Almások, akik almásak

Mit törődne almatermelőivel egy banánköztársaság? Amely ugyebár egyoldalúan a banánból kíván „élni”… Márpedig a világszínvonalú adottságú magyar almával versenyt érnek az utóbbi gyümölcsök, a miniszterelnök fia fura érettségijétől a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs pályázatáig. A legsúlyosabb banánok persze egész régiók-megyék képében érnek meg a leszakadásra. Észak-Magyarország. Szabolcs-Szatmár-Bereg. De kit érdekel, mondjuk, a kormány tájékán, hogy a szabolcsi almáskertek tulajdonosai árvitában – mit árvitában: élethalálharcban – állnak a külföldi feldolgozóüzemekkel? Gyurcsány Ferencet talán? Aki egy 2005-ben megalkotott, majd a választási győzelem után visszavont adócsökkentési reform után ismét előrukkol valami hasonló nevű vízióval, de munkaidejét egy melegjogi Magyar Charta megalapítása is apasztja? Netán agrárminiszterét érdekelné e bugrismizéria, két-három blokád a megye almasűrítmény-gyártóinak kapuja előtt? Azt a Gráf Józsefet, aki az uniós támogatásokból extraprofitot húzó nagyüzemi, agráripari lobbi gazdaváll-veregető kijáróembere?
Pedig épp a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium visszavonásig érvényes tájékoztatójában szerepel, hogy az ipari, avagy léalma előállítási költsége 30 forint. A magángazdálkodók kétségbeesésükben ehhez az önköltségi szintű felvásárlási árhoz, sőt már csak 27 forintos átvételi árhoz ragaszkodnának. Szemben a külföldi (főleg osztrák multinacionális) hasznosító üzemek által ajánlott 15-17 helyett. A mezőgazdasági tárca szóvivője mégis annyit rebeg: a kormány az árvitába nem bonyolódik bele, mindössze jószolgálati tevékenységre hivatott az ügyben, hiszen az alma nem intervenciós termék. A jó szolgálat pedig azt jelenti, hogy megnyitnák bukszájukat egyfajta marketingakcióra, amely a nép almafogyasztását serkentené. A magyar alma jó, a magyar alma egészséges. Fogyasszunk belőle többet mi, a megtermelők honfitársai. Hogy ez pont most jut az eszükbe? Miután 2002-től a Medgyessy–Gyurcsány-kormányok már 23 milliárd forintot költöttek önpropagandára!
De van itt még valami a jó szolgálaton túl. Megígérték: igyekeznek a jövőben elősegíteni a gazdák termelői és értékesítési szövetkezéseit, meg az almáskertek „termelési szerkezetének” átalakítását. (Magyarán a felújításukat.) Ezt aztán tényleg illő tisztelettel kell fogadniuk az egyéni termelőknek, családi gazdálkodóknak. Különösen a 2005-ös budapesti, nagy traktoros tüntetéssel az emlékezetükben. Hiszen a Magosz szervezte demonstráció kicsikart az első Gyurcsány-kormányból egy olyan megállapodást, amelyben – nos hát – mi is szerepelt? Tízezer hektár ültetvény korszerűsítése állami forrásból. Ezt mintha a szabolcsi almáskertek művelőire szabták volna a tárgyalófelek. No, de nem is lett belőle mind ez idáig semmi, ahogyan az egyezség pontjainak többségéből sem. Minek, ha a száz meg száz traktor – éppen március idusa előtt – a Dózsa György útról hazavonult, nem pedig át, a Kossuth térre.
Sajnos Dékány András szóvivőnek azt már elfelejtette szájába rágni a tárcavezetés, hogy ígérje meg a planéta szinten uralkodó áruházláncok magyarországi hodályaiban kapható venezuelai, olasz és egyéb étkezési almák minőség-ellenőrzését. Kár, mert a lengyel kormány ezt már rég bevezette, s ezzel – pusztán a megtalált vegyszermaradékok miatt – nem kis piaci felületet juttatott hazája termelőinek. De hát a lengyelek meg a szomszédos országok kormányai soha nem alázták meg nemzetüket azzal, hogy a multinacionális cégek működését kikötések nélkül engedélyezték volna. Mi azonban „mindig mindent elfogadtunk, amit diktáltak, aztán segélyekkel akartunk enyhíteni a helyzeten. Így jött létre az a torzszülött, amelyet magyar államnak nevezünk” – véli Heim Péter pénzügyi menedzser is, Bogár László antiglobalista közgazdásszal beszélgetve a Heti Válaszban.
