(Brüsszel)
Az Európai Unió jelenleg energiafogyasztásának mintegy 54 százalékát – és ezen belül az elfogyasztott földgáz 61 százalékát – külföldi forrásokból szerzi be. Külföldről fedezett szükséglete 42 százaléka származik Oroszországból. Olajszükségletének egyharmadát, szénigényének egynegyedét onnan szerzi be. Az Európai Bizottság most nyilvánosságra hozta stratégiai elképzelését, amelynek elsőrendű célja az orosz forrás jelentőségének csökkentése. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a nagyra törő elképzelések bemutatásakor némi képzavartól se visszariadva kijelentette: „nem fogunk ölbe tett kézzel ücsörögni, miközben alvajáróként sétálunk bele egy olyan helyzetbe, ahol Európa energiafüggőségi válságba kerül”. Hozzátette: „Európa polgárait meg kell védeni azon kockázattól, hogy a külső szállítók ne tegyenek eleget kötelezettségeiknek. Az elképzeléseket az uniós energiabiztonsági és szolidaritási akciótervnek nevezték el, és annak célja elsősorban a szénhidrogén-behozatal fokozása Közép-Ázsiából, a Közel-Kelet országaiból és Norvégiából. Barroso elnök azt is megjegyezte, hogy Európa polgárainak fejenként a mai szénhidrogénimport évente 700 eurójába kerül. Az unió kormányának számító Európai Bizottság vezetője bejelentette: az EU tervezi azt is, hogy egy európai szuperhálózatot hozzanak létre, amely a balti országokban és a Földközi-tenger térségében megerősített energiainfrastruktúrát kapcsolná össze az Északi-tenger part menti kútjait összekötő hálózattal és a tengerben létesített „szélfarmokkal”, nemkülönben az északnyugat-európai nemzeti energiahálózatokkal. Ezzel egyidejűleg az épületek, járművek és fogyasztói termékek energiahatékonyságát növelnék és fokoznák a rendelkezésre álló kőolaj- és földgázkészletek átláthatóságát, miközben a kontinensen növelnék a megújuló forrásokból származó energiát. Az elképzelések szerint a Kaszpi-tenger térségéből és a Közel-Keletről egy déli földgázfolyosón juttatnak el Európába a gázt. A tervek szerint ez az unió legfontosabb energiabiztonsági prioritása. A dokumentumban az olvasható, hogy a földgázellátás és a csővezetékek lefektetése érdekében Azerbajdzsánnal, Türkmenisztánnal, Irakkal, Kuvaittal, Szíriával, Jordániával és Libanonnal kell kötelező jellegű ígéretekkel véget érő tárgyalásokat folytatni. Hosszabb távon pedig – amikor a politikai feltételek ezt lehetővé teszik, áll a dokumentumban – jelentős üzbegisztáni és iráni beszállítás kerülhet szóba. Az elképzelések szerint Norvégia – ahonnan már jelenleg az uniós földgázimport egynegyede és olajbehozatala 16 százaléka származik – kontinentális peremén maximális mértékig fokoznák az erőforrások kitermelését. Ami az afrikai forrásokat illeti, a dokumentum elsősorban Algériával, Egyiptommal, Líbiával és Nigériával számol, valamint kiemeli, hogy a Szaharát átszelő földgázvezeték fontos, kiegészítő energiaút lenne.
Tekintettel a jelenlegi globális pénzügyi és gazdasági válságra, valamint arra, hogy az uniós támogatási prioritást élvező Nabucco földgázvezeték sorsa is bizonytalan, megkérdeztük az unióbarát, de azt ugyanakkor kritikusan szemlélő londoni agytröszt, az Európai Reform Központ vezető energia-szakértőjét, Katinka Baryscht, az ERK helyettes igazgatója véleményét a bizottsági elképzelésekről. Barysch szerkesztette az intézet által a közelmúltban kiadott, a szakemberek körében nagy figyelemmel olvasott Földgázvezetékek, politika és hatalom című kiadványt. A szakértő elmondta, a bizottsági elképzelésekben igen sok jó ötlet van. Annak ugyanakkor legérdekesebb, de valószínűleg a leginkább vitatott pontja az, hogy az Európai Unió szerződést köthet a saját nevében egy külső beszállítóval. Ez a gyakorlatban úgy nézne ki – fejtette ki –, hogy az EU például Türkmenisztánnak azt mondja, garantáljuk önöknek évente adott mennyiségű földgáz megvásárlását, és ezt a mennyiséget az EU az egyes energiavállalatoknak licitálással eladja. Így könnyebbé válna az, hogy az Európai Unió összehangolja energiapolitikáját külpolitikájával. Ilyen kapcsolat jelenleg nincs, mondta Barisch. Az elképzelt szuperhálózatról pedig azt mondta: „infrastruktúrák építéséhez pénzre van szükség”.
Jelenleg megvan a költségvetés egy transzeurópai hálózathoz, de iszonyatosan hosszú ideig tart a megvalósítás, tette hozzá, majd beszámolt a tapasztaltakról: „Már eddig is kiderült, hogy a határokon átnyúló tervezés rémálom, és az ilyen projektek igen lassan kerültek át a tervezőasztalról a gyakorlatba.” Ehhez tehát, mondta, az eddigieknél nagyobb, határokon átnyúló együttműködésre van szükség a tervezésnél és a szabályozások terén. Az EU-nak minden bizonnyal energiabiztonsági költségvetésre van szüksége, azaz olyan pénzekre, amelyek kifejezetten az infrastruktúra kiépítését és energiaszolidaritási intézkedések megtételét szolgálják. Legfőképpen pedig a tagállamok politikai akaratára van szükség, mondta végül Barysch aszszony. Ami a tagállamok politikai akaratát illeti, arról szinte naponta kapunk ízelítőt. Elég, ha arra gondolunk, Európa legbefolyásosabb államainak szinte mindegyike egymás után és egyenként köti meg újabb és újabb megállapodásaikat Moszkvával saját országa növekvő energiaigénye fedezésére, hiszen e kormányok tudják, hogy politikai létükkel játszanak, ha a fogyasztóknak – választóiknak – nem biztosítják a folyamatos energiaellátást.
origo.hu
Tűzfalcsoport: Magyar Péter durva politikai támadást indított az igazságszolgáltatással szemben
