Emberi szándék

Megkezdődtek a XXIX. nyári olimpiai játékok. Annak ellenére, mindenek dacára, mégis… Elővették a vitrinből az ötkarikás zászlót, újra fellobbant a láng a Madárfészeknek nevezett stadionban, letették az esküt a világ legjobb sportolói. Kétszáznégy nemzet résztvevői saját lobogójuk alatt vonultak fel Pekingben, s a béke két hétre beköltözött a szívekbe. Az olimpia ugyanis független a játékok helyétől. Éppen, mert fölötte áll a politika folyton változó földrajzának. Ezért hozták létre. Az olimpia, ha úgy tetszik, olyan politikai tett, amely éppen a politikával nem hajlandó szövetséget kötni. Hiszen a sport összeférhetetlen minden jobb- vagy baloldali elfogultsággal. Alapeleme: a tárgyilagosság. A pénz, az üzlet, a piac dacára. Egy 3-0-s vereséget semmilyen ötöléssel-hatolással nem lehet győzelemként feltüntetni, egy 1500 méteres világcsúcsot „a cél szentesíti az eszközt” elve alapján néhány századmásodperccel megrövidíteni, egy bravúros műugrást történelmileg meg nem történtté nyilvánítani. Az olimpián tény a tény. Siker a siker. Idő az idő. Bukás a bukás. Ezért várta éhesen sokmillió ember az öt földrészen.
Tíz ember sok – mondhatta volna Kosztolányi. Száz ember több. Ezer ennél is több. Aztán tízezer, százezer, millió, milliárd. De egy ember a legtöbb.
A megnyitó ünnepség gigantikus jeleneteinek masszájában is egy ember a személyisége teljes súlyával léphetett elénk. Nehezen megrajzolható arcával, változó természetével, kimondott és titkos gondolataival, sokfajta bújával és örömével. Milliónyi ember kifejezhet együttes szándékot, erőt, lelkesedést, akaratot. De egy ember: maga a lét bonyolultsága.
Csakhogy egy ember nem tud látványos tömegjelenetet alkotni. Márpedig ezt az impozáns műfajt Kínában művelik a legmagasabb színvonalon. De hát az olimpia nem egyéb, mint a nagy egyéni pillanatok sorozata. Mire képes az ember? Olyan pillanatokban, amelyeket a felkészülés órái, hónapjai, évei előztek meg? Mire alkalmas az egyén, ha teljesítőképességét a világ nagy közössége figyeli?
Ez érdekel a jövőben is, a képernyő előtt ülve, otthonomban, az olimpia magyarországi helyszínén.