Az Oklahoma City Thunder eddigi egyetlen bajnoki címét még 1979-ben szerezte, amikor a csapat Seattle-ben játszott és a SuperSonics néven szerepelt. A Pacers pedig három bajnoki címet nyert még az ABA korszakában, a hetvenes évek elején, de az NBA-ben eddig egyszer sem jutott a csúcsra. Legutóbb pont huszonöt éve jutottak be a döntőbe, de akkor elbuktak a Shaquille O'Neal és Kobe Bryant vezette Los Angeles Lakers ellen. Negyedszázaddal a vesztes döntő után az Indiana Pacers most a liga legjobb csapatának otthonában próbálta megszerezni a bajnoki címet, de már az első negyedben óriási veszteség érte.
Haliburton drámai sérülése az első percekben
Félelmetes hangulat uralkodott a teljesen kékben pompázó Paycom Centerben, a hazai szurkolók ismét kitettek magukért. Ennek ellenére az előző mérkőzést simán megnyerő Indiana Pacers csapatán semmiféle megilletődöttség vagy félelem nem látszott. A vendég vezére, a sérülten játszó Tyrese Haliburton bombaformában kezdte a sorsdöntő mérkőzést.
A Pacers irányítója az első negyedben három hárompontost is elsüllyesztett a hazaiak gyűrűjébe.
Haliburton ezzel pedig már négy alkalommal is bedobott legalább három triplát a döntő hét mérkőzése közül. Rick Carlisle csapatának agresszivitása igazi pofonként érte az Oklahoma Cityt a meccs elején.
Aztán az első negyed feléhez érve megtörtént a tragédia. Haliburton egy betörés után a földre rogyott, és fájdalmas arccal azonnal a parkettát kezdte ütni, már ebből is sejteni lehetett, hogy komoly a baj.
Az irányító szemébe könnyek gyűltek, miközben a Pacers orvosi stábja próbálta megnyugtatni, és társai is azonnal köré gyűltek.
A csarnokban döbbent csend lett úrrá, az addig hangosan szurkolók OKC-drukkerek is elhallgattak. Haliburton később letakart fejjel, a csapattársai karjában hagyta el a pályát.
Szívszorító jelenet volt. Haliburton fantasztikus sorozatot futott eddig, kulcsszerepet játszott a Pacers csapatában. Ez a harmadik Achilles-ín-szakadás volt az idényben az Indiana játékosai között: James Wiseman és Isaiah Jackson is hasonló sérüléssel dőlt ki még az alapszakasz elején. A kétszeres NBA-bajnok Kevin Durant ugyanezt élte át a döntőben hat évvel ezelőtt. Milwaukee-ban szintén idén fordult elő, ahogy a liga egyik legjobbja, Damian Lillard megpróbált sérülten játszani, és ennek szintén Achilles-ín-szakadás lett a vége.
Tyrese Haliburton sérülése után a sportvilág nagyjai is reagáltak — az NFL-sztárjátékos Patrick Mahomes és a Lakers klasszisa, LeBron James is kifejezte együttérzését.
Az Indiana Pacers nem adta fel
A sérülés ellenére a Pacers még elszántabbá vált, a félidő hajrájában az Indiana átvette a vezetést. A padról beszálló Bennedict Mathurin triplát dobott, majd Pascal Siakam két büntetője hárompontos fórt jelentett a Pacersnek. A kameruni bedobó hátára vette a csapatát, különösen védekezésben nyújtott kiváló teljesítményt.
A pályán lévő Siakammal a Pacers tíz ponttal volt jobb az ellenfelénél. Néhány támadással később a német center, Isaiah Hartenstein dobott be egy tempót, faulttal együtt, és a plusz egy büntetőt is értékesítette – ezzel egyenlített a Thunder. Mindezek ellenére az Oklahoma City nem igazán játszott jól egy ilyen jelentőségű mérkőzéshez mérten.
A Haliburton helyett irányító kanadai Andrew Nembhard triplája – amely előtt az egykori gonzagai csapattársát, Chet Holmgrent verte meg – egypontos vezetéshez juttatta a Pacerst a félidő végén.
Ez volt az első alkalom az NBA-döntő során, hogy az Indiana vezetni tudott a félidőben Oklahoma Cityben.
A Thunder a büntetőterületen szerzett pontokban, a sikeres büntetőkben, a lepattanókban és az eladott labdák tekintetében volt fölényben. A Pacers viszont kétszer annyi triplát dobott be, mint az Oklahoma City, és ez egypontos vezetést jelentett nekik az első félidő után.
A Thunder egyre jobban magára talált
A harmadik negyed elején a kanadai Luguentz Dort óriási, utolsó másodperces, a támadóidő lejártának pillanatában bedobott triplája tipikusan olyan momentum volt, ami megfordíthatta a meccs menetét a Thunder javára a meccs eme szakaszában. A Pacers viszont egyelőre nem tört meg, s a vendégek higgadtan válaszoltak Pascal Siakam hárompontosával.
Az OKC azonban még feljebb tudott kapcsolni: a Pacerst sorozatban három eladott labdába hajszolták bele, s a hazaiak 9-0-s rohammal kilenc ponttal átvették a vezetést.
