Ha nem emlékezik meg róla a politika, ha az elemzők nem vonnak mérleget, akkor észre sem veszem, hogy eltelt a kisebbségi kormányzás első száz napja. A politikai kommunikáció szempontjából nyilván érdekes, és bizonyos területekre még némi hatást is kifejtő változás, hogy neoliberális ihletésű „reformküldetésének” bukása (népszavazás) után Gyurcsány Ferenc visszatérne a legújabb kori magyarországi baloldal két megszorítás közötti hagyományos politizálásához. Vagyis a nem ideológiai természetű társadalmi érdekütközések tompításához (más szóval: a semmittevéshez) és a szavazatvásárló osztogatáshoz. Pontosabban utóbbihoz most még inkább a forrásokat próbálják felhalmozni, ezért rejtegeti szinte szégyenlősen a pénzügyminiszter a költségvetési többletbevételeket. De a lényeg május óta mit sem változott: az állam széthullása, a korrupció burjánzása, a közélet elmocsarasodása, züllése (lásd: a hatalmat ellenőrző sajtó lejáratására kieszelt fertelmes terv) megállíthatatlan. Hol válság van, ott válság van.
Az egypárti kabinet a gyurcsányi normanélküliség szülötte. Parlament által megvitatott és jóváhagyott program nélkül sodródik; nem véletlen, hogy a baloldal vezére gyorsan hosszú vakációra küldte a törvényhozást. Aktív, ám nemhogy precíz végrehajtásig, de döntésig sem eljutó ötletelés jellemzi a kormány „tevékenységét”, amelynek az ellenfél minden elhangzott vagy állítólag elhangzott mondata, javaslata „szétlövésére” van pár tíz millió forintja a propagandakasszájában. A kisebbségi kormányzás kezdetén volt Gyurcsány Ferencnek egy elszólása: lehet előre hozott választás, ha mindenki kiteríti a kártyáit, azaz részletes programot hirdet. Megint fordítva ült a lóra: ha egy kormány képtelen az ország javára működni – a társadalom maszszív többsége ma ezt gondolja –, ha a cselekvését megbénító hitelvesztés sújtja, akkor a demokrácia etikettje szerint (hahota balról) utat kell engedni az új választásnak, amelynek kampányában aztán, a parlament feloszlatása után, ütközhetnek a különféle programok. Gyurcsány kormányzás helyett kampányt akar – választás nélkül. A költségvetési tervezés kritikus időszakában hosszú szabadságra megy, a közpénzzabáló kommunikációs gépezet pedig a távollétében is csúcsra jár.
Szükségképpen elvéti az elemzés, ha csupán önmagában próbálja értelmezni az eltelt száz napot. Még a négy évvel ezelőtti gyurcsányi hatalomátvételnél is hátrébb kell tekintenünk, a 2002-es kormányváltásig. Azóta a szocialisták a negyedik felállással próbálkoznak – most harmadszor Gyurcsánnyal, és először (legalábbis hivatalosan) az úgynevezett SZDSZ nélkül. A tragikus nagyság nélküli magyar Sziszüphosz tehát újra nekigyürkőzik, és persze mindenki tudja, hogy megint el fogja rontani. – Nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem – mondta nyilvánosságra kerülése után az országot lángra lobbantó, zárt ajtók mögött előadott monológjában a miniszterelnök. A következő őszödi beszéd most már önmagát írja.
A harmadik Gyurcsány-kormány első száz napjának még csak különösebb tanulsága sincs, hacsak annyi nem, hogy ezzel is csak az ördögnek tartoztunk. Megint eltelt egy darab idő az életünkből a közérdek szempontjából mindenféle haszon és értelem, a jövőt tekintve vonzó távlat nélkül. A polgári ellenzék nem készülhet szerényebb ambícióval az őszi politikai szezonra, mint hogy megpróbál véget vetni ennek a terméketlen állapotnak.
Száz éve született Duray Miklós
