Stratégiai kiszorítósdi

Miközben a világ Pekingre figyel, Grúzia elérkezettnek látta az időt, hogy katonai erővel szerezze vissza befolyását a Szovjetunió felbomlása óta de facto független Dél-Oszétia felett. S hogy az olimpiák idején nem illik háborút indítani? – aligha érdekli mindez Mihail Szaakasvilit, aki cinikusan feltehetőleg be is kalkulálta a támadás időzítésébe, hogy a világ most mással van elfoglalva.
A hét elején még a minden eddiginél kiélezettebb helyzet ellenére is úgy tűnt, hogy a felek ezúttal sem lépnek túl a megszokott kölcsönös provokáláson. Meglehetősen visszafogottan reagált a feszültség növekedésére a Nyugat és Oroszország is. Néhány órával a támadást megelőzően még fegyvernyugvást kötöttek a felek, s béketárgyalásokra készültek. Tbiliszi azonban úgy gondolta – mint az Lado Gurgenidze kormányfő szavaiból kiderült –, hogy „a párbeszéd csak a tartós béke elérése után következhet”. S hogy mit ért Grúzia tartós békén, azt már látjuk.
Több tényező is hozzájárult ahhoz, hogy Mihail Szaakasvili elérkezettnek lássa az időt Dél-Oszétia visszacsatolására. Egyrészt a grúz hadsereg semmi pénzt nem kímélő, az utóbbi időben a GDP hét-nyolc százalékát felemésztő fejlesztése egyértelmű szándékokról árulkodott, s önmagában az sem meglepő, hogy nem Abházia, hanem Dél-Oszétia volt az első célpont. Egyrészt Szuhumi egyelőre még a megerősített grúz hadsereg számára is kemény dió, másrészt a 2014-es szocsi olimpia miatt Abházia stabilitása Moszkva számára fontosabb. Szaakasvili dolgát megkönnyítette a kettős választási győzelem is, ráadásul a nemzetegyesítés sikere átmenetileg a szociális problémákra is gyógyírt jelent. A grúz elnököt sürgette az abház konfliktus rendezésére előterjesztett német béketerv kibontakozása is, s Szaakasvili Chinvali visszaterelésével ugyancsak erősíthetné tárgyalási pozícióit. Ezt erősíti, hogy Tbiliszi intenzív diplomáciai offenzívája az elmúlt hónapokban jól előkészítette a nemzetközi terepet. A világ ugyanis gyakorlatilag rábólintott az „alkotmányos rend helyreállítására”. Mindez azért rendkívül fontos, mert az információs háborúban idáig is jól mozgó Szaakasvili ezzel és legalábbis konstruktívnak látszó javaslataival – például autonómiaterv a dél-oszétoknak – igyekszik beszorítani Moszkva mozgásterét, amelynek bármilyen határozottabb reagálása így könnyen agresszív megnyilvánulásként hat.
A konfliktus eszkalálódása miatt aggódókat csak az nyugtathatja, hogy a régió stabilitásának tartós megrendülése a kaukázusi geopolitikai kiszorítósdi egyik nagy szereplőjének sem érdeke. Amerikát és Európát ez az energia-útvonalak veszélyeztetése miatt érintené kellemetlenül, míg pozícióinak őrzése mellett Moszkvának a szocsi olimpiára is kell gondolnia.