Carlisle időt is kért. A folytatásban a padról beszálló T. J. McConnell percei következtek, a Pacers csereirányítója sorozatban öt elképesztően bátor kosarat szerezve visszahozta a meccsbe a vendégeket. Az Oklahoma viszont megint megacélozta a védekezését, és a Pacers újabb eladott labdáiból tizenhárom pontos előnyt épített ki az utolsó negyed előtt.
Az Indiana Pacers megtört, az Oklahoma a csúcsra ért
Sokatmondó adat, hogy Myles Turner dobott egy triplát a harmadik negyed negyedik percében, s utána csak egyetlen Indiana-játékosnak sikerült mezőnykosarat szereznie a játékrészben: a 16 pontos T. J. McConnellnek. A negyedik negyedet 8-0-val indította a Thunder, a különbség ekkor már húsz fölé hízott a két csapat között.
A hazaiak játékosa, a liga legjobbjának (MVP) megválasztott Shai Gilgeous-Alexander a 25 pontja és 12 gólpassza (karriercsúcs) mellett 2 blokkot is kiosztott a meccs eme szakaszában, és ami fontosabb, egyetlenegyszer adta el a labdát 32 percnyi játékidő alatt. A 12 gólpassz a legtöbb assziszt, amit valaki döntőbeli hetedik meccsen kiosztott 1988 óta.
A Pacers ekkor négyszer több labdát adott el (16), mint az Oklahoma City Thunder (4). A hazaiak ezekből 27 pontot dobtak.
Az utolsó öt percben az Oklahoma City támadójátéka picit érthetetlen módon teljesen leállt, a fáradt Pacers Nembhard és Mathurin kosaraival még tíz pontra megközelítette a hazaiakat, de Luguentz Dort két kulcsfontosságú labdaszerzése után már nem tudott fordítani az Indiana. A meccset az Oklahoma City Thunder nyerte 103-91-re, ezzel 4-3-ra nyerve a sorozatot, s története során másodszor lett az NBA bajnoka.
Az OKC az első csapat 1988 óta, amely legalább 100 pontot szerzett egy NBA-döntő hetedik mérkőzésén. A Thunder 35-tel több büntetőt értékesített, 31-gyel kevesebb eladott labdája volt, hárommal több támadó lepattanót szedett, és összesen egy mezőnykosárral volt jobb a hetes meccssorozat alatt.
A kiváló védőmunkát bemutató Chet Holmgren megdöntötte az NBA-döntők hetedik mérkőzésének blokkrekordját: az OKC magas emberének öt sikeres blokkja volt a sorsdöntő meccsen.
Az Oklahoma City támadójátéka az egész találkozón akadozott: mezőnyből mindössze 40,2 százalékkal, triplából pedig 27,5 százalékkal céloztak. Ám ahogy mindig, a Thunder védekezése végig kitartott a 48 perc során, 23 eladott labdára kényszerítve az ellenfelet, és ezeket a hibákat 32 ponttal használták ki a másik oldalon.
A vesztesek oldaláról szívszorító látni Aaron Nesmith arcát a vendégek kispadján, de még inkább összetörte a Pacers-szurkolók szívét, ahogy a sérült Tyrese Haliburton mankón támaszkodva várta a társait, és lepacsizott velük.
A Pacers legendás játékosa, Reggie Miller egy megható öleléssel vigasztalta a könnyeivel küszködő T. J. McConnellt. A másik oldalon viszont óriási örömünnep előtt álltak a bajnok OKC játékosai.
Az NBA legjobbja nehezen hitte el, hogy bajnok is lett
A 29 pontot, 12 gólpasszt és 5 lepattanót szerző Shai Gilgeous-Alexander odarohant feleségéhez, Hailey Summershez, és megölelte őt. Shai Gilgeous-Alexander az első kanadai, aki az NBA-döntő MVP-je lett, s így lehagyta Steve Nash-t, aki szintén megnyerte az alapszakasz legjobbjának járó címet, azonban Nash soha nem lett bajnok. Az alapszakasz után a döntő legjobb játékosának (MVP) megválasztott kanadai irányító érzelmileg nehezen dolgozta fel, hogy bajnok lett.
– Nem tűnik valósnak. Olyan sok időt és munkát tettünk bele. Hihetetlen, hogy itt vagyunk mindannyian. Ez a csapat rengeteg munkát végzett, megérdemeljük ezt – nyilatkozta Shai Gilgeous-Alexander a lefújás után. Az Oklahoma City Thunder az elmúlt hét évben az NBA hetedik bajnokcsapata lett, ami történelmi jelentőségű a ligában. A Thunder előtt korábban a Boston Celtics, a Denver Nuggets, a Golden State Warriors, a Milwaukee Bucks, a Los Angeles Lakers, a Toronto Raptors volt bajnok. A liga történetében legutóbb 1975 és 1980 között volt hat különböző bajnok.
A díjátadás talán legviccesebb pillanata az volt, ahogy az ünneplés zajában a német center, Isaiah Hartenstein a kisgyermekét tartotta a karjában, aki elaludt a zaj és az örömünnep közepette – a kisfiút egyáltalán nem érdekelte a felhajtás.
