Tetszést aratott ugyan, de hívei hiába várták a megszokott Cavalli-különlegességeket. Ezúttal a híres leopárdmintából csak egy kabátra futotta, igaz, hogy azután került még egy zsiráfnyomatú dzseki is, viszont csak a legvégére maradt az asztrahánnal beszegett szarvasbőr köpeny, majd a főfogás, egy vadmajomszőrös nagykabát, egy igazi, hatásos Cavalli-darab.
Szóval a habókos, rockosan túlburjánzó mesterből kicsit kevés látszott ezúttal, pedig, mondjuk meg őszintén, éppen azzal lopta be magát rajongói szívébe, ami sok volt belőle. Volt, aki máris túl józan stílusról beszélt, „csupa pulóver, kosztüm, nyakkendő”, mintha csak a Wall Street-i brókerirodák lányait öltöztette volna a mester. Ez volt az egyik tavaszi hír, a másik pedig Cavalli frappáns válasza, amikor Anna Wintour és a többi amerikai hatalmasságok arra panaszkodtak, hogy túl sok időt vesztegetnek el a kaotikus milánói bemutatókkal. „Ha annyira sietnek, akkor majd csökkentjük egy kicsit a reklámoldalak számát a lapjaikban, hátha akkor jobban rá fognak érni.” A harmadik kritika pedig egy vezető olasz pénzügyi lapban jelent meg alig néhány hete, s így hangzott: döntő fázisába lép a Cavalli-ház eladása, megkezdődik a nyilvános aukció, illetve a megvételre tett ajánlatok értékelése. Az eladást a neves Merrill Lynch bonyolítja, és 1,4 milliárd eurós indulási árra számítanak. Igaz, hogy a hír már tavaly augusztusban szárnyra kelt, s akkor nem kevesebb, mint 15 érdeklődőről beszélt a mester, de nem vették komolyan. Szóval Roberto Cavalli körül zajlik az élet, de vajon ki is rejtőzik a rivaldafény csóvája mögött, milyen Roberto Cavalli, az ember?
Elsősorban egy igazi őstoszkán, vagy ahogy az olaszok mondják, „toscanaccio”, ami olyasmi, mint Háry János, Ludas Matyi vagy mondjuk Porthos és D’Artagnan figurája egy formába öntve. Hőzöngő, nagyhangú, de a bátorsága, a mersze és az esze is megvan hozzá.
Egy Firenze melletti községben született 1940-ben, apja bányász volt, anyja varrónő. „Egyszerű, szegény, nyugis és boldog kis család voltunk”, szokta mesélni a riportereknek. Majd 1944 nyarán bemasíroztak a németek, és kiválasztottak néhány túszt. Apja is köztük volt. Nem telt el egy félóra sem, és már a falhoz állították őket, majd ropogtak a fegyverek. „Hát ez volt az én boldog, nyugis kis családom vége.” A háború után beköltöztek Firenzébe. „Anyám egész nap gürcölt, hogy eltartson bennünket, arra már nem maradt ideje, hogy foglalkozzon is velünk. Hol jártam iskolába, hol nem.”
Talán a családi örökség hozta, mert a nagypapa elismert impresszionista festőművész volt, talán valami más, de az utcagyerek végül rászánta magát a tanulásra, és bekerült a szépművészeti akadémiára. Hogy eltartsa magát, trikókat festett kézzel a konyhaasztalon, majd később egy társával feltalálták a bőrre nyomtatás technikáját. Ez jelentős eredmény volt, Hermes és Piere Cardin is meg akarta vásárolni a szabadalmat, Cavalli azonban nem adta el. Inkább ő maga állt neki, hogy egyéni művészi ihletésű kollekciókat alkosson. Akkoriban jött rá, hogy a szabással, varrással nemigen boldogul. Ez olyan lecke volt, amit sohasem felejtett el.
Később rátért a bőrből és farmervászonból összeállított patchwork ruhák tervezésére. A dolgok kezdtek beindulni, felfigyeltek az eredeti stílusú, bohém tervezőre, csak a szakma, a bennfentesek és az újságok divatoldalai hallgattak róla. A hivatalos, akkor még az haute-couture felé kacsingató divatkörök sosem vették igazán komolyan Cavallit, nekik harminc éven át érdekes kívülálló maradt. Viszont amikor a hatvanas évek végén Brigitte Bardot jelent meg egy patchworkben a Saint Tropez-i strandon, az már siker volt.
