Mitikus ködbe vesző alakok

Egyiptom és a fáraók misztikus világa sokak számára csupán csak a piramisokat és a halotti kultuszt jelentik, de a Nílus menti birodalom története sokkal mélyebb rétegekből épül fel. A budapesti Szépművészeti Múzeumban tegnap megnyílt a Reneszánsz a fáraók Egyiptomában című kiállítás, amely november 9-ig látogatható, s a fáraókori kultúra mély lelkiségét kívánja bemutatni. Hazánkban utoljára ilyen nagyszabású egyiptomi tematikájú kiállítást harminc évvel ezelőtt rendeztek.

A reneszánsz jelentése újjászületés, de ezt a terminust használjuk, ha az európai újkori történelem művelődés-, illetve művészettörténeti szempontból is legjelentősebb korszakáról, a XIV– XVI. századi időszakról beszélünk. De mindez hogyan kapcsolódhat a fáraók ókori világához? – teheti fel magában az ember a kérdést a kiállítás címén elgondolkodva. A Krisztus előtti I. évezred közepén uralkodó dinasztia – amely a núbiai Kus területéről érkezett Egyiptomba –, hogy legitimációját biztosítsa, visszanyúlt az ó- és középbirodalmi fáraói hagyományokhoz, és ezt a fajta archaizálódó, ha jobban tetszik, reneszánsz attitűdöt egészen a római korig megőrizte. Ez a történeti újraértelmezés mágikus aktusként, a spirituális energiák továbbéléseként jelent meg az egyiptomiaknál.
A múlt példaértékű visszaidézése több ezer éves művészeti kánont hagyományozott az utókorra, amelynek ékes bizonyítékai a kiállításon látható szobrok, obeliszkek, koporsók és sztélék. Ennek megértéséhez túl kell lépni az Egyiptomról bennünk kialakult piramisokkal és szkarabeuszokkal átitatott képzeteken, és el kell fogadni, hogy a fáraókori Egyiptom önnön múltjából táplálkozva tudott fennmaradni ilyen hosszú ideig. A világ legnagyobb múzeumainak egyiptomi gyűjteményéből összeállított anyag ez év elején a szlovén fővárosban, Ljubljanában már látható volt.
A kurátorok, Francesco Tiradritti egyiptológus és a kairói Olasz Régészeti Intézet igazgatója, valamint Liptay Éva, a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményének vezetője a londoni British Museum, a párizsi Louvre és egyebek között firenzei, bécsi, római, palermói, zágrábi anyagokból válogattak. A kiállított 150 műtárgy közül több még soha nem hagyta el anyamúzeumát. Ilyen a fáraói hagyomány legjelentősebb példája, a négy és fél ezer éves palermói kő, az első évkönyv, amely a mindenkori király rituális és ideologikus szempontból jelentős lépéseit örökítette meg. De II. Ramszesz fáraó szobra sem volt látható még a British Museum falain kívül.