Blaha Lujza tér, kora este. A piros lámpánál várakozó autók között 50–60 év körüli, apró, görnyedt, ősz szakállas férfi botorkál, szeme alig látható a szemöldökéig húzott, valaha talán piros baseballsapkától. Markát nyújtja a volán mögött ülők felé, azok közönyösen fordulnak el tőle. Kéreget, fél napokig is, míg összejön annyi, hogy igyon, egyen valamit. Ez mindennapos kép 2008 Budapestjén.
Öt éve júniusban, Gergényi Péter budapesti főkapitánnyá való kinevezésekor azt mondta: fokozottabban ellenőrzik majd az aluljárókat és pályaudvarokat, ezek rendjének biztosítására külön egységet hoz létre, mert mint mondta, ez a „vesszőparipája”. Öt év telt el azóta, először budai és „city” övezetre osztották a város belső magját, ahol fokozottan figyelik és ellenőrzik az utcákat, tereket, aluljárókat, pályaudvarokat, majd Tóth Gábor kapitánysága alatt city, metró-pályaudvar és idegenforgalmi részekre tagolták a főváros középső részeit.
Másnap reggel verőfényes napsütésben ismét a Blaha Lujza térre tartunk. A naponta erre járóknak régi „ismerős” a 6-os villamos peronján állókat molesztáló, torzonborz, fekete üstökű, vastag bajszos cigány férfi. Eltaposott szandáljában kacsázik egyik utastól a másikig. A tér alatti aluljáró a budapesti hajléktalan és koldus rétegek gyűjtőhelye; többen évek óta az aluljáróban élnek, alszanak, kéregetnek. A hajdani Nemzeti Színház helyén álló néhány fa is tudna történeteket mesélni, árnyékuk alatt most is otthontalanok ücsörögnek. A felszínen hat szálloda fogadja a fővárosba érkező külföldieket, akik kilépve a hotel „magzatburkából”, azonnal belecsöppennek a magyar valóságba: kutyapiszok, koldusok, mocsok, bűz. Hangsúlyozandó: a tér a főváros kellős közepén található.
Nem csak rendőrségi ügy
Tóth Béla, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bevetési főosztályának vezetőhelyettese azt mondja: tíz évvel ezelőtt sokkal rosszabb volt a helyzet, de abban egyetért: a koldusok és a hajléktalanok problémájával állandóan foglalkozni kell. Hozzáteszi azonban, hogy nagyon nehéz helyzetben vannak, mert ezek az emberek egyáltalán nem együttműködők. – Nem hajlandók bemenni a hajléktalanszállóra, azt mondják, verekedések vannak, ellopják a holmijukat, a valóság azonban más. A szállókon ugyanis be kell tartani a rendszabályokat, nem lehet italozni, fürdeni kell, erre azonban már
nem hajlandók – mutat a probléma gyökerére az alezredes.
Néhány villamosmegállóra a Blaha Lujza tértől, a Nyugati tér aluljárójában járunk. A csomópont a főváros egyik neuralgikus pontja; fiatalkorú prostituáltak, hajléktalanok, szórólaposok tömkelege. A felszínen, a pályaudvaron sem jobb a helyzet, kosz, tengő-lengő, járókelőktől kéregető vagy az autókat a parkolóba „navigáló” koldusok. Ugyanez a kép fogadja az utazót a főváros másik nagy pályaudvarán, a Keletiben is, ahol az aluljárószinten található jegypénztár előtt évek óta zaklatják a kéregetők a sorban állókat – aki jegyet vesz, annak biztosan van pénz az erszényében. A Déli pályaudvar egyes zugaiban pedig elviselhetetlen vizeletbűz terjeng, öklendezés nélkül képtelenség elhaladni mellette.
A rendőrség és más hatóságok minden tőlük telhetőt megtesznek, ám úgy tűnik, egyedül nem képesek megbirkózni a nem kis feladattal. – 2008 első fél évében a rendőrség 104 elfogást és 30 előállítást foganatosított, 131 alkalommal rótt ki helyszíni bírságot 1,423 millió forint értékben, a járőrök 1288-szor igazoltattak dokumentáltan, 120 szabálysértési feljelentést tettek, 514 esetben áruvisszatartást rendeltek el; a munkaügyi felügyelőség 21,974 millió forint munkaügyi bírságot, míg az APEH 6,120 millió forint jövedéki bírságot szabott ki – sorolja az ez évi eredményeket Tóth Béla.
Hiányzik a rend iránti vágy
A számok a hatékonyságról tanúskodnak, a tapasztalat viszont mást mutat. Az Andrássy úton mindennapos látvány a fejkendőbe bugyolált, fejét szinte a járdáig lehajtó idős asszony, a Ferenciek terén – mértanilag is a város szíve – pedig a szemünk láttára mosakodik egy szál alsónadrágra vetkőzve egy hajléktalan egy műanyag palack csorgó vizénél. A téren egyébként a (hajléktalan) koldusok szemmel láthatóan otthon érzik magukat, a templom előtt naphosszat kéregetve zavarják az utca emberét.
