondhatni ő a titokgazda. Érdekesebb kérdés ennél a korai időpont. Az új elnököt ugyanis csak júniusban kell megválasztania az Országgyűlésnek. A legvalószínűbb, hogy az államfő nem kívánta bizonytalanságban tartani Lomnicit, feltehetően úgy látta jónak, ha előre közli szándékát, hogy az elnök tervezni tudja a jövőt.
Bírósági berkekben ugyanakkor meglepő találgatások hallhatók. Eszerint az elkövetkező négy hónap elegendő lesz ahhoz, hogy Sólyom László belássa: Lomnici a legkisebb közös többszörös, őt a kormányoldal és az ellenzék is elfogadja. Ennek a feltevésnek nincs semmi realitása. A Lomnici Zoltán nevével fémjelzett korszak véget ért. Nem volt könnyű az elmúlt hat esztendő. Sem a bírói pulpitusról, sem a hallgatóság padsoraiból szemlélve. Nem az igazságszolgáltatást érintő botrányokra gondolunk. Nem azt kell tekintenünk, hogy a bíró – adott esetben – az átlagosnál primitívebb személyiségnek nevezte azt a roma testvérpárt, akik minden jogi alap nélkül ültek a börtönben. Nem is a móri ügyre gondolunk, hihetetlenül igazságtalan, hogy csak Varga Zoltán bírót hibáztatják, amikor nem ő hozta meg az ügyben a végérvényes, jogerős ítéletet. A hosszadalmas eljárás miatt a bíróságon elévült ügyek sorát sem érdemes most felidéznünk. Azt annál inkább, hogy a bíróság elnöke végül magas állami kitüntetést kapott. Botrányok mindig voltak, valószínűleg mindig is lesznek. A lényeg az, hogy ezt tudja-e korrigálni a testület. Az ítélkezés kiszámítható működése sokkal fontosabb.
Amikor hat évvel ezelőtt Lomnici Zoltán hivatalba lépett, éppen csak beindult az igazságügyi reform. A bírói önigazgatásról 1997-ben elfogadott jogszabályt Lomnici tevékenysége idején ültették át a gyakorlatba. Azóta kiderült, hogy ez az igazgatási forma meglehetősen belterjes.
Az igazgatás gondjaihoz társult, hogy 2003-tól a szocialista–szabad demokrata kormányok öt ítélőtáblát hoztak létre. A másodfokú hatóságként eljáró fórumok sok terhet levettek a Legfelsőbb Bíróságról, tevékenységük nyomán azonban kiderült: öt ítélőtáblára nincs szükség. A több tíz milliárdos presztízsfejlesztés ráadásul odavezetett, hogy végképp kiürült az igazságszolgáltatás kasszája. A bíróságok korszerűsítésére szinte semmi pénz nem maradt. Ha ez nem lenne elég, az elmúlt hat évben a sajtó sem volt kellően megértő az igazságszolgáltatás iránt. Lomnici mindig is különösen érzékeny volt ebben a kérdésben. Kivételes karrierjét nem utolsósorban a sajtóhoz fűződő kapcsolatának köszönhette. Legalábbis addig, amíg Solt Pált fel nem váltotta az elnöki székben. Ezután főként arra összpontosított: csak kedvező hírek jelenjenek meg. Az Alkotmánybíróságtól arról kért jogértelmezést: miképpen élhet vissza a sajtó a szólás szabadságával. Környezetében mind gyakoribbá vált a kisszerű cselszövés, az intrika.
Az államfőnek négy hónapja van arra, hogy megtalálja a legkisebb közös többszöröst.