Anyu konyhája

Húsz fölé emelkedett az idén az angol fővárosban a halálosan megkéselt kamaszkorú áldozatok száma. Őrült „divatról” van szó? Vagy a fiatalok ennyire kilátástalannak, reménytelennek érzik életüket, hogy a legapróbb véleménykülönbségért is késszúrással vesznek elégtételt? Miközben a média minden ügy részletén csámcsog, a brit statisztikusok állítják, hogy csökken az ilyen jellegű gyilkosságok száma.

London délnyugati kerületének, Stockwellnek csendes utcája a Guilford Road. A lakosság vegyes, bár többnyire bevándorlók élnek errefelé, de már a módosabbak, a középosztály alsó részéhez tartozók. Rendezett a környezet, a házak tiszták, a kertek gondozottak. A templommal szemben a múlt hét közepén emlékhelyet alakítottak ki. Itt ölték meg Frederick Moodyt, a 16 éves ghánai származású középiskolást. Virágok, mécsesek jelzik a késelés helyszínét – számol be róla a helyi sajtó. Van itt plüssmaci, búcsúüzenetek, részvétnyilvánítások. És egy ormótlan szürke-piros műanyag vízipisztoly, de bátran nevezhetnénk akár víziágyúnak is. Állítólag emiatt kellett Fredericknek meghalnia, ugyanis a téren ökörködő, egymást fröcskölő gyerekek között eldurvult a vízi csata. Ő a londoni „késválság” idei huszonegyedik áldozata. Nagy többségükben hasonló semmiségek miatt robbantak ki az összetűzések, amelyek halállal végződtek a brit fővárosban.
Sokan tagadják, hogy válság van, csupán a média szítja a feszültséget ezeknek az ügyeknek az állandó bemutatásával. Sőt, egyes kutatók szerint a bulvársajtó „bűnrészes” is az erőszakos késelésekben, hiszen sok fiatal épp a cikkekben sugallt „rendkívüli állapot” miatt fél kilépni az utcára anélkül, hogy otthon kést csúsztatna a zsebébe, hogy ha vészhelyzetbe kerül, legyen mivel védekeznie.
Persze van igazság ebben is, de azért valljuk be, ilyen arányban máshol nem hordanak tinédzserek „hideg fegyvert” az utcákon. A brit fiatalok kése hamis biztonságtudatot kölcsönöz birtokosának. Tizennyolc éves kor alatt a törvény értelmében nem vásárolható kés. Egy hétvégi lap közelmúltban végzett felmérése szerint a szúróeszközöket áruló boltokban a beküldött 16 éves korú fiatalok úgy vehettek kést vagy tőrt, hogy elvétve kérdeztek rá a korukra. Az esetek kétharmadában szó nélkül kiszolgálták őket. Egyébként a rendőrségi feljegyzésekből az is kiderül, hogy a gyilkosságok többségénél a fiatalok nem flancos, mutogatni való tőrt használnak, hanem az anyuka konyhájából elemelt kést.
Angliában és Walesben – Skócia most már külön számolja az eseteket – naponta körülbelül 60 késelés történik. Tavaly 22 ezer ilyen jellegű bűncselekményt jegyeztek fel. London nagyváros, a lélekszáma agglomerációival együtt vetekszik Magyarországéval, itt mintegy 7000 késelés történt, harmada az országos számnak. Tavaly 250 ember lett szúrófegyveres támadás áldozata: a fővárosban 53 embert gyilkoltak meg ily módon, közülük 26 volt húsz évnél fiatalabb. Az utóbbi esetben a gyilkosságot elkövetők nagyrészt az áldozatokkal hasonló korúak, sőt nemegyszer kiskorúak voltak.
A The Times brit napilapnak nyilatkozó Alf Hitchcock, aki a Scotland Yardnál a „késválság”-csoportot vezeti, az idei bűntetteket elemezve arra mutatott rá, hogy az áldozatok – 14–19 évesek – és az elkövetők életkora is csökken; korábban a 17–22 éves korcsoportba tartoztak, mostanság viszont 12–17 esztendősek. Az országos mutatókban egyébként javult a helyzet, a statisztikák szerint az egy évvel ezelőttihez képest majd tíz százalékkal esett vissza a késelések száma. A rendőrség három éve tapasztalt először kiugró számokat. Mint a kórházak baleseti sebészeteinek dolgozói elmondják, a valós helyzet ennél sokkal riasztóbb, ugyanis rengetegen megfordulnak náluk szúrt sebekkel, akik úgy távoznak, hogy nem tesznek feljelentést.
A média határozott nyomására a múlt héten a brit kormány intézkedéseket jelentett be, amelyekkel elejét akarja venni a fiatalok körében járványszerűen terjedő késelési hullámnak. Boris Johnson, a tavasszal megválasztott konzervatív londoni polgármester már választási kampányában ígéretet tett arra, hogy a kések kiszűrésére biztonsági fémdetektoron kell majd áthaladnia mindenkinek, aki vasút- vagy metróállomás, iskolák területére lép. Ezt a tervet a brit munkáspárti kormány is támogatja, sőt augusztustól felhatalmazza a rendőrséget, hogy hasonló célból bárkit, bárhol és bármikor ellenőrizhet.
