Szolidáris szavak a jászok törekvései mellett

Aláírásokat gyűjtenek a magyarországi jászok: külön nemzetiségként, Magyarországon honos kisebbségként akarnak mostantól szerepelni. Egészen pontosan, „pro forma” idézve: „A magyarországi jászok a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló kisebbségi törvény felhatalmazása alapján bizonyságot kívánnak tenni arról, hogy megfelelnek a kisebbségi törvényben foglaltaknak. Ezen oknál fogva alulírottak kijelentjük, hogy a jász kisebbséghez tartozónak valljuk magunkat! – áll a jászok által benyújtott népszavazási kezdeményezésben.” Na már most, nem tartozom azok közé, akik rajonganak a különféle őshonos és még kevésbé őshonos nemzeti kisebbségekért a Trianonban amúgy is rendesen körülmetélt Magyarországon. Ez esetben azonban őszinte örömmel és némi székely szolidaritással tekintek erre a kezdeményezésre. Bizonyos vagyok benne, hogy ettől a jászok nem lesznek kevésbé magyarok. Sőt. Valahol ott bujkál bennem már régóta a meggyőződés, hogy igazán magyarok, a szónak érzelmi értelmében immár csupán a hajdani „keleti elemek” maradtak.
Jó pár évvel ezelőtt derék, karcagi kun Sándor barátommal eljátszadoztunk a gondolattal: talán megérett az idő egy új törzsszövetségre. Már csak a magyarság érdekében is. Pedig akkor még nem is volt annyira leszállóágban az ország, mint mostanság. És mivel álmodni könnyű (gondolják sokan, persze nem olyan könnyű), hát azt álmodtuk, milyen szép lenne, ha akár csak deklaratíve összefognának a székelyek, palócok, kunok, jászok, csángók, matyók… És e szimbolikus összefogásból intézményes kulturális életet, sőt, miért ne, gazdasági együttműködést teremteni.
Na persze, álom volt. De valahogy mégiscsak folytatódik az ébredés után. Az anyaországi magyarság nemzeti mélyrepülésével egyenes arányban fokozódik e keleti részek azonosságtudata és gyökérerősítése. Valami olyasmi lehet a háttérben: ha más nem, hát mi leszünk magyarok. Ahogyan azok voltunk a hajdani törzsszövetség idején is. Az oszétok különösen. Ők már a hunok mellett is harcoltak alánokként, s ha létezik lojális, hűségben eggyé forrott nemzetiség a magyarral, úgy a székelyek mellett a jászok (is) azok.
Amúgy az egyetlen gerinces népség a napokban ismét csak ők, a jászok voltak az anyaországban. Kötelezte őket a vér szava és a becsület: szót emeltek Dél-Oszétiáért, ahogyan illik, és rámutattak az érem másik oldalára is. Mert nem a grúzoknak kéne fájnia nekünk, de nem bizony, ahogyan nem Afganisztán és nem Irak lenne a magyar katonák „játszótere”.
Szóval: kicsit jász vagyok ezekben a napokban én is. Aki teheti, segítsen nekik „nemzetiséggé” válniuk. Hiszen nemzetként már régóta bizonyítottak.

A szerző író