Oroszok ellen elvesztegetett győzelmi esély

Mint tudtuk, csodák nemhogy két-, de háromnaponta sincsenek, és női kézilabda-válogatottunk a keddi negyeddöntőben erején és képességein felüli játékkal verte 34-30-ra Romániát. Csakhogy tegnap, az oroszok elleni elődöntőben még csak csodára sem lett volna szükség, ezt a 22-20-as végeredmény, a mindössze huszonkét kapott gól is jelzi. Ezért nem is az a baj, hogy csapatunk kikapott a világbajnoktól, hanem az, hogy simán nyerhetett volna. Mivel nem tette, szombaton a bronzéremért játszhat a Koreai Köztársasággal. A fináléban az oroszok találkoznak a norvégokkal, a sportág közelmúltjában ez az a randevú, amelyet az a bizonyos harmadik fél meg sem zavarhat.

Ha valaki azt hinné, hogy a női kézilabda legőrültebb meccseit pozitív és negatív értelemben is a mieink játsszák, annak többször végig kellene pergetnie a norvég–koreai elődöntő filmjét. A higgadt és racionális skandinávok az agyonnyert mérkőzésüket több elképesztő és otromba hibával már-már döntetlenre rontották, tizenöt másodperccel a vége előtt Korea egyenlített. Ám a roppant megbízható és fegyelmezett ázsiaiak ünnepelni kezdtek, így Hammerseng a gyors középkezdéssel a kilencesig roboghatott, és onnan bevágta a 29-28-as győzelmet és döntőt érő gólt. Talán időn túl. A vesztes tiltakozott, óvott, egy ideig nem is volt hajlandó elhagyni a termet, de aztán csak-csak el kellett kezdeni a második elődöntőt.
Panaszra a legjobb négy mindegyik tagjának volt oka, hiszen a bevett gyakorlattal szemben senki nem kapott edzéslehetőséget a torna végjátékának új helyszínén, a monumentális Nemzeti Fedett Stadionban, ahol a kapuk szinte elvesztek a hatalmas térben. Ez kezdetben a sérült Karejeva nélkül felálló oroszokat zavarta különösen, szinte minden akciójukat a passzivitás határáig húzták. Együttesünk gyorsabban és sok bakival támadott, kimaradt több ziccer és három hetes (illetve Tóth Tímea már nem is lőhetett, addig lóbálta a labdát, míg elvették tőle), Suslina inkább a gyenge kísérleteknek, mintsem bravúrjainak köszönhetően védte 53 százalékra az első félidőt. Mivel Poltorackajáék sem brillíroztak – a csoportban aratott kilencgólos győzelmük őket legalább annyira zavarhatta, mint minket –, 6-8-ig nem történt semmi jóvátehetetlen, semmi viszszafordíthatatlan. Ekkor sorozatban öt gól esett be a kapunkba, emellett megsérült, részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, és ölben távozott Vérten Orsolya, aki a kontráknál legalább annyira hiányzott, mint a védelemből.
Ám bármilyen valószerűtlen, még mindig nem ment el a meccs. Az oroszok a 14-9-es szünet után idegbajosan, hatperces gólszünettel kezdték a második félidőt, Trefilov mester 15-10-nél időt kért és őrjöngött egy picit, szurkolóink tökéletes éleslátással üzenték a pályára: „Nyerhettek, nyerhettek!” Aztán emelték a tétet, a 45. percben, 18-14-nél már azt skandálták: „Nyerni fogunk!” Kijelentő mód és többes szám első személy, már csak a múlt időig kellett volna eljutni: nyertünk. Minden esély adott is volt hozzá. A vb-címvédő a teljes 2 félidő során mindössze nyolc gólt ért el, a 45. és az 50. perc között egyet sem, de a két világklasszis kapus, a két szilaj védelem és a két hervatag támadó alakzat csatájában 22-20-ra is lehetett győzni, és azzal fináléba jutni.
A románok elleni diadal alkalmával megfogadtuk, hogy onnantól rossz szó nem érheti a csapatot, a világbajnoktól mindig ki lehet kapni két góllal, különösen az olimpiai elődöntőben, a hat nappal korábbi kilencgólos fiaskó után, de akiben nem maradt hiányérzet, az nem mond igazat. A meccs után Görbicz Anita kijelentette, összességében nem csalódott, a négy közé jutást komoly eredménynek tartja, de nem vitás, hogy az oroszok ellen nyerni lehetett volna, a megfázásával egy hete reménytelenül küszködő Tóth Tímea pedig ennél is tovább ment: „Azért bánt a vereség, mert az oroszok nem játszottak jól, tartottak tőlünk, ha az első félidőben nem hozzuk fel őket a hibáinkkal, bármi megtörténhetett volna.” Hajdu János szövetségi kapitány e hibákat részletezte: „Sajnos nem tudtuk megállni, hogy ne kísérletezzünk átlövésekkel, középről pufogtattunk, és lesáncoltak bennünket, de az igazi gondot a hat méterről elrontott ziccerek jelentették. Aki tizenhárom, tizennégy ilyen lehetőséget kihagy, az nem nyerhet az oroszok ellen, pedig ma verhetők voltak. Igaz, mi is. A lányok este még kisírják magukat, aztán megkezdjük a felkészülést szombatra, mert a bronz is nagyon szépen csillogna.”
Szépen, bizony. A könnyek csillogásából Londonig elegünk lett.