Valamilyen vágó- vagy szúróeszközt találtak az utóbbi két hónapban ellenőrzött tinédzserek majdnem felénél. A hatóságok további kamerákat szerelnek fel a zűrös helyek ellenőrzésére. „Beszéljünk világosan: ha valakinél kés van, azt letartóztatjuk, eljárást indítunk ellene, és megbüntetjük – mondta Gordon Brown miniszterelnök 100 millió fontos programját bejelentve. – Meg kell értenie mindenkinek, különösen a fiataloknak, hogy hazánkban létezik a jó magaviselet szabálya, amely teljességgel ellentmond annak, hogy valaki késsel járkáljon közterületen.”
A büntetési tételek szigorítása mellett – a bíróságok eddig csupán figyelmeztetésben részesítették a kést hordókat – a kormány a meggyőzés eszközeként elrendelte a kórházak olyan osztályainak felkeresését, ahol megkéselteket ápolnak. Találkozókat szerveznek azokkal a hozzátartozókkal, akiknek valamelyik rokona késelés miatt hunyt el. A börtönben lévő tetteseket is felkerestetnék, hogy a szabályt szegők szembesüljenek azzal, hová vezet egy meggondolatlan mozdulat. A bűntettek következményeivel akarják elrémíteni az esetleges elkövetőket.
Az első terv azonnal elbukott az orvosok ellenállásán: lehetséges támadóknak mutogatni egy sebesülése miatt amúgy is megalázott embert, milyen agyalágyult ötlet ez! A belügyminiszter „kommunikációs hibát” emlegetett, természetesen ő arra akarta kérni az orvosokat: mutassák be, tartsanak előadást arról, hogy egy késszúrás milyen súlyos sebeket ejthet. A sebészek erre hajlandónak mutatkoznak, képekkel illusztrálva bemutatóikat. A hozzátartozókkal való találkozó sem briliáns ötlet; képzeljük el, hányszor kellene elmesélnie valakinek szeretett hozzátartozója elvesztését a látogatóba érkezőknek! Érdekes módon nem vezették be a 16 éven aluliak számára az éjszakai kijárási tilalmat, amelyet az előzetes felmérések szerint a brit szülők nagy többsége támogatott.
„Ez csak felületi kezelés. A kormány ötlethiányban szenved, és csak olcsó gagyit képes elénk tenni” – nyilatkozta egy ellenzéki képviselő a Sunday Timesnak a kabinet intézkedéseit hallva. „Először is azt kellene elérni, hogy a fiatalok bízzanak a hatalomban, hogy az képes megvédeni őket – jelentette ki David Wilson kriminológusprofesszor. – Ez nincs így. Egyre nő azoknak a tinédzsereknek a száma, akik kést vesznek magukhoz, mielőtt kilépnek az utcára. Míg korábban ez a mozdulat csupán azt jelentette, hogy felnőtt vagyok, és tiszteletet érdemlek, addig ma már a fiatalok azzal indokolják, hogy félnek. Úgy érzik, nem kapják meg a kellő védelmet a felnőttektől. Közömbösek azokkal a problémákkal szemben, amelyekkel találkoznak.”
Válaszok sorjáznak az újságokban arra, hogy mi állhat e megdöbbentő londoni divat mögött: a családi kapcsolatok kiüresedése, egyes rétegek elnyomorodása, kerületek lezüllése, a kábítószer vonzása, a faji megkülönböztetés érzése. Bár vegyesen vannak az áldozatok és az elkövetők között is színes bőrű és fehér fiatalok, mégsem elhanyagolható, hogy a londoni rendőrség valami miatt többet ellenőrzi a színes bőrűeket. Az viszont már beszédes jele a hatóságok nyugtalanságának, hogy a rendőrség – terrorveszély ide vagy oda – első számú feladatául kapta a késválság leküzdését.
Az Independent napilap is megpróbált utánajárni annak, hogy miért számít vagánynak, aki kést hord magánál. Ellis Cashmore pszichológus, egyetemi tanár szerint ezzel jól lehet „villogni”: „Ha már nem tud valaki megvenni egy szuper sportkocsit, megteszi ez is. A kés státust jelent, mint egy márkás nadrág vagy egy karvastagságú fuksz.” „A fiatalok teljesen haszontalannak érzik magukat, e mögött kell a válaszokat keresni” – mondta egy pap, aki korábban London egyik elvadult déli kerületében, Brixtonban volt bandatag, és aki ugyanitt vett részt egy bűnmegelőzési konferencián.
Az egyiknek átok, a másiknak boldogság. Valahogy így érezhetnek azok a golyóállómellény-gyártók és -kereskedők, akik ilyen termékkel látják el mostanság Angliát, ugyanis soha nem látott kereslet van a védőeszközökre. Nemcsak tinédzserkorú gyermekek szülei, hanem önkormányzatok, kórházak, iskolák, vasúttársaságok, sőt parküzemeltető kisvállalkozások is fejvesztve keresik a nemcsak golyótól, hanem késszúrástól is megvédő mellényt. Ha máshogy nem, legalább így túlélhetik, amíg lecseng a „divathullám”!