Nem mond ellent a fentieknek, hogy a lengyel almatermelők e napokban éppúgy blokád alá vontak almalésűrítmény-gyártó üzemeket, mint magyar kollégáik. Hiszen a feldolgozóüzemek nemzetközi tulajdonosai ott és itt szinte pontosan ugyanazok, mint nálunk. Ez teremt módot arra az ártatlan játékra, hogy nyomásgyakorlásként a magyar termelőknek azt mondják, a lengyelek már odaadták olcsóbban, a lengyeleknek viszont azt, a magyarok kevesebbet kértek… Milyen édesek is ezek az idegenből jött feldolgozóüzemek, a lenyelt magyar cukoriparral a bendőjükben. Kartellezni tudnak, de az uniós tagállamok gazdatársadalmait szembefordítanák egymással. Ám mivel „polak, venger dva bratanki”, a lengyel és a magyar gazdaszervezetek véd- és dacszövetséget kötöttek e hét közepén. A lengyel agrárminiszter kifejezett örömére.
Közben a jószolgálati Gráf-tárca szorgalmazni kezdte, hogy a nagyságos áruláncok könyörüljenek az almáskertieken, és fogadják el iparigyümölcs-kínálatuk saját kézzel kiválogatott tíz százalékát. Hogy miként? Egyfajta köztes árú „háztartási” alma gyanánt. Ez aztán tőről metszett honfibuzgalom egy szocialista kormánytól! Csak azt felejtik el a nagybirtok, táblásítás felé hátráló magyar agrárvilág földéhes urai, hogy az ipari almaként átveendő hazai almatermés igen jelentős része nem ipari, nem is „háztartási”, hanem: étkezési. A magyar gazdák többsége igenis étkezési almát termel! Hogy Magyarországon csak 120 ezer tonnát lehet eladni az itthon, főleg Szabolcsban termett gyümölcsből a fogyasztóknak? Lárifári, idézhetnénk miniszterelnökünket, Gyurcsány Ferencet. Azt viszont már a józan paraszti eszű országlakosok következtetik, hogy sokkal több is elkelhetne belföldön az évi 500 ezer tonna magyar almából. Legalábbis ha a multi áruházláncok és a már főként szintén onnan hozató kiskereskedők polcain nem a tengerentúlról vagy a Nyugat-Európából importált almák mosolyognának… Nagyon-nagyon kergék itt a jelenségek (nem csak egyes országvezetők). Ezért jó hír: a magángazdaságokat védelmező Magosz elérte, hogy egy magyar áruházlánc, a CBA engedélyezze a feldolgozók és a kormány által lenézett őstermelők almáinak árusítását az áruházaik előtti tereken.
Egy kormánylap szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vezércikkre érdemes problémája az, hogy két odavalósi cigány férfit ártatlanul ítélt el négy évre az elsőfokú bíróság. Valóban örvendetes, hogy az illetőket, ha már ártatlanok, másodfokon fölmentették. Ebben nem téved a lap, amelynek tisztes fönnmaradását részben Gyurcsány miniszterelnök fizetett hirdetése – „cselekvést szolgáló terv” – biztosítja. A kormánylap azonban nem ír arról, hogy – ha már a cigánykérdésről van szó – Szabolcs, illetve Észak-Magyarország némely térségéből előbb formálódhat Cigány Autonómia, mint Románia közepéből Székelyföldi Magyar Autonómia. S hogy ennek mi az oka? Csakhogy a cigányok mellett egyelőre élnek még magyarok is. Szabolcs-Szatmár-Beregben is. Élnek és dolgoznak. Van érzékük a földhöz. Sokuk egyetlen megélhetési forrása egy kisebb-nagyobb almáskert. Pusztán ebben a megyében tizenötezer almatermelő tengeti életét. Nem azt kérjük ezeknek a – sorszerűen magyar etnikumú – embereknek a nevében, hogy szeresse őket a hatalom. A Biblia éve ellenére sem ezt kérjük az ország huszonötezer almatermelőjéért s még ki tudja, hány, dinnyével, meggyel vergődő gyümölcsösgazdáért, a még mindig legalább kétszázezer egyéni gazdálkodóért.
Csak az kéretik zöldbáró uraméktól, hogy ne legyen nekik a gazdák önfoglalkoztató erőfeszítése ennyire – pestiesen szólva – almás. Azaz: tárgytalan.