Ment is az üzlet, de a hetvenes évek végére lelassultak a dolgok, s már-már úgy tűnt, hogy a különös, egyéni stílusú divattervező eltűnik a történelem sülylyesztőjében. Ám 1992-ben jött a csoda: a feltámadás. Igaz, akkor már egész más stílusban alkotott. Kabátjait gyémántra emlékeztető, csillogó kristályokkal rakta tele, és megjelentek a giccsgyanús, de roppant látványos leopárd-, tigris- és más egzotikus nyomatú anyagok a kollekciójában. Mintha csak egy botrányos bulira induló Gábor Zsazsának vagy mondjuk Bianca Jaggernek tervezte volna őket a mester. Mikor olyan kaliberű sztárok kezdtek el parádézni a ruháiban, mint Kate Moss, Naomi Campbell és Madonna, a nagyközönség és a kritika is megadta magát. Közben Cavalli is kivette a részét a felhajtásból, nem múlt el hét, hogy ne lett volna ott a pletykalapok első oldalán a hajnalig tartó, dőzsölő partikkal, valós és képzelt sztárok társaságában, arab hercegekkel és orosz olajmilliomosokkal körítve. Gyönyörű luxusjachtján mindig tolongtak a vendégek, és neve lassan összefonódott a Costa Smeralda pénzszóró és magát mutogató, híres vagy hírhedt Billionaire diszkójával.
Közben azért a munkára is koncentrált, megszületett az olcsóbb, elérhetőbb Just Cavalli márka, majd a fiatalabbaknak a Freedom and Angels. Ha igazán kikapcsolódásra vágyott, felpattant egy helikopterre, és maga vette kézbe a botkormányt – szeret repülni, igazán szabadnak fent a magasban érzi magát. „Ott nem zavarja össze a fejemet a sok felesleges fecsegés, a politika, a tévé, az újságok.” Kedvenc városainak egyike New York a maga hallatlan energiájával, lüktetésével. Itt szívesen időzik, noha az igazi favorit mégiscsak Firenze marad, szépséges otthona az Arno partján. „Nem tudok betelni vele”, ismétli újra és újra.
Munkájának szervezésében sohasem felejtette el a régi leckét, hogy ő inkább művész, mint divattervező, s ideális társát második feleségében, az osztrák származású Eva Duringerben találta meg. Egy szépségkirálynő-versenyen ismerte meg a hetvenes években, ahol Eva Miss Austriaként indult, Roberto pedig a zsűri tagja volt. Az akkor tizennyolc éves lány csak a második helyen végzett, de a következő tavaszon már egy fontos reklámkampányt fényképezett végig Cavallinak, és nemsokára összeházasodtak. Huszonhét éve házasok, Eva azóta is a Roberto Cavalli International legfontosabb tartópillére, és a mester is elismeri, hogy nélküle nagyon nehéz lenne. Három gyermekük van, valamint Cavallinak még kettő első házasságából. Szereti a családját, de rajong a munkájáért is. Semmitől sem riad vissza. Előfordul, hogy lebontatja firenzei házának egy részét, hogy felhasználja a divatbemutató díszleteként, mesélik munkatársai.
2002-ben 750 résztvevő közül nyerte el a Pitti-bemutatók nagydíját, kevéssel később a Fashion Group International az év dizájnerévé választotta. Még 1999-ben megnyitotta üzletét a New York-i Madison Avenue-n, amely nemsokára a Szex és New York című tv-sorozat főhőseinek is kedvenc helye lett, és példájukat az egész város követte. Ki is ment volna el a „Nagy Almában” egy randira Cavalli-farmer nélkül? „Ezért imádom a divatot! – dörmögi Cavalli öblös hangján. – Mert fontos. Reggel az az első gondolatod, hogy mit vegyél fel, mi az, amiben szexi, őrjítő és gyönyörű lehetsz, amiben mindenki megfordul utánad az utcán.”
Éppenséggel nem lehet azt mondani, hogy a 67 éves mester a szofisztikált, menő, nagyvárosi, modern divattervezők prototípusa. Öt gyermekével, a nők rajongásával, lovaival, vidéki gazdaságával, saját borával és pilótajogosítványával inkább kivétel a szakmában. Mégis roppant befolyásos helyet foglal el a divat világában, és az ő kollekcióját tartják a legszexisebbnek olyan hírességek, mint David és Victoria Beckham vagy Jennifer Lopez.
Mi a titka? „A szex fontos nekem – mondja –, noha a legfontosabb a szerelem. Központi, mindennél fontosabb elem az ember életében.” De ugyanezt a színekről is elmondja. „Amikor Firenzében vagyok, vagy onnan nem messze, kint a birtokomon, rajongok a sárgáért, annak ezerféle árnyalatáért. Kint a tengeren elbódít a mélykék, aztán a türkizbe hajló azúr tobzódása.”
A Cavalli-ház eladásáról szóló híreket viszont nem szívesen kommentálja. Bennfentes körökben azt suttogják, hogy gyerekei nem akarják vagy nem tudják folytatni apjuk örökségét, és ő 67 éves korára talán kissé megfáradt, szívesen élvezné munkája gyümölcsét. Ki tudja. Zárjuk írásunkat inkább egy, a CNN-nek adott válaszával, ahol igazi toszkán, Cavalli módon ugratja amerikai beszélgetőtársát, amikor az Firenzéről kérdezi. „Ezt a várost sosem lehet megunni. Elég, ha megállok, és ránézek egy ház gyönyörű, vén köveire. Hat- vagy hétszáz évesek lehetnek? Tudja, milyen régen volt ez? Akkor Amerikát még fel sem fedezték!”
origo.hu
Egy borászat, amely a Balaton mellől hódította meg a világot