– Van a városnak egy toleranciaszintje, ha úgy tetszik, egy „kolduseltartási képessége”, szerintem Budapest ennek a felső határára ért – mondja Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke. Úgy véli, évek óta nem változott e téren a helyzet, nem csökkent a koldusok száma, nem történtek logikus lépések a kéregetés ügyében, azt azonban hangsúlyozza: a probléma nem feltétlenül hajléktalankérdés. – A nyomor egy leképződése a kéregetés – szögezi le –, Budapesten egyébként is akkora a rendetlenség, kosz, mocsok, hogy nehéz azt mondani: a koldusok miatt érezzük legfőképpen élhetetlennek a várost – magyarázza. Hozzáteszi: a graffiti, a kutyapiszok, a szemetelés, az engedély nélküli árusítás mind azt bizonyítják: hiányzik a városból a rend iránti vágy.
Nem sokkal jobb a helyzet a főváros centrumából kifelé haladva sem: a Hungária körút araszoló kocsisorai között rendszeresen kéregetnek. – A mostoha fiam eladta a fejem fölül a házat, azóta az utcán vagyok, este meg egy erdőben húzom meg magam – mondja Éva, aki a Könyves Kálmán körúton árul ki tudja, mikori újságokat az autók között. Azt mondja, átlagban napi kétezer forintot sikerül „kiárulnia”, ami fedezi az élelmiszer- és dohányadagját. Vecsei Miklós szerint a rendőrség, ha akarná, bizonyos helyekről kitilthatná a kéregetőket, akik csak használják az általa említett „rendetlenséget”. – Gyalogos úttesten nem tartózkodhat – nyomatékosít Tóth Béla is –, ám ha szabálysértést szabunk ki a koldusokra, hová kézbesítsük a büntetést? – teszi fel a költői kérdést a főosztályvezető-helyettes, majd így folytatja: – Nem tudunk velük mit kezdeni, nehéz velük szemben a törvényben foglaltakat alkalmazni – szögezi le.
Öt évnél tovább nem bírják
Szakértők szerint öt évnél tovább a legedzettebb szervezet sem bírja az utcai létet. A köztereken, az aluljárókban járva úgy tűnik: a koldusok-hajléktalanok száma stagnál. Nyugaton a lecsúszott embereket megfogja a szociális háló, Magyarországon ez viszont nem működik. – Össztársadalmi probléma a koldus-hajléktalan kérdés, amely összefügg az ország helyzetével, s nem igazán rendőri probléma, bár mi vagyunk az utcán, ezért elsősorban tőlünk várják a segítséget, az emberek úgy gondolják, mi tudunk segíteni – magyarázza a rendőr alezredes.
Talán a hatékonyabb rendőri közreműködésnek tudható be, de a koldusok nem csak az aluljárókban, pályaudvarokon kéregetnek, mára a metrókocsikban – ki tudja, hogyan jutnak oda – és villamosvonalakon is. A lecsúszott emberek olykor táblával a kezükben koldulnak az utasoktól, máskor édesanyák karjukon kisgyermekkel próbálnak az ellágyuló szívekre hatni. Az utca emberét azonban nem boldogítja a hatékonyabb fellépés, már csak azért sem, mert egyes városi legendák szerint a kéregetés mögött a „koldusmaffia” áll, s a csoportokban külföldi, főleg román kéregetők próbálják megszabadítani forintjaiktól a pestieket. Tóth Béla a felvetésre úgy reagál: ő is hallott maffia létezéséről, de munkája során nem találkozott vele. Tafferner Éva, a BRFK sajtószóvivője kérdésünkre azt mondja: az ORFK fél éve végzett ezzel kapcsolatban egy felmérést, de ahogy fogalmaz, „ilyen típusú ügyben jelenleg nincs büntetőeljárás folyamatban”. A román koldusok létét azonban megerősíti, bár hozzáteszi, számukra vonatkozóan a BRFK nem rendelkezik adatokkal. A Könyves Kálmán körúton újságokkal pénzt kereső Éva sem hallott a maffiáról, pedig elmondása szerint tíz éve van a „pályán”.
A Ferenc körúti aluljárót Csajkovszkij Diótörőjének foszlányai töltik meg. A koszos vitrinek előtt enyhén viseltes, fekete öltönybe öltözött, sovány fiatalember játszik hegedűn, előtte hangszertokjában pár forint árválkodik. Ő is kibírja tíz évig?
Orbán Viktor
Rejtélyes üzenetet osztott meg Orbán Viktor
